Kageyama's first love

-Bizonyíts!-

"Ezek meg mit csinálnak? Mi történt? Te fotózol?..."-hallottam a halk sugdolódásokat fölöttem és ásítani kezdtem.
-Pffhhjj!-kezdtem el hirteken prüszkölni ahogy valaki haja belekerült a számba...eh Hinata?
"Basszus!!!"-kiáltottam fel magamba - tegnap Hinatával aludtam el!!!
Felugrottam a helyemről arrébb lökve a kis vörös vakarcsot aki egy nagy koppanással ért földtet.
- Auuuuhh!- riadt fel egyből erre ő is.
- Ti meg mit kerestetek itt összebújva?- magasodott fölénk a kapitány kiváncsi szemekkel. Nagyot nyelve néztem végig a körülöttem lévőkön majd Hinatára pillantottam.
Lehajtotta a fejét de tévedhetetlenül éreztem a kétségbeesését.
"Ő is ennyire aggódik, hogy kiderül a titkunk?"-gondolkodtam el egy pillanatra, de egyből visszakaptam a fejem a többiekre és a lehető legmagabiztosabb tekintetemet formáltam meg.
A fejemben kattogtak a lehetőségek, mit mondhatnék de feleslegesen. Egy hangos ajtócsapódással vonta magára a figyelmet, a hirtelen betoppant Kuroo.
- Te meg mit keresel a MI részünkön?!- reagált egyből Tanaka és szemében megcsillant a harcos szelleme.
- Nagy poén volt, nem?- mutattott rám és perverzül elvigyorodott.
- Ezt hogy érted?- kérdezte Tsukishima.
- A srác nekem dolgozik.-tartotta a mutatóujját továbbra is rajtam.- mindent megtesz nekem amit kérek tőle és tegnap este azt kértem, hogy aludjon Hinatával...-vigyorgott.
- Egy ilyen parancsnak mégis mi értelme volt?- folytotta Tsukki.
- Értelme? Az nincs. Csupán tetszteltem Kageyama szófogadóképességét.-nevetett fel.
- Waoo...mégis, hogy vetted rá, hogy teljesítse a parancsaid?-döbbent le még a kapitány is.
- Az a mi kis titkunk...-mosolyodott el perverzen és tekintetünk találkozott.
Utálom ezt a faszfejt! Senki sem kérte a segítségét! Sokkal értelmesebb módon is megtudtam volna oldani..."-intéztem felé a szavakat magamban, de kimondanom sem kellett hangosan hogy tudja mire gondolok...bár ez őt egy cseppet sem zavarta.

A reggeli kis incidens után egy délelötti edzés következett egybevonva a Nekoma csapatával, de szinte egyáltalán nem tudtam konctentrálni mivel folyton azzal az idióta Kurooval találtam szembe magam, aki minden alkalommal kajánul elvigyorodott.
- Kageyama mi történt veled? Ma rengeteget hibázol.-csodálkozott Tanaka.
- Nem aludtam jól...
- A reggeli arckifejezésed nem ezt mondja.-nevetett fel Tsukishima és ismét csak egy rólam készült vigyorgós fényképet lengetett meg előttem.
"Hát ezt nem hiszem el! Ennek a szöszinek hamarosan sikerül a lehetetlen! Egy mosolygós fotógyűjteménye lesz...RÓLAM"
- Töröld le!- néztem rá szúrós szemekkel.
- Azt nézheted!-nevettett fel kárörvendően.
- Te..!!-kezdtem volna fenyegetőzni, de félbeszakítottak.
- KAGEYAMAAA! SZOMJAZOM!-kiabálta Kuroo.
- Hugyozz a szádba!- adtam neki az ötletet.
- Kageyamaa!! Ne keljen kétszer mondanom! Tudod!- kezdett utalgatni a mi kis "titkunkra".
- Rhhhgg...-morogtam idegesen és elindultam, hogy vegyek neki valami italt az autómatából.
- Már csak egy cselédlányruha kéne rád!-kiabálta utánam Tsukki nevetve.
- Nyugi, nyugi, nyugi, nyugi....-ismételtem magamban de csak egyre feszültebb lettem.
Mikor odaértem az automatához megkönnyebbülésnek belerugtam párszor az oldalába, Kuroot a helyére képzelve, majd vettem neki bubis vizet.
- Itt van.-nyomtam a kezébe és már húztam is volna el a csíkot, ha nem állít meg ismét.
- Nem iszok bubis vizet.-jelentette ki-menteset hozz.-dobta el a palackot és rámmosolygott.
- Te utolsó rohadék....-sziszegtem a fogaim között.
- A.a. Víz. Most.
Majd felrobbantam már, de azért elmentem neki azért a kicseszett mentesvizért ám mire visszaértem már nagyban ivott valamit.
- Az meg mi?-mutattam a kezében lévő palackra.
- Mi? Jah, hogy ez! Hát közben rájöttem, hogy hoztam magammal még reggel.-vigyorgott és ismét kortyolt egyet a vizéből.
Erre az egészre már reagálni sem akartam. Földhözcsaptam a mentesvizet és megkeresve Hinatát elrángattam az edzésről.
- Egy pillanat és jövünk csak valami fontosat a szobábam felejtettünk.-mondtam a többieknek vissza se néze.
Ahogy a beértünk a kis vöröst egyből a falnak nyomtam és a lábaközé térdelve vadul csókolni kezdtem, miközben kezemmel felsője alá tévedtem.
- Ka..kage..állj!-forgatta a fejét.
- Bizonyítsd be, hogy megéri áldozatot hoznom érted!-suttogtam hevesen a fülébe majd a porcokat kezdtem harapdálni.-hogy megéri...hogy Kuroo hülyét...csinál...belőlem.-tértem át a nyakára és azt kezdtem szívni.
-Kageyama...kérlek...hagyd abba-kapkodott levegőért Hinata.
-Bizonyíts...-suttogtam ezt az egyetlen szót és a csipőjénél megragadva a legközelebbi matracra döntöttem, majd fölé hajolva feltűrtem a felsőjét és hasát keztem csókolgatni.
-Kageya..ÁÁÁHHH- kiálltott fel hirtelen Hinata olyan hangosan, hogy azt tuti a többiek is meghallották.
-Baszki...-suttogtam és elengedtem....elengedtem a farkát amire a nagy hévben ráfogtam.
"Uramisten! Észre sem vettem! Hogy markolhattam így meg?! Teljesen megfeledkeztem magamról!"
- Mi történt?!-hallottam a többiek hangját kinntől közeledni.
- Sajnálom...-csak ennyit volt időm súgni neki. Gyorsan felpattantam és arréb léptem.
- Mi volt ez a kiáltás?!- jelent meg az ajtóban a Kapitány.
- H-hinata!-akadt meg a nyelvem kicsit és még mindig nehezen vettem a levegőt.-csak elcsúszott.-néztem le rá. Még mindig a földön feküdt. Mozdulatlanul.
"Gyerünk Hinataaa! Reagálj valamit! Kérlek!"-imádkoztam magamban, de ő csak nem mozdult.
-Kageyama! Mit csináltál?!- förmedt rám Sugawara.
- Semmit...én semmit.-hajtottam le a fejem idegesen.
- Najó, én hívok egy mentőt. Sugawara és Kageyama addig Hinatával maradnak. Többieknek irány vissza edzeni.-tessékelte ki a karasuno és nekoma tagokat egyaránt a Kapitány.
Miután mindenki eltűnt Sugawara mérgesen fordult hozzám.
- Mit csináltál vele Kageyama?!-kérdezte.
- Én...kicsit elvesztettem a fejem...-adtam meg magam halkan, hiszen Sugawara az egyetlen aki ismeri a titkunk. Nincs értelme átverni.
- Vagyis?!
- Talán durva voltam...-pirultam egyre jobban és szégyenemben lehajtottam a fejem.
- Kageyama te nem érted?! Hinata más mint te vagy a többiek! Még olyan gyerekes...nincs felkészülve olyan dolgokra amikre te vágysz!
- Mi?!-kaptam fel a fejem.
- Ha igazán szereted...akkor tudnod kell türelmesnek lenni. Nem tehetsz semmit ami nem az ő világa még...
Rettentően szégyeltem magam és bűntudatom támadt Sugawara szavaitol. Teljesen igaza van...
- Ügye nincs semmi baja?- kérdezte végül Sugawara.
- Nem...nem hiszem. Csak megijesztettem.-suttogtam.-rettentően sajnálom...
-Nem tőlem kell bocsánatot kérned.- nézett Hinatára, aki még mindig a földön feküdt. Azt hiszen eszméletlen.
- Itt van!-lépett be hirtelen a kapitány 3 mentős kíséretében.
A mentősök körbevették és elkezték vizsgálni, majd felénk fordultak.
- Mindenki megnyugothat. Semmi baja, csak elájult.-vakarta meg a fejét az egyik elgondolkozva.- történt már vele ehhez hasonló?
- Nem tudjuk.-válaszolta a kapitány.
- Hmm, úgygondolom nem muszáj korházba vinni, ha nem ragaszkodnak hozzá, mivel most csak pihenésre van szüksége, amit itt is tud.
- Rendben, köszönjük!- hajolt meg mindenki Daichi szavai után.
- Ha jól látom ez egy edzőtábor. Ilyenkor megeshet az ilyen.-mosolyodott el a mentős.-de holnapig hagyják pihenni, mert a fizikai megerőltetéstől újra elájulhat. Ne hagyják, hogy túlhajszolja magát!
- Köszönöm!-hajltam meg én is.
- Öö...-nevetett fel a mentős kínjában.-semmiség.
- Kikísérem magukat.-mutatta az utat Daichi.

Hinatát lefektettük a matracára és a kapitány betakarta.
Már magához tért, de egyből el is aludt utána, emiatt kezdtem abban reménykedni, hogy ez a baleset nem csak az én hibám, hanem valóban nagyon fáradt is volt már.
-Ki marad vele? Nem akarom egyedülhagyni, de mint kapitány én nem ülhetek mellette.- magyarázta Daichi.
- Én.-mondtam reflexszerűen.
- Rendben. Mi megyünk.-hajtotta ki a többieket és mielőtt még becsukta volna az ajtót maga után, rám parancsolt.-vigyázz rá!