꧁Amy Bell új élete꧂[3. Évad/Befejezett]

13. Jon Lewis és a mondanivalója.

11:22-óra van már és még 2 és félóra van az útból.
A gyerekek az elején nagyon élvezték a repülést, de elaludtak 2 óra után. A dadus valamilyen újságot olvas, de a félszeme a gyerekeken van. Jon nyomkodja a telefonját, én pedig csak a gyerekeket nézem.

Gondoltam egyet és felálltam és a repülőgép konyha részére sétálgattam. Úgy döntöttem, hogy csinálok egy csésze kávét, mert azért én is eléggé lefáradtam a történtek miatt.
Az emlitett aránylag nem kicsi helységbe érkezve, kávé por utan kezdtem kutatni, de csak instant port találtam.

Ez is több mint a semmi, nem?

Magamhoz vettem, majd elkezdtem vízet forralni. Hirtelen a hasamra simult két kéz, én egyből oldalra kaptam a fejem, hogy a szemem sarkából szemügyre vehessem az illetőt.

-Jon!! A frászt hoztad rám!! Engedj el!- Förmedtem rá, egy halálosan megrémült arcal. Ő a vállamra tette a fejét.
-Na!! Csak most az egyszer ne taszits el magadtól! Nem akarok semmi rosszat, csak szeretnélek egy kicsit megnyugtatni a közelségemmel!- Suttogta a fülembe, majd a nyak hajlatomba temette arcát.

Na ez az egyik legrosszabb ürügy..

-Jon!! Nem akarok igazat adni a médiának, szóval nem szeretném hogy ilyen közel legyünk egymáshoz. Számomra te, csak egy kolléga vagy és talán egy egészen picit, egy barát.- Mondtam, majd levettem magamról a kezeit. -Amy, beszélnünk kell!- Motyogta mély hangján, majd leraktam a pultra a kész kávémat és unott fejjel felé fordultam, ő nyelt egy nagyot, majd belekezdett.

-Amy..én..- Félbeszakította a mondani valóját a repülő, mert hirtelen megindgott az egész és a karjaiba estem. Ő megfogta a derekamat és segített hogy összeszedjem magam.

Na ez de milyen gáz.. Még a repülő is a karjaiba kényszerit..

-Bocsánat!- Motyogtam és eltávolodtam tőle.

-Na igen? Mit akartál mondani?- Próbáltam elterelni a figyelmét az elöbb történtekről..

Közelebb lépkedett hozzám.

-Amy..én..- Ismét félbe lett beszakítva, ezuttal a dadus rontott ránk, egy ijedt arcal.

-Missis.Bell, Scott nem érzi jól magát!- Vágta rá, majd egyenesen a gyerekekhez rohantam, ott hagyva Jon Lewis-t a mondandójával. Leguggoltam Scott mellé.

-Mi a baj kicsim?- Aggodó tekintetemet, a sápadt kisfiam arcára szegeztem.

-Anya.. Hányingerem van..- Mondta és már is felakart állni. Kikaptam az ülésből és rohantam vele a mosdóba. Amint beértünk, már is kiadta magából a reggeli palacsintát.

Szegény pici fiam.

-Jólvan, most már könnyebb lesz!- Nyugtatgattam, közben pedig a hátát simogattam.

-Minden rendben van?- Benyitott Jon és a térdelő kisfiamra szegezte tekintetét, majd leguggolt és ő is elkezdte simogatni a hátát..

-Előkészitem a foteltágyat és letudsz feküdni oké? Scott.- Kérdezte a manómat, aki csak bologatott.

Amint jobban lett Scott, Jon egyből meg is csinálta a fekvő helyet, hogy igérte és lefektettük a manót, de egy másik fotelt is kihúzott, hogy Emma is tudjon pihenni egy kicsit. Majd amint elaludtak újra a manók, mi vissza mentünk a gép elejébe, pedig én szívesebben maradtam volna a gyerekekkel.
Magamhoz vettem a már hideg instant kávémat, csodák csodájára az nem borult ki, amikor megingott a gép. Szerintem pont ez miatt lett rosszul Scott. De a lényeg az, hogy már jobban van és pihenget.

Leültem az ablak mellé és a felhőket kezdtem pásztázni.
Jon elfoglalta a mellettem lévő üres helyet, majd megfogta az ölemben pihenő kezem én pedig rá néztem.

-Bemegyek a gyerekekhez.- Mondta Miss.Bennet, majd bolintottam egy "rendbent„ és ő azzal hátra is caplatott.
Jon még mindig mélyen a szemeimbe néz.

-Amy.. - Szerintem most újra belefog kezdeni abba, amit már kétszer nem tudott végig mondani, én csak nézek rá figyelmesen. Most már engem is érdekel, hogy mi az aminek harmadszorra is neki ugrik hogy elmondja.

-Úgye.. Meg kértetek egy éve Joseph-el még New York-ban, hogy figyeljek rád és a stábra, mert hogy van vagy is volt egy rejtélyes zaklatód.- Szemrebbenés nélkül hozta fel azt a témát, amit igyekeztem kiverni a fejemből.

-Igen. Mi van vele?- Felvontam szemöldököm.

- Hát.. Csak azt szeretném megkérdezni, hogy tudod-e már, hogy ki volt az a idegen?- Kivancsi tekintetét szemeimbe szegezte, majd egy kicsit megszoritotta a kezemet, legalább is úgy éreztem.

-Nem. Nem jöttem rá. De miért érdekel? Ez már lassan egy éve történt.- Szemöldökeimet ismét felvontam.

-Csak kérdeztem.- Vágta rá és tekintetét elvette a szemeimből.

Hmm.. Érdekes.. Talán tud valamit Jon az idegenről, amit én nem?