The Little Slytherin Girl (hungarian)//befejezett//

15.

Nem aludtam át az éjszakát. Egyszerűen képtelen voltam.

Egyfolytában Draco járt az eszemben és a gyomorgörcs is elkapott már annak a gondolatától, hogy hamarosan engem is értesítenek, hogy álljak be közéjük.

Emelie Agathe Green, a halálfaló. Egyáltalán nem hangzik jól.

Reggel órákon is képtelen voltam figyelni és hihetetlenül féltem attól, hogy Piton ismét pontot fog lehúzni tőlem emiatt. 

-Miss Green?-kérdezte Piton.

Felpillantottam a könyvről.

-Parancsol, tanár úr?

-Mi a válasz a kérdésemre?

-A...kérdésére?

Segítségkérően Ronhoz fordultam, de láthatóan ő sem tudta miről beszél Piton.

Már épp elsüllyedtem szégyenemben és vártam az "ítéletet", amikor valaki kopogtatott az ajtón és McGalagony professzorasszony lépett be a terembe.

-Elnézést Perselus a zavarásért, de haladéktalanul el kell kérnem Miss Greent az órájáról. Nagyon fontos és halaszthatatlan.-mondta.

Piton felém fordult, én meg döbbenetemben azt sem tudtam, mit kellene tennem.

-Menjen, Miss Green.-mondta.

Reszketve álltam fel a padból.

Az eddigi négy és fél évem alatt még sose kéreztettek ki az órákról, pláne nem fontos és halaszthatatlan dolgok miatt.

Követtem a professzorasszonyt kifelé a teremből, ijedten és megszeppenve.

-A szüleid vannak itt.-mondta. -Azt mondták, kivesznek az iskolából a mai napra.

Hatalmasat nyeltem, majd bólintottam.

Az előcsarnokhoz értünk, ahol apa és anya egy mosolyt erőltettek az arcukra, de látszott rajtuk, hogy valójában mennyire gondterheltek.

-Szia kicsim!-öleltek át egyszerre.

-Sziasztok.-motyogtam. -Mi folyik itt?-kérdeztem.

-Grethel néni betegeskedik. Meg kell őt látogatnunk.-mondta anyu.

Gretel néni? Életemben nem hallottam még róla. Ebből is ki tudtam következtetni, hogy a mai kis "kiruccanásunkból" nem lesz látogató.

Végül bólintottam.

Követtem anyáékat ki a kastélyból és beszálltunk apu repülő kocsijába, amit a Mágiaügyi Minisztériumi munkája miatt kapott.

-Anya...-szólaltam meg 10 perc után. -Hová megyünk valójában?

Anya feszült arccal fordult hátra és megfogta a kezemet.

-Kirándulunk egyet az egyik közeli erdőbe.-válaszolta. -Valamit...meg kell beszélnünk.

-Róluk van szó...ugye?-kérdeztem és valószínüleg anya érthette mit mondtam, mivel szemei már könnyben úsztak és csak ennyit suttogott:

-Nem lesz semmi baj.

Egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban.

Hát persze, hogy erről lesz szó...

Éreztem.

Ezentúl mindig hallgatok a megérzéseimre.

Nemsokára megérkeztünk az erdőbe.

Ott is gyalogoltunk még egy csomót, ameddig be nem értünk valahova a mélyébe ahol sötétebb volt, s ameddig meg nem találtunk egy kis fakuckót, amely állítólag az egyik családi "nyaralóhelyünk".