Nothing [Cameron Dallas][Szünetel]

12. rész

Összeszedtem magam a pillanatnyi sokkból és magabiztosan folytattam:

- Akkor gondolom azt is hallottad, hogy éreztem egy illatot! – hajoltam hozzá közelebb – Pont ugyanilyet! ... Amilyet te használsz! – böktem meg a vállát.

- Ki vele Dallas! Mit kerestél a házban? ... Vagy jobb kérdés! ... Miért mentettél meg? – szegeztem neki a kérdéseimet, mire mintha egy kicsit elbizonytalanodott volna, de folytatta:

- Ó, Édesem... – most ő hajolt közelebb - Ne reménykedj! – azzal elment mellettem az iskola kijárata felé.

- Várj! Hallod Cameron, várj már meg! – futottam utána.

A folyosón lévő diákok furcsán néztek ránk, hiszen elég hamar elterjedt a hír, miszerint mi, Cameronnal mennyire utáljuk egymást. Most meg a nevét kiabálva loholok utána.

- Figyelj! Nekem nem számít, hogy te hoztál e ki, de meg kell tudnom mi történt ott!

- Jól van Leena! Most menj szépen haza, aludj egyet és fogd fel, hogy nem én vagyok az akit keresel! 

- Kérlek Cameron!

- Ó, Kathleen DelaRosa könyörög nekem? ... Nem gondoltam volna hogy ez ilyen hamar megtörténik. – nézett rám önelégült mosollyal.

- Jól van! Ha te nem akarsz segítesz nekem, akkor majd egyedül oldom meg! Visszamegyek a házba! – bár ezeket a mondatokat inkább csak magamnak mondtam, de nem érdekelt ha ő is meghalja.

- Hát, csak hajrá... bár én nem tenném a helyedben, de legalább megszabadulok tőled!

Ezt nem értem. Mi az, hogy legalább megszabadul tőlem?! Attól hogy visszamegyek, még nem halok meg.

Csak néztem, ahogy eltávolodik tőlem. Úgy sem segítene semmit, feleslegesen fárasztanám magam.

Inkább úgy döntöttem, hogy „haza" megyek. A koli innen csak 10 percre volt, úgyhogy nem volt szükségem kocsira. Nem mintha lenne rá pénzem, de ez így, akkor is jobban hangzik.  (írói szerk. Amerikában a legtöbb 16 éves diáknak már van jogsija és kocsija, mivel 16 éves kortól ott lehet vezetni)

Beálltam a zuhany alá, most nagyon jól esett egy kis forró víz. Próbáltam kicsit kikapcsolni, de ezt a telefonom csörgése megakadályozta.

- Francba! – próbáltam kikászálódni a fürdőből, de ez sokkal nagyobb feladatnak bizonyult, ugyanis nem találtam a törölközőmet. Meztelenül kiszaladtam a szekrényemhez, miközben próbáltam nem elcsúszni a vizes padlón, majd kivettem egy törülközőt és magam köré csavartam.

A telefonom elhallgatott, majd újra megszólalt. Kiszedtem az ágyam alól, majd beleszóltam.

- Halo?

- Leena! Na mesélj csak! Miért is nem tudtad felvenni a telefont? Csak nem Cameronnal hancúroztatok?

- Mi? Dehogyis! Zuhanyoztam!

- Akkor már végeztetek is?! Na, és ott alszik?

- Emily! Te mégis miről beszélsz?

- Hát, tudod hallottam egyet s mást rólatok...

- Nem! Olyan nincs, hogy mi vagy rólunk! Csak olyan van, hogy én és – külön, tőlem teljesen függetlenül! - Cameron Dallas!

- Igen! Persze-persze, hogyne! Szóval mesélj csak!

- Semmi nem történt köztünk! Mármint azon kívül, hogy éreztem rajta AZT a szagot...

- Mi? Szóval ő mentett meg?

- Hát, azért nem így fogalmaznék, de... igen.

- Úúúú, tök aranyos pár lennétek! Már látom is...

- Emily! Most fejezd be!

- Jól van! Bocsi! De ez akkor is milyen romantikus! Majd mesélitek az unokáitoknak, hogy hogyan találkoz...

- Emilyyy!

- Jól van befejeztem! Egyébként azért hívtalak mert lesz egy buli pénteken! Csak tájékoztatni szerettelek volna, hogy mikorra kell elkészülnöd!

- Jól van! És hol lesz?

- Valami Matt gyereknél. Azt mondják, hogy oltári jó bulik szoktak nála lenni, szóval nekünk is ott kell lennünk! De figyelj, most le kell tennem! Majd még dumálunk!

- Rendben, szia!

- Sziaaa!