Changes

19. rész - Megjöttem

9:55 A Monmouth kávézóban ülök. Várom a The London Magazine-től érkező szerkesztőt. Ahogy figyelem nem nagyon vannak már ilyenkor.. Gondolom már sokan dolgoznak. Egy 180cm körüli, fekete hajú, sötétkék színű szemű, 20-25 év közötti srác lép be. Egy farmert visel, felül pedig egy szűk atléta, és egy szürke pulcsi. Megáll a pult mögött kér egy kávét, majd szétnéz. Keres valamit. Talán egy üres asztalt, de aztán összepillantunk. Az ajkai mosolyra húzódnak, kezébe veszi a koffeint, célba vesz, és helyet foglal velem szemben.

- Szia. Theo Hunder. A The London Magazine-tól. - nyújtja jobbját.

- Szia. Felix Jenkins. - kezet rázok vele. Nagyobb mosolyra húzódnak az ajkai, és megvillantja hófehér fogait. Hozzanak felmosóvödröt mert azt hiszem elolvadtam. A hangja mély, rekedtes. 

~

Másfél óra interjúvolás után végre kezdünk normálisan beszélgetni, mint az idegenek, akik most találkoztak először. Jobban belegondolva végül is így is van.

- Mióta dolgozol a magazinnál? 

- Nagyjából 2 éve. Így kimondva nem sok idő, de ott bent.. Rengeteg. - szürcsöli a második kávéját. Jó fáradt lehet, ha még most is kávézik. Bár én sem vagyok nagyon formában, csak ő tart ébren - Amúgy nem vagy George Jenkins-nek rokona? 

- Ő az apám. De miért?

- Csak nagyon ismerősnek tűntél, és hasonlítasz is rá. Ja és az apád a főnököm. - woow... tekerjünk csak vissza.. Az ő főnöke? Tudtam, hogy apa valami ilyesmivel foglalkozik, de hogy őszinte legyek, sosem tudtam pontos infókat. Egy percre lefagytam. 

- Igazán? És milyen, mint főnök?

- Nagyon megértő. Néha a fiának hív, meg szokta mondogatni, hogy mintha az eltitkolt fia lennék. Ritkán beülünk egy étterembe, ebédelni, már amikor nincs programja. - életemben most először érzem úgy, mintha senki sem szeretne. Mintha szüleim sem lennének, és árva lennék. Ránézek az órára.. 11:46.. Hoppá... Nekem otthon kéne lennem...

- Az elég jó, hogyha jóban vagy a főnököddel. 

- Ja. Hát még a fiával. - kacsint. Ez célzás lett volna? Ő is...? "Felix! Nem érsz rá most ezzel foglalkozni! Menned kell!" - szól a fejemben a kis hang. 

- Rendben. Nekem most mennem kell. Ha megbocsátasz... - állok fel. 

- Oh. Nyugodtan. De várj. Itt a névjegykártyám, majd hívj. Összefuthatnánk párszor. - vesz elő egy kis kártyát. 

- Oké. - veszem el tőle - Akkor majd hívlak. Szia. 

- Szia. 

A kocsiban végig az jár a fejemben, hogy apám miért nem mondta? És Nathan is meleg? Vagy csak nagyon kedves? Vagy most mi is van? 

- Mi a... - belépek otthonomba. 

- Tesó! - pillantom meg bátyámat.

- Jaden! - ölelem meg.

- Na mi a pálya itt Londonban? Hogy hogy még egyedül vagy? Mikor elmentem nem volt egy barátnőd? Valami Alexis? 

- Avery. És szakítottunk.. Már mikor. És te? Mr Szívdöglesztőnek hol vannak a szukái? Ezelőtt egy évvel alig akartad itt hagyni London-t csak a csajok miatt.

- Hát.. Az egy éve volt. Azóta sok minden változott...