Barátság a tenger közepén

19. Egy szomorú délelőtt

Reggel még mindig ugyanúgy feküdtem Harry karjai között. Egy nagy puffanás hallatszott kintről, mire Hazznak is kinyilt a szeme. Ilyedtnek tűnt, de mikor látta, hogy jól vagyok arcára mosoly ült.
-Jó reggelt!- puszit nyomott homlokomra.- Mi volt az előbb az a nagy puffanás?- csak megvontam a vállam jelezve, hogy én sem tudom. Felült az ágyon. Én is követtem a tettét.- Megnézem mi volt az!- mondta és kiugrott az ágyból. Felhúzta a nadrágját és elindult az ajtó felé. Az ajtóból még visszanézett- Sietek vissza!- kacsintott egyet és bezárta az ajtót. Visszadöltem az ágyra és csak vártam, hogy jöjjön.
~~~~
Egy olyan 10 perc múlva meg is jött.
-Egyik kisebb probléma akadt a hajóval- mondta. Levette a nadrágját és visszabújt mellém az ágyba.
-Mi az a kisebb probléma?
-Úgye a motor reggel héttől, este nyolcig a nap fényét használja fel a haladáshoz. A nap többi részében pedig benzinnel megy. Na igen, de a mai nap borus az idő. És a benzin pedig kifogyott.
-És akkor most itt ragadtunk addig míg nem lesz nap?- tettem fel a költői kérdést. Csak bólintott és magához húzott.- Esni is fog?- kérdeztem félve. Utálom az esőt. Vagyis nem azt, csak félek a következményétől.
-Lehetséges, de ki tudja- ráfeküdtem a mellkasárá. Legalább kicsit lenyugodtam, hogy a szívverését.
Hirtelen Liam és Lia rontott be az ajtón. Azt hittem, hogy vagy kitörik az ajtóm vagy beszorulnak a két ajtófélfa közé. De egyik se történt meg.
-Gyerekek nagy a baj!- mondta Liam. Harry kérdőn nézett rá.
-Lényegben összefoglalva elkezdett esni az eső, Beni pedig eltünt- na de jó. Felálltam (nagyon nem érdekelt, hogy csak Harry hosszú pólója van rajtam) és elkezdtem vágtatni a konyha felé. Még Liam visszakiáltott, hogy hova megyek, de nem érdekelt csak mentem.
A konyhában benyitottam a kamrába. Beni ült bent. Tudtam, hogy itt lesz, szereti az eldugott helyeket.
-Hát te mit csinálsz itt?- kérdeztem tőle.
-Elmenekülök a világ elől- arcán fájdalom jelei tökröződtek.
-Mi baj?
-Hosszú és msot nincs rá idő.
-De igenis van, mivelhogy leállt a motor és addig nem indul be míg nem lesz napsütés addig itt vesztegelünk a tenger közepén- nagyot sóhajtot. Leültem mellé a földre, fogtam egy tábla csokit és kibontottam.
-Emlékszel a kutyára, akit két éve kaptam?- csak bólintottam, hogyne emlékeznék arra a kutyusra aki megváltoztatta a nézetem a kutyák felöl.- Na igen, daganatot diagnosztizáltak nála- a régi emlékeknek szentelt mosolyom egyből lehervadt az arcomról.
-És gyógyítható?- kérdeztem a világ leghalkabb hangján.
-Még nem tudják az orvosok. Holnap derül ki minden- amennyire csak tudtam erős próbáltam maradni, de nem sikerült. Kicsordultak a könnyeim.
~~~~
Miután sikerült kicsit jobban összeszedni magunkat. Felálltunk és elindtunk ki a rejtekhelyünkről.
Beléptem a szobába. Már csak Harry ült az ágyon és a telefonját nyomkodta. Meglátott engem az ajtóban állva és elmosolyodott. Vagyis ez a mosoly addig tartott míg meg nem látta a könnyel teli szememet. Csak odafutottam hozzá és az ölébe bújtam. Szeretnék most otthon lenni és Zozo mellett lenni. Simogatni és játszani vele.

Halihó! Most egy kicsit szomorkásabb részt hoztam. Bocsesz, de hát ilyen is kell egy storyba. Nagyon szépen köszönöm a sok-sok megtekintést. Hamarosan 1000 olvasó lesz. Köszike, hogy olvassátok. Puszi
Love❤