Nothing [Cameron Dallas][Szünetel]

08. rész

- Kathleen DelaRosa! – szólt a mikrofonba meglepetten Ben. – Gyere ide fel, közénk!

Emilyre néztem, az arca sápadt, és döbbent volt. Biztatóan rámosolyogtam, majd elindultam a színpad felé.

A tömeg szétnyílt előttem, mintha csak egy filmben lettem volna. Lassan, ráérősen sétáltam, ezzel is húzva az időt, és persze Ben agyát.

Fellépkedtem a lépcsőkön és Ben mellé álltam. Lenéztem a tömegre. A legtöbbjük arcán a megkönnyebbülést, és a döbbenetet lehetett látni.

Azt hittem Cameron bandája is itt lesz, de úgy tűnik, őket nem érdekli a szertartás. Pedig azt hittem 2 napja, hogy ezt is ők szervezik. Mint kiderült nem.

Talán Ben ezzel lett „híres". Az emberek többnyire csak féltek tőle, hiszen ő bármit elintézhetett, amiből senki sem jól jött ki. Kivéve, persze őt.

Egy kisebb beszéd után a házat elkerítő kerítéshez vezettek. Innentől egyedül kellett mennem.

Elindultam, az ajtó felé. Az egész ház fából volt, és az idő nem kedvezett neki. Talán ez volt, amitől egyedül féltem. Hogy rám ne szakadjon az egész ház. A veranda is korhadt volt, ezért óvatosan lépkedtem.

Mielőtt kinyitottam volna az ajtót visszanéztem a tömegre. Mindenki engem nézett. Ahogy végigfuttattam a szemem az embereken, egy fán megakadt a tekintetem. Vagyis inkább a fának támaszkodó fiún. Cameron volt az. De ő mit keres itt? Ő is engem nézett.

Már kezdett kellemetlenné válni ez a helyzet, ezért gyorsan elkaptam a tekintetemet, és visszafordultam a korhadt ajtóhoz.

A rozsdás kilincset lassan nyomtam le, majd elém tárult a horror filmbe illő ház belseje. Beljebb lépkedtem, előttem egy lépcső vezetett fel az emeltre. Balra volt egy helyiség, gondolom az lehetett a konyha. Jobbra egy nappali volt és abból nyílt két szoba. A kanapé szakadt, és néhol lyukas volt. A szekrények is fából készültek. A polcok le voltak szakadva, és az üveges részük is be volt törve. Az ablakok törött üvegén besüvített a szél és lengette a szakadt függönyöket.

Hirtelen becsapódott mögöttem az ajtó, amire kicsi megugrottam. Csak most kezdtem felfogni hová is kerültem. A szívem ezerrel zakatolt. Egyedül maradtam.

Elkezdtem apró, halk léptekkel a nappali irányába menni. A padló recsegett alattam.

Minden kis neszre felkaptam a fejem, és a hang irányába fordultam. Szerencsére nem volt ott semmi.

Benyitottam az egyik ajtón. Valószínűleg egy tároló lehetett, tele volt dobozokkal. Volt ott egy másik ajtó is. Azt is kinyitottam.

A konyhában találtam magam. Próbáltam elképzelni milyen is lehetett fénykorában ez a hely. Igazán otthonos ház lehetett.

- Ki vagy te? – hirtelen egy hangot hallottam meg magam mögül. Azonnal oda kaptam a fejem. A szívem már kiugrott a helyéről, a tenyerem is izzadt.

Egy kislány állt ott. Szakadt, rongyos ruhában. A kezei és az arca is piszkos volt.

- Jöttél velem játszani?

- Öhm...

- Ó, újabb vendégünk van? – szólalt meg egy másik hang a hátam mögül. Megfordultam. Egy öreg, ráncos arcú néni állt ott. Szintén koszos volt.

- Hogy hívnak?

- L-Leena. - furcsán nézett rám a nénike, de folytatta.

- Leena. Volt egy rokonom, őt is így hívták... Jaj, milyen faragatlan vagyok! Meg sem kínáltam a vendégünket egy kis sütivel.

Hirtelen a semmi közepéből a kezében termett egy tálca gőzölgő sütemény.

- Vegyél csak! ... Látom megismerkedtél Zoe-val. Igazán kedves kislány, ugye te sem hiszed, hogy megölte a szüleit? – a sokktól nem tudtam válaszolni, de gyorsan megráztam a fejem.

Ez biztosan csak Ben őrült ötletei. Biztos csak eljátsszák ezt a szerepet.

- Leena, el kell mondanom valamit. Mi nem tartozunk azok a diák ostoba csínyeik közé. Mi itt élünk... de ti mindig megzavarjátok a békés életünket. Ezért mi meg szoktuk ijeszteni azokat, akik ide bejönnek!

- Talán neked sem kellett volna idejönnöd! ... Azt hiszitek, hogy ide szabadon bejárkálhattok? Mert akkor tévedtek. Most végre megtanulhatjátok, hogy velünk nem lehet packázni.

Lépteket hallottam magam mögül. Nem mertem megfordulni, de mégis megtettem. Egy férfi közeledett felém, egy baltával a kezében.

---------------------------

Sziasztok! Meghoztam a következőt, ha tetszett, jelezd egy kommenttel. :) Bármiféle kritikát szívesen olvasok! 

U.i: A következő részt nem tudom mikor fogom hozni, ugyanis utolértem magam, és eléggé ihlet hiányban szenvedek :D :( 

~Emy