Vándor

20.rész-Szabadnap

-Te ezt képes vagy megenni?-a villámat forgattam a furcsa trutymóban és a maradék kenyérhéjamat rágcsáltam, miközben csodálkozva figyeltem Danielt amint már majdnem végez a sajátjával. Akárhogy is nézzük, háborús időkben nem a minőség a legfontosabb. Lenyelte a falatot.

-Éhes vagyok. Na meg annyira nem szörnyű. Nataniel már meg is ette.-a villájával Nataniel felé bökött, aki épp mellettem törölgette tisztára a tányérját.

-Fujj.-mondtam rá.-Kéred az enyémet is?

A szája még tele volt de dünnyögött és bólogatott. Odatoltam neki a tányért és neki is látott.

Johanna velem szemben ült és egy bögre kávét bámult.

-Na látjátok. -mutattam rá. -Ő teszi jól. Meg sem próbálkozik vele.

-Ehhez is kell némi intelligencia. -mondta és belekortyolt. -Na meg ahhoz, hogy előre bevásárolj magadnak a városban.

-Ahh. Hagyjuk.-lekönyököltem az asztalra és megtámasztottam a fejem. -Unatkozok. Már egy hete semmi dolgunk nincs. Ennél többre számítottam volna egy háborútól.

-Nyugalom.-hirtelen a semmiből jelent meg Vesta és ledobta magát az asztalhoz. -Fujj. -a reakciója elég egyértelmű volt mire irányult. -Emberek vagytok ti hogy ezt megeszitek?

Daniel megvonta a vállát és folytatta az evést.

-Na mindegy- szólt a lány.-Hoztam valamit Lara. -kotorászott a zsebében és egy borítékot húzott elő, majd a kezembe nyomta. -Az adminisztrációról küldték.

Felcsillant a szemem és kikaptam a kezéből. Gyorsan végigfutottam a szememmel. Mire a végére értem, hatalmas vigyor éktelenkedett a képemen.

-Na mi az? Mondj már valamit-szólt Johanna.

-Felkutatták a családom és elintézték, hogy odamehessek. De csak titokban, úgy hogy még ők sem tudnak róla. Elég fura lesz, de legalább megvan. -úgy szorítottam a darab papírt, mintha az életem múlna rajta. -De...csak jövő héten lehetséges.

-Akkor addig még van egy kis időd. -szólt Nataniel. Időközben a második adag trutyit is benyomta.

-De még mennyire. -felé fordultam. -Viszont neked nem lenne dolgod?

-Nem, nem-ránózta a fejét. -Beraktak a tartalék osztagba. És mivel elég sok katona van, nem mostanában lesz rám szükségük. -teljes mértékben elégedett volt magával.

-Erre nem lennék olyan büszke. -törte le az önbizalmát Daniel. -Miért raktak át egyáltalán?

-Hátő... igazából volt egy kis nézeteltérésem a vezetőséggel úgyhogy ez lett a büntetés.

Johanna tapsolt. -Gratulálok. Így kell elérni,hogy hasznos legyél az emberiség számára.

-Jó hagyj. -mondta.

-Csináljunk valamit? -kérdeztem megtörve a beszélgetést. -Folytassuk a délelőtti edzést vagy inkább hagyjuk és csináljunk egy pihenőnapot?

-Én a pihenésre szavazok. -szólt Daniel és felemlte a kézét mintha szavazna.

-Én is. -mondtam. -Lehet kimegyek ahhoz a kis forráshoz. Állítólag finom a vize.

-Én is megyek.-ugrott Nataniel.

Johanna a szeme sarkából rám nézett és hülyén vigyorgott és pedig egy rosszalló tekintettel néztem vissza.

Az erdő gyönyörű volt ebben az évszakban. A sárga, vörös és barna levelek koszorúként vették körbe a kis forrást. Ledobtam a hátizsákomat és a vizes palack után kutattam. Nataniel lefeküdt a levelek közé és a feje alá tette a kezét. Én is leültem mellé és a félig tele palackra meg rátettem a kupakját.