Changes

17. rész - Egyedül

- Még csak 9 óra, kik lá.. - tipeg le Patrick az emeletről.

- Patrick.. Ők itt a szüleim. Anya, apa ő itt Patrick. - szelem kezemmel a levegőt.

- Öhm.. Üdv.. - dadog a fiú.

- Felix Justin Jenkins! Ez mégis mit jelentsen? Reggel 9 óra van, és egy számunkra ismeretlen fiatalember lépked le a felső szintről. - vonnak kérdőre. Egy picit szünetet tartok, míg átgondolom, mit is fogok közölni velük.

- Patrick a pasim, és amúgy meg nem tartozok nektek magyarázattal. Ha nektek nem tetszik a mostani helyzet, akkor nem tudok azzal mit csinálni. El kell fogadni. - hadarom, majd kitessékelem az őseimet a lakásból. Látszik rajtuk, hogy nem örülnek, de inkább hagyom is. 

- Figyelj... Nagyon sajnálom.. Csak a szüleim nem.... - kezdek magyarázkodni.

- Sose sajnálkozz.... Ne sajnáld.. nem tehetsz róla. - teszi mutató ujját szám elé. Mélyen szemembe mered, ajka közeledik az enyémhez, majd összeérinti. Magához von, mintha kétségbe lenne esve. Pár pillanat múltán picit eltolom magamtól. 

- Mi baj van? - olvasom lelkét íriszein keresztül.

- Én... nagyon sajnálom... - hebeg. 

- Mi? De mit? Patrick kérlek...

- El... Elkö-költözünk.. - dadogja... 

- Mi? Mégis mikor? 

- Ma... Délután... 

- Micsoda? És ezt mikor akartad közölni? - akadok fenn ezen - És mégis mióta tudod? 

- Mióta ideköltöztünk... Egyik városban sem maradunk max 3 hónapig. És elcsesztem... Mert.. Beléd szerettem... A barátaim is megmondták, ne alakítsak ki nagyobb barátságot senkivel se.. de.. te.... kérlek bocsáss meg... Nem akartam mindig amiatt szomorkodni, hogy nem sokára elköltözünk... 

- De... ez... Akkor is meg kellett volna mondanod! 

- Tudom.... és nagyon sajnálom.... 8 óra múlva indulunk.... és legalább addig rakjuk ezt félre.... és....

- Most... Hajjhh miért kell elmenned? Nem maradhatnál a városban valahogy? - keresem a kifogásokat.

- Nem... Nem lenne hol laknom. Egyedül meg nem bérelhetek lakást.. sok lenne... 

- Lakj itt! - csillan fel a szemem.

- Nem.. muszáj mennem... és azt hiszem... Nekem most.. mennem kell. - pillant a telefonjára. 

10 perc múlva már itt sincs... Összeestem belül... Csak egy halom csontváz hever a helyen, ahol állok. Az ajtót bámulom. Észre sem veszem, hogy könnyek potyognak a szememből, csak akkor amikor már érzem, nyakamon folyik le. El sem tudom hinni.. Elhagyott.. Itt hagyott egyedül...