The Little Slytherin Girl (hungarian)//befejezett//

20.

*egy évvel később*

Molly teát főzött.

Kezei idegesen remegtek és minden ötödik másodpercben egy ideges sóhajt hallatott.

- Majd én megcsinálom, ülj le! - léptem oda hozzá, majd kivettem a kannát a kezéből.

- Nem tudok leülni. Muszáj tevékenykednem vagy bele őrülök. - mondta.

- Tudom. - kísértem oda a kanapéhoz, majd mindketten leültünk. - Ugyanúgy érzek, ahogyan te. Félek. Rettenetesen félek. De nem adhatjuk fel. Nem veszhet el a remény.

- Tudom, tudom. - helyeselte, majd felszipogott. - De aggódom. Hisz ez egy anya dolga, nem igaz? - kérdezte egy félmosollyal az arcán.

Bólintottam, majd átnyújtottam neki egy zsebkendőt.

- Csak néhány percre pihenj. Megcsinálom azt a teát. - jelentettem ki, mire muszáj volt beleegyeznie.

Úgy csináltam, ahogyan tanította. 

Molly sok mindent tanított ebben az utóbbi egy évben, varázslatok nélkül. Szinte úgy éltem, mint egy mugli, hiszen még kiskorú vagyok, ráadásul állítólag halott is, így semmiképp sem gyakorolhattam a varázslást. Tanulni sem tanultam Roxforti könyvekből, hisz nem tudtam. Csak annyi maradt meg, amennyit ötödévben tanultam még. Ebből rengeteg az, amit Harrytől lestem el.

Átnyújtottam egy csésze teát Mollynak, egyet pedig magamnak tartogattam és visszaültem mellé.

Megfogta a kezemet és megszorította.

- Te legalább itt vagy még nekem! - mondta mosolyogva. - Nem is tudom mi lenne, ha te nem lennél.

- Ugyan... - mosolyodtam el. - Erős vagy Molly. Erősebb bárkinél. Mindig csodáltalak emiatt.

Kortyolt egyet a teából, majd letette az asztalra és átölelt.

- Nagyon remélem, hogy George megkéri egyszer a kezedet. Hivatalosan is családtagnak szeretnélek látni. - jelentette ki.

Rettenetesen jól estek a szavai.

Hogy George megkérje a kezemet?

Bele sem gondoltam még ebbe.

Pedig már egy jó ideje együtt vagyunk.

És jól megvagyunk.

- Majd eldől. - válaszoltam végül. - De én is szeretnék hivatalos családtag lenni. - mosolyodtam el.

- Az leszel. - biccentett. - A fiaim mindig jól választanak.

Ezzel sikerült kicsikarnia belőlem egy kisebb nevetést.

Egyébként jövőhéten kerül sor Bill és Fleur esküvőjére. Már legalább három hónapja javában folynak az előkészületek, hiszen azt szeretnénk, hogy minél tökéletesebben sikerüljön az egész. Remélem, Bill és Fleur épségben visszaérnek a küldetésről és tényleg meg tudjuk tartani. Csodálatos lesz az egész, szinte mesébe illő. Valami jó is történni fog legalább a háború közepén.

Azt el sem mondtam még, hogy a többiek azért nincsenek jelen, mert Harry-t menekítik ki a Privet Drive-ról. Ott van Ron, Hermione, Bill, Fleur, az ikrek ... és számos tagja a Főnix Rendjének. Ginny itt van, de kint az udvaron. Ott várja, hogy megérkezzenek.

Hamarosan meg is történt.

Harry és Hagrid léptek be az ajtón elsőként, Ginny mögöttük.

- Harry! - rohantam oda a fiúhoz és azonnal átöleltem. - Hála az égnek! Jól vagy?

- Igen. - válaszolta, majd visszaölelt. Harryvel sikerült kialakítanom egy egészen aranyos kis baráti viszonyt. 

Hamarosan a többiek is megérkeztek, épen, egészségesen ... legalábbis ezt gondoltam addig a pillanatig, ameddig Lupin be nem rontott az ajtón George-al.

A fiút sietősen a kanapéra tette, majd Harryt a falnak lökte, valamit kérdezett tőle.

De arra már képtelen voltam figyelni, mert teljesen letaglózott George látványa: az egyik füle szinte teljesen hiányzott, a helyén pedig rengeteg vér folyt le.

Egy viccet mesélt Frednek, de erre sem figyeltem.

Szemeim könnybe lábadtak és levetettem magam a földre.

- Emelie ... - suttogta a nevemet.

Közelebb húzódtam hozzá.

- M ... mi történt?

George mellett térdeltem és a kezét szorongattam. Szinte alig láttam az arcomat elárasztó könnyektől.

- Em, ne sírj. Nincs semmi bajom. - mondta mosolyogva. - Csak egy kis baleset. Nincs miért aggódnod. Hisz itt vagyok. Élek. Szeretlek.

Heves bólintásba kezdtem, ezzel próbálva nyugtatni magamat. Valamennyire összejött.

- Kaphatok ... egy csókot? Tudom, undorító ennyire véresen ilyet kérnem, de ...

Nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, azonnal teljesítettem a kérését.

- Én is szeretlek! - suttogtam a csók végén és a szívemet melegség töltötte el, amint felragyogott az arca. - Valaki segítsen rajta. - néztem hátra, Molly pedig már ott is termett, hogy ellássa a sérülését, ahogyan csak tudta.

Fred karjaiban kötöttem ki, aki csak csendben átölelt. Nagyon jól esett.

- George túléli. - suttogta. - Mi mindent túlélünk.

Elmosolyodtam.

- Tudom, Fred. - válaszoltam. - Szeretlek titeket.

Igen. Valójában most realizáltam, hogy mennyit érnek a kimondott szavak. Hiszen másodperceken múlik néha az életünk.

- Mi is szeretünk! - válaszolta.

- Mindenki jól van? Épségben?

Fred elengedett, majd megrázta a fejét.

- Mordon halott. Ahogyan Hedwig is.

A szám elé kaptam a kezemet.

Alig mertem elhinni, hogy ez történt. 

Mordon prof és Hedwig...

Éreztem, ahogyan kezeim megremegnek, majd lassan az egész testem.

Azt hittem, a háború ilyen könnyű lesz?

Hogy nem veszítünk el senkit?

Na és ez?

Ez még csak a kezdet volt.

Ezek után már csak rosszabb lesz.

Vér nélkül nem lehet háborúzni.

Harc nélkül nem lehet csatát nyerni.

Itt nem.

Nem ebben a helyzetben.

Nem Voldemort ellen.

Fel kell ébrednem végre.

Eddig éltem a kényelmes kis, gondatlan világomban.

De ennek vége.

Hamarosan nekem is harcolnom kell.

És harcolni is fogok.

Harcolni fogok azokért, akiket szeretek.