Kageyama's first love

-Nyugi, csak segítek-

Csend telepedett közénk. Én a takaróm alá bújtam, míg ő azt hiszem, hogy az ágyam mellett foglalt helyet a földön.
De ez se tartott sokáig, mert a vakarcs nem bírta, és nagy levegőt véve elmesélte az egész napját.
Miután végzett én még mindig nem voltam hajlandó hozzászólni, viszont azt sem hallottam, hogy elment volna...pár percig őrlődtem magamban, majd a kíváncsiságom győzött felettem és megfordultam.
A földön ült, könyökével az ágyon támaszkodva.
Nagy szemeivel engem nézett. Valamiféle bánatot láttam megcsillani benne...jajj, kérlek nee ...
-Öhm... kössz, hogy eljöttél és elmondtad...-habogtam és közben a takaróm gyűrődésit tanulmányoztam.
-Szívesen-mosolyodott el.
Megint csend lett...miért nem akar elmenni??
-Kageyama...?-kérdezte félénken.
-Hm?
-Te miért ragaszkodsz annyira ahhoz, hogy feladó legyél?-tette fel a kérdését.
-Hát nem egyértelmű? A feladó a csapat lelke...az egyik legfontosabb tag. Irányítja a játékot, nehéz döntéseket kell hoznia és az egész játék vezetése az ő kezében van! Ő mérlegel és dönti el, hogy kinek fogja feladni a labdát, ami végül vagy meghozza gyümölcsét vagy nem. De a feladás számomra a legszebb része a röplabdának...-a végtelenségig tudtam volna ecsetelni, miért is olyan nagyszerű és közben fel se tűnt, hogy izgatottságomban egyre közelebb hajoltam Hinatához, akit úgy látom ez nem zavart, mert ő is ugyanolyan lelkes szemekkel nézett rám vissza.
Gyönyörű szemei vannak...és a pici ajkai izgalmában tágra nyíltak. Csak pár centi volt köztünk de se ő se én nem fordultunk el. Csak néztük egymást. De amikor már egy ideje nem szóltam semmit, hirtelen felpattant és bekúszott mellém az ágyba.
-TE MEG MIT CSINÁLSZ?-kibáltam.
-Nyugi, csak segítek! Amikor beteg vagyok, anya mindig befekszik mellém az ágyba, mert szerinte attól gyógyulok meg mindig, hogy az ő saját egészségét átadja nekem, miközben mellettem fekszik.-azzal a takarót magára húzva felémfordult.
Nem tudtam, mit tegyek. A józan eszem egyértelműen kipenderítette volna innen, de...de valamiért nagyon tetszett a közelsége...olyan melegség árasztott el...mintha egy kar fonódott volna rám...a szemem előtt elködösült minden...és már nem tudtam elküldeni. Elaludtam... mosolyogva...