Nothing [Cameron Dallas][Szünetel]

01. rész

Lábaimat türelmetlenül topogtattam a padlón. Percenként nézek az ajtó felett lévő órára. A másodpercek óráknak tűnnek.

Majd megszólal a csengő. Gyorsan összekapkodom a könyveimet, majd a táskámba süllyesztem. Ezt se fogom egyhamar elővenni.

Az osztály rekordidő alatt hagyja el a termet. Már én is lépnék ki az ajtón, amikor meghallom a nevem.

- Leena! Ide jönnél egy kicsit! – ráérősen sétáltam az osztályfőnököm asztalához.

- Igen Mr. Silverman! Valami probléma van?

- Nem, vagyis nem igazán tudok sok mindent! Az igazgatónő szólt, hogy küldjelek az irodájába! Valami fontos dologról lehet szó, úgyhogy ne várasd meg! Majd igazolom, ha késel a következő óráról! Most menj!

Az igazgatói iroda a földszinten volt, ezért a lépcsők felé vettem az irányt. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat. Izgatott voltam, hogy miért hívathatott, de egyben féltem is. Már voltam egyszer ott, akkor majdnem kicsaptak, de végül megkegyelmeztek nekem. Az igazság az, hogy nem tudtam, követtem-e el valamit, de sajnos nem volt több időm ezen gondolkozni. Az igazgatói iroda ajtaja már előttem volt.

Kissé megtorpantam és hezitáltam. Nem akartam oda bemenni. Miért pont engem hívtak? Egyáltalán mit követem el, amiért most itt vagyok? Vagy nem is lesz olyan rossz, amit mondani fognak?

Ha most bemegyek, akkor minden kérdésemre választ fogok kapni. Körbenéztem. Nem sokan jártak erre, néhány diák, akinek netalántán erre volt órája. Viszont ők furcsán kezdtek rám nézni.

Lenyomtam a kilincset, az asszisztensnek elmondtam a nevemet és megmondtam miért vagyok itt. Mármint, nem tudtam miért csak, hogy itt kéne lennem. A nevem hallatán elmosolyodott. Ez most jót, vagy rosszat jelent?

Lehet, hogy tudja mi fog rám várni, és ez egy amolyan sátáni mosoly volt. Vagy csak szimplán jó dolog fog velem történni.

- Ó, Kathleen DelaRosa! Foglalj helyet! – kezdte az igazgatónő bájos hanggal, majd az előtte lévő székre mutatott.

Nőiességemet félrerakva huppantam le az egyik székbe, a táskámat pedig magam mellé ejtettem.

- Gondolom, nem tudod miért hívtalak ide. Nos, van egy fantasztikus hírem számodra! Amerikába mehetsz! – a kérdő tekintetemet látva folytatta:

- Egy cserediákprogramon belül elutazhatsz Los Angelesbe, és az egyik testvériskolánkba járhatsz. Mivel kiemelkedően jó vagy angolból, ezért döntöttem így! Bár a magatartásod miatt nem érdemelnéd meg. - az utolsó mondatot csak halkan tette hozzá. Hát kösz! Ez kedves! Bár nem mintha nem lenne rám jellemző, hiszen nem jókislányként vagyok elhíresülve!

- Ez egy nagyon jó ajánlat, ezért remélem, hogy elfogadod. Egyébként egy hét múlva indulnátok! Úgyhogy mihamarabb várom a válaszod!

Bólintottam, majd egy gyors elköszönés után kislisszoltam a folyosóra. Elővettem a telefonomat, hogy megnézzem mennyi az idő. Volt még 10 percem a szünetből, úgyhogy az udvar felé vettem az irányt.

Egy fánál találtam barátnőmet.

- Szia!

- Szia! Hol jártál?

- Az igazgatónő hívott. Képzeld, azzal a fantasztikus hírrel állt elő, hogy Amerikába mehetek! – nevettem el magam gúnyosan.

- Mi? Ez tök jó!

- Ja, nagyon! Elmehetek cserediáknak Los Angelesbe!

- Los Angelesbe? És elfogadott? Én tuti elfogadnám! – áradozott mellettem Nathalie.

- Nem tudom! Nem akarlak itt hagyni titeket, és amúgy is! Hogy boldogulnék az USA-ban? Egyedül? Jobb lesz itt nekem Franciaországban! Itt élek kiskorom óta, ezt ismerem.

- Ne csináld már Leena! Mi megleszünk egyedül is! Viszont ez egy hatalmas lehetőség, nem halaszthatod el! Elmész, és kész! Téma lezárva!

- Hihetetlen vagy! – ráztam nevetve a fejem.

***

Suli után hazafelé vettem az irányt. Útközben beugrottam a Starbucksba, egy kávéért. Míg azt szürcsölgettem próbáltam kitalálni mit is mondok anyámnak. Hiszen nem állíthatok be, hogy „Csá, elmegyek Los Angelesbe, és egy ideig nem is jövök haza!"

Mert, igen. Úgy döntöttem, hogy elmegyek. Sokkal jobb lesz ez így. Ebben a suliban nem igazán kedvelnek az emberek, a „hírnevem" miatt. Általában, ha volt valami balhé, abban én mindig benne voltam. Egyedül Nat ismeri az eredeti oldalamat. Mármint az egy fokkal jobb oldalamat. Próbáltam nem ilyen lenni, de ha már belesodródsz valamibe, nehéz abból kimászni. Pontosan ez történt velem is. Belerángattak a sorozatos balhékba, rongálásokba. Könnyen fogható is voltam erre, hiszen az apám lelépett, még mikor kicsi voltam. Emiatt mindig is hiányzott valami az életemből.

Ez a cserediák izé pont jó lesz, hogy újrakezdhessem.

--------------------------------------------------

Sziasztok! Meghoztam az első részt. Remélem tetszett és várom a véleményeiteket. :)