Nothing [Cameron Dallas][Szünetel]

11. rész

Hétfő van. A suli folyosóján sétálok, és már nem bírom elviselni azokat a tekinteteket. Az emberek furcsán néznek rám. Bár nem értem miért. Jó biztos köze van a szertartáshoz, de ezt ők megszokhatták már, nem?

- Leena! Te élsz? – támad le hirtelen barátnőm.

- Persze, hogy élek!...

- És mesélj, mi történt odabennt? Min kellett átásned? Mármint milyen próbatételek voltak?

- Oh, lassíts! Nem úgy van, hogy erről nem beszélhetek?

- De-de úgy van...de ez engem most kurvára nem érdekel! – legyint Emily és még mindig csillogó szemekkel várja, hogy meséljek el neki mindent – Na, gyerünk! Ki vele! Tudom, hogy te is el szeretnéd mondani!

- Jól van, csak menjünk valami csendesebb helyre! – kihúztam az udvarra, és letelepedtünk az egyik fa alá.

- Szóval mi történt?

- Hát, amikor bementem volt ott egy kislány... megkérdezte, hogy játszok e vele, de akkor hirtelen a hátam mögött termett egy nénike... Mindegy ez most nem fontos! A lényeg, hogy azt mondták, meg szokták ijeszteni azokat, akik oda bemennek. Kérdezte a nevemet, és amikor válaszoltam feltűnt valami... mintha furcsán néztek volna rám... úgy értem, mintha ezt meg sem kellett volna hallanom, de én mégis hallottam.

- Aztán elkezdett üldözni egy férfi, baltával. Rohadt ijesztő volt, bár gondolom ez is volt a célja Bennek... Beszaladtam egy szobába, elbújtam, blabla... Aztán valaki leütött. Másnap a saját ágyamban keltem és NEM tudom, hogy kerültem oda!

- Ez durva!

- De kérlek, ne szólj senkinek erről...hogy elmondtam! Akkor engem tuti kinyírnak!

- Persze, ez egyértelmű! Azért hülye nem vagyok! – nevette el magát Emily.

- Mennünk kéne! – álltam fel a földről, mikor meghallottam a csengő hangját.

Felrángattam Emilyt a földről és elindultunk a termünk felé. Az egyik folyosón vágtunk át, amikor megéreztem AZT az illatot.

- Állj! Te is érzed ezt az illatot?

- Ja, jó, finom illata van, meg minden, de késésben vagyunk... Gyere! –fogta meg a kezem és próbált maga után húzni.

- Ne! Ezt a szagot éreztem a házban is... amikor valaki kivitt onnan. Az ő illata volt.

- Mi van?! Ezt csak most mondod?

- Öhm... igen. Nem tartottam fontosnak... De most... Ez alapján megtalálhatjuk!

- Hát, Leena... én nem akarlak elkeseríteni... de nem hinném, hogy egy illat alapján meg lehet valakit találni! Mármint, most őszintén! Hány srác használhat ilyet?!

- Igazad van... csak megörültem... bár nem is értem miért akarom megtudni ki is az! ... Na jó! Persze, hogy meg akarom tudni, hiszen ő elmondhatná mi történt... meg persze „megmentette az életem". – mondtam nevet miközben ujjaimmal idézőjelet formáltam.

***

A telefonomat nyomkodva mentem a suli folyosóján, amikor beleütköztem valakibe.

- Bocs! – fel sem nézve kerültem volna ki. Persze, csak volna ha nem fogja meg a csuklóm és tart egy helyben.

- Mi a ...? – hát persze, hogy Cameron.

- Milyen véletlen, hogy pont itt futunk össze!

- Nem, nem az! Egy suliba járunk... Ha nem tűnt volna fel eddig!

- Szóval hallom, valaki megmentette az életed – mondta mit sem törődve az előbbi beszólásommal.

- Hallgatóztál?

- Én? Soha! – és akkor megcsapott az az illat.

Az nem lehet...

-----------------------------------

Sziasztok Drágaszágaim!   

Meghoztam a következő részt. Remélem tetszett, ha igen kommentelj vagy vote-olj.