Vándor

21.rész-Családlátogatás

A kezem remeg, a szívem a torkomban dobog, a torkom kiszáradt. Olyan, mintha csak tegnap lett volna, hogy utoljára láttam ezt a házat. A kiskapu előtt álltam. Az utcai lámpák fénye visszatükröződött az aszfalton lévő pocsolyákból. A házunk ablakait figyeltem. Mind sötét volt az utcára nézők közül.

-Ez lesz az? -kérdezte Leon az autó ablakából kihajolva. Még múlt héten kértem meg, hogy hozzon el. Portálon át is jöhettem volna, de valahogy nem voltam benne biztos, hogy pontosan tudom, hova is nyissam. Leon persze egyből belement. Kiváncs volt még milyen helyen lakik egy ismert cég főigazgatója. Hát itt. A földszinttel együtt három emelet volt. Minden emeleten volt egy terasz, fényes fémkorláttal. Hatalmas üvegablakok voltak a teraszajtók mellett. A ház maga fehér volt, a teteje lapos. Apám terveztette ilyenre, hogy a tetőt telerakathassa napkollektorokkal. A mai világban fontos, hogy mindenki lássa, hogy milyen fontos a környezetvédelem. A teraszokon és a kertben is növények voltak. A legtöbbjük ilyenkorra már ledobta a levelét, de pár örökzöld azért még tartotta a kert színeit. A kerítés másfél méter magas volt, és a ház színeit viselte. A bejárati ajtóig egy kövekkel kirakott, a kertész által mindig rendben tartott járda vezetett. A házon át pedig a hátsókertbe lehetett jutni, ahol emlékeim szerint egy nagy sziklakert is van, meg egy kisebb kerti tó. Most így bele gondolva nem igazán értékeltem eléggé a régi helyzetemet, amikor még itt éltem. De ezen már nem lehet változtatni.

-Ez -mondtam .-köszönöm.-intettem neki, majd elhajtott. A kisajtón volt egy csengő. Csak ezzel lehet bejutni. Viszont én tudok egy jobb utat is, amit csak én ismerek. Csendben elmentem a kerítés legszélére és felmásztam az oszlopra. Ezt a helyet nem figyelte egy kamera sem. Onnan a kerítés tövében, végig az árnyékban maradva elértem a hátsókertig, ahol a hátsó ajtó volt. Estére mindig zártuk, viszont fölötte, egy szinttel feljebb volt az öcsém szobája. Legalább is régen. Nyitottam egy portál, de csak annyira, hogy az ablakpárkányt elérjem. Valamennyire felhúztam magam,h ogy belássak az ablakon. Örültem mikor láttam, hogy Noel még mindig elfelejti esténként rendesen bezárni az ablakát. Fél kézzel óvatosan belöktem. Most már volt annyi hely, hogy fel tudjam magam húzni. Feltérdeltem az ablakba, majd óvatosan lemásztam, figyelve arra, hogy hangtalan maradjak, majd óvatosan visszahajtottam az ablakot. Ismerős illatot éreztem. Egy illatot ami már nagyon hiányzott. A szoba teljesen sötét volt, az asztali gép monitorján villogó kis lámpát kivéve semmi fényforrás nem akadt. Kivéve talán a kintről bevilágító sárga fényeket. Megálltam ott ahol voltam. Halk szuszogás hallatszott. Közel mentem hozzá, és letérdeltem az ágy mellé. Az öcsém vastag takaróba burkolózva aludt. Nem akartam felébreszteni. Minek is jöttem pont ilyenkor? Hogy ne legyen feltűnő? De mi van, ha nem kíváncsiak rám? Mi van ha örökre megutáltak? Nem érdekelt. Meleg érzés fogott el. A szemem könnyes lett, a kezem még jobban remegni kezdett. Újra itt vagyok. -Sajnálom -suttogtam alig hallhatóan. Felemeltem a kezemet és végigsimítottam a fején. A haja puha volt mint mindig. Összerezzent az érintéstől. Megrántotta a takarót, ami súrolta az arcomat, beleértve az orromat is. Tüsszentenem kellett. Persze. Pont most kell elrontanom a pillanatot. Amennyire tudtam, letapasztottam az összes légzőszervemet az arcomon, hogy olyan hangtalan legyek amilyen csak tudok. De nem jött össze. Sosem tudtam halkan tüsszenteni. Noel ledobta a takaróját és felhúzta magát az ágyon. Gyorsan leültem a földre, hogy minél lejjebb legyek. Hallottam ahogy gyorsabban vette a levegőt és a kezével a villanykapcsoló után matat. Nem hagyhattam, hogy így vegyen észre. Akkora lármát csapna, hogy még a szomszéd is átjönne megnézni mi történt. Feljebb emelkedtem, és pont mikor elérte a kapcsolót az egyik kezemet a tarkójára a másikat a szájára tapasztottam. A várt reakciót váltotta ki belőle. Egy hatalmas ordítása, amit hál'istennek tompította a kezem, majd a kezemhez nyúlt és le akarta tépne magáról.