Nothing [Cameron Dallas][Szünetel]

04. rész

- Nem lenne kedved elmenni valahova? Mondjuk egy kávézóba...

- Nem! – vágtam közbe – Mármint... Nem úgy értem! Csak én holnap elutazok Amerikába egy időre, úgyhogy...

- Értem, szóval akkor semmi esély.

- Nem... Sajnálom.

***

Anyám nem is akad ki annyira az új ékszeremen. De persze megint jött a sablonszövegekkel, hogy „Ez milyen veszélyes", és hogy „Ilyen fiatalon még nem kéne...". De hát mit is várunk az anyáktól?

- Kész vagyok! – csaptam le a bőröndöm tetejét, és fújtam ki egy mély levegőt.

Ráültem a bőröndre, és próbáltam összehúzni a kicsit sem túlpakolt táskát. Közben visszaért Nat is, így most már ketten szenvedtünk a bőrönddel. Persze semmi sem lehetetlen, így sikerült pár perc után.

Az ágyamhoz mentem és kifeküdtem.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire el fogok fáradni! Na, ide a limonádéval. –vettem ki a kezéből. – El sem hiszem, hogy holnap már elmegyek! Olyan fura!

- Ja, de legalább te elmehetsz innen!

- De félek! Mégiscsak nem ismerek ott semmit!

- Leena! Ott lesz rajtad kívül még 14 ember! Biztos feltaláljátok valahogy magatokat!

- Igen... de te akkor sem leszel ott! – húztam magamhoz, és szorosan karjaim közé vontam.

- Nathalie! Anyukád az! – jött be anyám egy telefonnal a szobámba. Átnyújtotta Nat-nak a készüléket, majd leült az ágyamra.

Nathalie közben kisétált a szobámból, így egyedül maradtam anyámmal. Kínos csend állt be közénk.

- Hiányozni fogsz Kicsim, de ez nagy lehetőség számodra, ezért nem akarlak visszatartani... Remélem, azért fogsz rám gondolni, meg majd hívlak is, de ne feledd!: Sose szomorkodj miattam! – megszorítottam a kezét, és rámosolyogtam. Azt hiszem nem kellett semmit sem mondanom, értette ezt Anya. Bár sosem voltunk annyira közel, mint a rendes családokban az anya a lányával, mégis megértettük egymást a másik gesztusaiból. Mi ilyenek voltunk. És így voltunk tökéletesek.

***

- Jól van, mennem kell! Mindjárt indul a gépem! – váltam el Nattól is, mikor meghallottam a bemondóból szűrődő női hangot, miszerint tíz percem van felszállni a gépre.

- Sziasztok!

- Majd írj, ha leszálltál! – mondta még anya, majd végleg egyedül maradtam. Vagyis csak pár percig, ugyanis a többi diákhoz csapódtam.

Egy gyors névsorellenőrzés után elindultunk a beszállókapuhoz. Az ajtónál álló nőnek odaadtam a beszállókártyámat, majd indulhattam is a gépre. Még sosem utaztam repülővel, ezért eléggé izgatott voltam.

A kártyám szerint a B23-as ülés az enyém. Gyorsan végigfuttattam a tekintetem az ülések számán, majd csalódottan vettem észre, hogy nem ablak mellett ülök.

Persze most jön a jó része. Egy befont hajú, pattanásos, szemüveges, amolyan tipikus „stréber vagyok, és mindenem a tanulás" lány ült a másik. Nem volt nehéz rájönni, viszont az előtte lévő kupac könyv mégiscsak árulkodó jel volt.

Gyorsan megkocogtattam a vállát, ugyanis én mindenféleképpen ablak mellett fogok ülni. Bármi áron is, de ott fogok ülni.

- Bocsi, de nem cserélnénk helyet? Még sosem utaztam repülőn, ezért nagyon szeretnék az ablak mellett ülni. – kezdtem nyájas hangon.

Csak bólintott egyet, összeszedte a cuccait és átült az én helyemre. Ennyit erről, én mindent elérek. Nem mintha ez olyan nehéz feladat lett volna.

Míg vártunk a felszállásra előkaptam a táskámból a tükrömet, és a sminkes táskámat. Elsőször a tusvonalat erősítettem meg a szemhéjamon, majd a szempilláimat is a szempillaspirállal. Előkotortam a pirosítót is és pár ecsetmozdulattal végeztem is a sminkigazítással.

Hamarosan megszólalt a pilóta, hogy megkezdjük a felszállást. Kisebb rázkódás után a magasba emelkedtünk. Csodálatos volt a kilátás.

Innen felülről még szebb volt Párizs. A házak, az utcák, és néhány ember, aki már ilyen korán ébren volt. Bár csak pár pontnak látszódtak, mégis kivehetőek voltak egy darabig, míg a felhők felé nem emelkedtünk. Elővettem a telefonomat, a fülesemet és elindítottam egy random számot.

Hosszú 11 órának nézünk elébe, tele izgalmakkal. De Los Angeles még jobb lesz, remélhetőleg ...

-----------------------------------------

Sziasztok! Ma is hoztam egy részt, mivel már nem bírtam megállni. :D 

Egy kis újítást gondoltam, szóval teljesen újragondoltam a történetet, ami azt jelenti, hogy a könyvborító, és az "előzetes" is meg fog változni. Egyelőre még minden marad a helyén, legalábbis ahogy először gondoltam, majd a 7. fejezettől lesz kicsit másabb (tulajdonképpen akkor fog átállni a cselekmény az új verzióra). 

U.I: Remélem tetszett, és bátran komizz... :) Egyébként a borítóból biztosan rá fogtok jönni az új témára.