Vándor

10.5.rész-Birth of Daniel

Az eső hangosan kopogott az ablakon. A felhők eltakarták a napot, mintha szándékosan szürkére akarták volna festeni az utcákat. A szemközti ház ablakából barátságos fény szűrődött ki a hanyagul elhúzott függönyök mögül. Odaát minden olyan melegnek és otthonosnak tűnt. Néha feltűnt egy egy alak, ahogy elsétál az ablak előtt így hosszú árnyékot festve a járdák kövére. A a lámpa nem a plafonon lett volna, az árnyék akár még abba a gyerekekkel teli, az idők múlásával kifakult sárga színű szobába is bejutott volna. Az eső egyre jobban esett. A csatornák már nem mindenhol voltak képesek befogadni a víztömeget ezért az visszafolyt az utcákra. Gyakori jelenség volt az a hűvös, novemberi délutánokon. A legtöbb embert lehangolta az eső. Az egész napjukra rányomta a bélyegét. De nem mindenki volt ezzel így. Volt aki kifejezetten megnyugtatónak találta a halk monoton kopogást és az esőcseppek egyenletes hullását. Így volt ezzel Daniel is. Az alig nyolcéves kisfiú ilyenkor mindig az ablakhoz tolta a hozzá legközelebb lévő széket. Most is így tett. Feltérdelt az ülőlapra, és kikönyökölt az ablakpárkányra. Így pont kilátott. Máskor reagált volna a barátai játékra hívó hangjára de ez a nap más volt. Egy intézetes gyerek számára hatalmas fordulópont az életében mikor eljön érte egy mosolygó házaspár és hazaviszik, mintha a sajátjuk lenne. Daniel többször látott már ilyet. Mindig is az volt a vágya, hogy egyszer vele is megtörténjen. A mai nap volt az a nap mikor megtörtént.Egy nappal ezelőtt egy kemény tekintetű, magas, fekete hajú nő kifejezetten Danielt kereste. Azt mondta különleges és tud olyan dolgokat amiket más gyerekek nem. Ezt a fiú furcsának találta, tekintettel arra, hogy nem emlékezett rá, mi volt öt éves kora előtt, mielőtt ide került volna. Ezt betudta annak, hogy még kicsi volt.

Az eső hangját egy ismerős hang szakította félbe. Egy hang amit eddig úgy szeretett mintha az anyjáé lett volna. Persze tudta, hogy nem az.

-Daniel!-odalépett és kedvesen megfogta a fiú vállát. Daniel megfordult ránézett. A nő arca barátságos volt. Mindig mosolygott. Sosem hallotta kiabálni. Nem szidott meg soha senkit. Mindig higgadt maradt, bármi történt. -Gyere. Megjöttek érted.

Daniel megfogta a nő kezét, aki lesegítette a szélről, és bevezette az irodába, ahol már várt rá a nemrég megismert nő. Összesen kétszer látta az arcát,de a jellegzetes vonások miatt száz ember közül meg tudta volna ismerni. A két nő az asztal két felén ült. Elintézték a szükséges papírokat, majd a fekete hajú nő megfogta Daniel csomagjait és elköszöntek. Az autó ablakából Daniel még figyelte az intézet ismerős körvonalát amint lassan eltűnik mögöttük. Boldogság, szomorúság és izgatottság keveredett a szívében. Szomorú volt, mert minden és mindenki akit szeretett ott maradt az intézetben, de boldog volt, mert végre olyan élete lehet mint minden rendes gyereknek. Lesz saját szobája, lesz egy ház ahol a játékok mind az övéi. És lesz egy személy akit anyának nevezhet. Az autó kerekei csikorogva álltak meg a város határánál az út szélén.

Az ajtó kinyílott és a nő nyújtotta felé a kezét.

-Kérlek, hívj Ms Black nek. Most egy olyan helyre megyünk, ahol egy csomó hozzád hasonló különleges ember lakik. Csak fogd meg a kezem.

Daniel nyújtotta a kezét és az apró ujjait a nő tenyerébe csúsztatta. Ekkor történt meg élete első portállal való utazása. Ez volt az a nap, ami meghatározta élete minden ezután következő mozzanatát. A jövőjét. Ezután kezdődött az élete a Vándoroknál. Sikeresen, a maximumot nyújtva végezte ez összes vizsgáját. Már szinte biztos volt, hogy ő lesz az aki a záróvizsgán a maximális pontot éri el. Azonban öt évvel azután, hogy bekerült ebbe az őrült világba, találkozott egy addig ismeretlen személlyel. A Központ egy szűk, sötét utcájában találkoztak. A férfinek hosszú vágás húzódott az arcán, keresztül a bal szemén. Ő volt a "Kívülállók" nevű ,akkor még kicsi szervezet főnöke, aki elmondta Danielnek az igazságot a világról, és segítette a fiút, hogy a jelenleginél is jobb legyen. Így történt, hogy a tizenhárom éves Daniel, fiatal korához képest, több titkot hordozott mint a legtöbb tanára. Az évfolyamán ő végzett elsőként az írásbeli vizsgán. Azonban a párbajnál csak a második helyet szerezte meg, ugyanis csúnyán kikapott a nála két évvel idősebb lánytól, akiről mindeni azt mondta, hogy Kate Black lánya, Molly. Molly. Daniel még sosem hallott róla. Csak annyit, hogy valamiért jobb nála, mert őt Ms Black a lányának mondja, ő viszont csak egy a sok gyerek közül, akik szülők nélkül ide kerültek. Ez volt az a dolog, ami miatt Daniel elvesztette a Ms Black iránti szeretetét, és már csak igazgatóként tekintett rá. Ahogy egyre idősebb lett és elérte a tizenöt éves kort, bekerült a Zodiákusok közé, ahol az akkorra a szerepéhez túl időssé-több mint húsz évessé vált-elődjét leváltotta. Daniel sosem értette miért lényeg, hogy húsz évnél fiatalabbnak kell lenni. Lehet csak azért volt, hogy ne legyen senki aki a korára hivatkozva vezetővé kiáltsa ki magát. A fiú jól érezte magát ebben a csapatban. Az csak ő és Leon voltak akik újonnan kerültek, be, de ahogy múlt az idő, folyamatosan cserélődtek le a szerepek. Daniel belerázódott abba, hogy folyamatosan kettős életet él. Igazából még élvezte is. A vizsga után a vándoroknál íjászoktató lett. Tetszett neki az állása, de tudta, hogy csak idők kérdése és a világ fenekestül felfordul. Ezzel a tudattal élte az életét egészen addig míg egy bizonyos napon Nataniel nem küldött neki egy üzenetet, amiben egyetlen szó állt: elkezdődött