Nothing [Cameron Dallas][Szünetel]

25. rész

- Cameron?... Mit keresel itt?

- Én... Öhm, csak egy ismerősömet jöttem meglátogatni.

- Aham, értem – mondtam elnyújtottan, miközben az automata felé fordultam - Segíthetek, ha akarod.

Bólintott egy alig észrevehetőt. Az automatán megnyomtam egy fekete kis gombot, majd belemarkoltam Cameron tenyerébe. Kivettem belőle a pénzt és egyesével bedobáltam a megfelelő helyen. A gép zúgó hangot adott ki, és elkezdte megtölteni a sötét színű poharat.

Láttam a periférikus látásnak köszönhetően a mellettem álló fiú csodálkozó arcát. Nem értem ezen mi olyan nehéz. Csak kiválasztod a megfelelő italt, megnyomod a mellette lévő gombot, majd bedobod a pénzt. Ehhez nem kell nagy tehetség!

A sötét folyadék megállt csorgásában, jelezve, hogy nincs több. Óvatosan megfogtam a poharat, ügyelve, hogy ne égessem meg magam, majd Cameron kezébe nyomtam – itt nem érdekelt, hogy megégeti e magát.

- Parancsolj! – mondtam neki talán kissé flegma stílusban. De volt okom rá! Hiszen letagadta, hogy ő hozott volna be ide. Igazán elmondhatta volna, hogy Ja, én voltam. Ennyivel már beértem volna. Utálom, ha a szemembe hazudnak. Főleg, ha úgy teszik, hogy én tudom az igazságot. És jelenleg tudtam, már emlékeztem néhány dologra. Legalábbis tisztán emlékszem az erdőre, a farkasokra, és arra hogy minden elsötétül körülöttem. És az egyetlen ember aki, akkor a közelben volt az Cameron. És most is itt van a kórházban. Véletlenek nincsenek! Vagy igen? Vagy talán csak az ájulás okozza ezeket az emlékképeket? Nem is történt semmi? De akkor mi váltotta ki az ájulást? Hiszen a farkasok tökéletes magyarázat lenne rá, de így más észszerű dolgot nem látok. Vajon mennyi történt meg az emlékeimből? Lehet, hogy mindent csak képzeltem?

Beszélnem kell Emilyvel.

- Jól van, én azt hiszem most megyek! Szia!

- Szia! – motyogta maga elé bámulva.

- Ja, és ha kell a kabátod 116-os szoba! – kiabáltam utána egy pimasz mosoly kíséretében. Csak legyen az ő kabátja! Elég gáz lenne, ha nem is az övé...

Visszabattyogtam a szobámba. Már nem volt kedvem semmihez, csak felhívni barátnőmet és megtudni tőle az igazságot.

Ahogy benyitottam a fehér, kórházi terembe, egyből az éjjeliszekrényhez rohantam. Kihúztam a legfelső fiókot és megtaláltam a keresett tárgyat. A telefonomat. Hálát adtam az égnek, hogy itt volt. Nagyon nem tudom máshol hol kerestem volna.

Megnyitottam a névjegyzéket és kikerestem Emily nevét. Rányomtam a száma mellett lévő kis telefonjelre és már hívtam is. Türelmetlenül hallgattam a sípoló hangot, és vártam, hogy végre meghalljam a hangját.

- Hallo?

- Szia Em! Leena vagyok!

- Oh Leena, végre! Mi történt? Nem hívtál!

- Tudom, sajnálom... csak... - jó ötlet elmondani neki az erdős sztorit? – kórházba kerültem, elájultam, DE nincs semmi bajom, ne aggódj! – hangsúlyoztam ki a szavakat.

- Mi az, hogy ne aggódjak? Kórházban vagy, azonnal bemegyek!

- Ne! Mármint nem kell bejönnöd, megleszek itt egyedül is! Bár eléggé unalmas a kórház, de elleszek! – nevettem fel a mondat végén. – Csak kérdezni akartam tőled valamit.

- Na, mondjad!

- Öhm, hát, szóval... te szombaton velem voltál, ugye?

- Igen, elmentünk ahhoz a szörnyű házhoz, nem emlékszel?

- De-de valami rémlik, csak nem voltam biztos benne.

- De nekem el kellett jönnöm, így egyedül maradtál. Te jó ég! Mi történt megint? Nem kellett volna otthagyjalak...

- Nyugi Emily! Semmi baj! Végül nem voltam egyedül... - upsz, ez csak véletlenül csúszott ki a számon. Ha most elmondom kivel voltam, akkor tuti fangirl rohamot kap. Még ha Cameron valami híresség lenne! De könyörgöm, egy tök átlagos fiú a mit utálok listámról.

- Oh, mesélj!

- Jaj, semmi! Csak az egyik szomszéd átjött, hogy nem kéne ott mászkálnom. Nagyjából ennyire emlékszem. A többi képszakadás. – kamuztam.

Egy kopogást hallottam az ajtón, így gyorsan válaszoltam Emilynek.

- Most le kell tennem, azt hiszem az orvos van itt, majd még beszélünk. Szia!

- Szia!

________________________________

Szóval visszatértem! 

Az az igazság, hogy az előző 2 hétben beteg voltam. Az 1. héten csak a torkom fájt, de lusta voltam leülni megírni a részt, és mire eljutottam odáig, belázasodtam. Szóval minden bajom volt, szédültem, hányingerem volt... Mostanáig.

Nagy nehezen rávettem magam, hogy megírjam ezt a rész, talán pont ettől az ihlethiánytól lett ennyire kaksa XD

Azért remélem tetszik, és nem pártoltatok el a könyvem mellől ebben a 2 hétben :(

Következő rész: valószínűleg Szombaton (mostantól csak hétvégenként fogok tudni hozni, ugyanis még a másik könyvembe is írni kéne, ráadásul szeretnék elkezdeni egy újat, de ennyire ne szaladjunk előre ;), viszont amint jön a nyári szünet, gyakrabban tudok hozni részeket)

Egyébként nagyon köszönöm a további 3 (!) díjat, amit kaptam. Majd nemsokára azokat is kirakom! <3

Éééés *dobpergés* átléptük a 22 000 megtekintést *-* 

Nagyon hálás vagyok ezért, köszönöm <3