Vándor

23.rész-Egy történet vége

Kate Black és köztem két méter távolság volt. Ő az íróasztal egyik, én a másik felén ültem. A kezeim hátra voltak bilincselve, és két őr tartotta a fegyverét a hátam felé.

-Ó drágám-szólalt meg rideg és nyálas hangon egyszerre. -Látod hova jutottál? A kamaszkori lázadozásokat tudom, nehéz kezelni. De kérlek legközelebb inkább törj be néhány ablakot, vagy valami hasonló dolgot csinálj. A politikai dolgokat hagyd a felnőttekre. És ez mind igaz a barátaidra is. -Letámaszkodott az asztalra és a kézfején támasztotta a fejét. -Elmondom neked mi lesz most. Amint látod, sikeresen fent vagyunk a felszínen. A Kívülállókat levertük, a Vadászokat már félig eltöröltük. Ha most meggondolod magad, talán esélyes hogy megbocsájtok.

-Megbocsájt?-a szavai olyanok voltak, mintha szurkálni akarna velük. A szemei egy macskáéra hasonlítottak, aki egy fa tetejéről fúj az emberre. -Tudja egyáltalán hány ember halt meg? És ebből hányan voltak ártatlanok?

-Hmm? Ártatlanok? Kire gondolsz? A kis csapattársaidra? -kifújta a levegőt és felállt. -egytől egyig bűnösek voltak. Gyilkosok. Semmivel sem rosszak az embereimnél. -egy polcon kezdett kotorászni, majd kihúzott egy papírt. -Tudod jobb is szabad akaratodból és ilyen hamar idejöttél. Mindenképpen beszélni akartam veled. -Az asztalra csúsztatott egy papírt .-Mint a Shadowhive cég ötven százalékának örököse, kérlek írd alá ezt a papírt. Tudod, apáddal megegyeztem, hogyha nem lesz bajotok az öcséddel, akkor támogatni fog. Csak hát elhalálozás után az a dokumentum már nem érvényes...

-Mi van? -felugrottam, és magammal rántottam a könnyű faszéket is. A csuklómat rángattam, hátha ki tudom szabadítani. Azonban két kéz megfogott, és visszarántott, majd szorosan ott tartottak. Teljes erőmmel kapálóztam.

-Nézzünk oda, még van kedved küzdeni? Csak szólok, hogy amennyiben ez a megállapodás ma nem születik meg, még több kár fog érni .-intett az egyik őrnek. -vezesd be a többit.

Az őr odalépett egy ajtóhoz, majd egy társával és további személyekkel tért vissza. Kezek és bokák összeláncolva sorakoztak egymás után. Az arcok pedig... leálltam mindennemű mozgással. A torkomban éreztem ahogy ver a szívem. Mit tehetnék most?

Daniel és Noel arcán tükröződött a kimerültség a fájdalom és a félelem. Egy szót sem szóltak, csak álltak és a padlót bámulták. Noel lassan felemelte a fejét. Szavakat formált a szájával. Nem értettem. Sosem voltam jó az ilyesmiben. Kiskorunkban mikor szájrólolvasósat játszottunk, mindig veszítettem. Óvatosan megingattam a fejem. Nem értem. Noel becsukta a száját, és lebámult.

-Nos? Mi lesz? -az a dög még mindig ott volt és a tollat szorongatta.

Nem válaszoltam neki. Ökölbe szorítottam a kezem és azon gondolkodtam mit tegyek.

Szorít az idő. -Black hangja kezdett morcossá válni. -sürgessük meg kicsit a kisasszonyt.

Az egyik őr mozdult

És lőtt. Hangos kiáltás. Noel a földre rogyott, és a lábfejét szorongatta. A bilinccsel maga után rántotta Danielt is, aki igyekezett rajta segíteni.

-Maga normális? -üvöltöttem most már Blackre. -Ő egy gyerek! -Most már nem engedtem az őröknek. Megfordultam és a mögöttem állót megrúgtam, majd teljes erőmből neki futottam háttal a falnak, amitől a szék eltört. Most két székdarab lógott mindkét csuklómon. Az egyikkel lendületből arcon csaptam az egyik őrt, aki ettől eldobta a fegyverét és az orra után kapott. A másik már lőtt is.Szerencsére időben kapcsoltam és arrébb ugrottam. A eldobott fegyver után nyúltam, de a székdarabok még mindig a kezemen voltak. Még egyszer hozzácsaptam a falhoz. Most már megrepedt eléggé ahhoz, hogy lábbal eltörhessem. A jobb kezemen már csak a bilincs volt. Felkaptam a fegyvert és meglőttem mindkét őrt. A földre borultak. Az agyamat elöntötte a düh. Kate Blacket kerestem a szememmel de nem láttam. Elmenekült. Ilyen egy gyáva vezetőt...