Vándor

19.rész-Szörnyeteg

Egy elhagyatott gyárépület, több száz raklapnyi mérgező gázzal töltött palack Kate Black tudósai keze alól, egy csapat Vándor és ellenük itt vagyunk öten. Daniel a felettem öt méterrel egy gerendán, íjjal a kezében, Johanna a bejáratnál, Vesta a raktár bal, Ayana a jobb szélén, én pedig az események kellős közepén. Néhány pislákoló lámpánál nincs több fényforrás, de ez talán még nekünk kedvez a legjobban. Valaki liheg mögöttem. Kattan egy fegyver. Szinte érzem, ahogy célba veszi a fejemet. Megszorítom a kezemben lévő tőr markolatát. Minden a terv szerint marad. Valószinüleg a többieket is megtalálták már. Hát akkor kezdődhet a játék. A hangom az egész épületben hallatszott. Tisztán, érthetően.

-Mehet!

Ahogy a t-t kiejtettem, megfordultam és eldobtam a tőrt. A mögöttem álló férfi kiejtette a pisztolyát a kezéből, térdre rogyott, kiköpött egy adag vért majd magatehetetlen tömbként esett előre. Már hallottam ahogy fut a következő. Lábbal felfordítottam a testet, kihúztam belőle a pengét és futottam .A dobozok árnyékában maradtam, így nem láttak meg olyan gyorsan. Befordultam, kitartottam fordulat közben a kezem, és végighúztam egy emberben. Felordított, megfordult, lőtt.  A golyó centikkel a fejem mellett fúródott a dobozba. A második lövést már nem engedtem leadni. Lendítettem a kezemet és egy pontos vágással elvágtam a légcsövét. Vér fröccsent a sebből. Forró volt, ragacsos és beborította az arcomat. Undorító volt, de az utóbbi három-négy hónapban hozzászoktam a hasonló élménykehez. Korábban talán még a hányinger is elkapott volna, de mióta ez az egyenruha az életem része lett, azóta szinte csak olyan dolgok történt, amivel hozzászokhattam mások véréhez a ruháimon vagy a bőrömön. Folytattam a keresést. Az információink szerint huszan őrzik ezt a helye. Ha egyenlően elosztjuk, akkor nekem még kettő kell. Halkan mozogtam. Úgy éreztem magam, mint egy árnyék ami arra vár, hogy levadássza az áldozatait. Hirtelen valami nagy esett le előttem. Hátrahőköltem. Egy ember volt, egy nyílvesszővel a hátában. Felnéztem a tetőre. Daniel valahol ott van és most jót nevetgél magában. Valahogy ha együtt harcolunk, mindig megtalálja a megfelelő alkalmat, hogy valamivel akár csak egy kicsit is de idegesíthessen. Általában sikerült is neki, mert olyan helyeken volt, ahonnan mindent belát. Hallgatóztam. Néhány ordítás, pár lövés. Már majdnem készen vagyunk. Valaki közeledik. Nem. Valakik. Ketten, két oldalról. Két ember, két tőr a kezemben. Megálltam, becsuktam a szemem, hallgatóztam. A jobb oldali gyorsabb volt. Az fog előbb ideérni. A jobb karomat lendítettem, és elhajítottam a tőrt. A dobás célt talált. Méghozzá egy fejet. A második sem volt már messze. Futott, és fegyvert rántott. Két lövést adott le. Egy messze elkerült, a másik talált volna, ha nem hajolok le. Még pár lépés... Mikor megfelelő távolságban volt, céloztam és dobtam. De a vértől csúszott e tenyerem, ezért csak a vállába fúródott bele. Leejtette a fegyverét , de utánanyúlt a másik kezével. Én is új tőr után nyúltam. Vagyis csak akartam. Ugyanis mind a négyet elhagytam. Nem volt más választás. A pisztolyomat vettem elő. Azzal nem bántam olyan jól, de annyira tudtam célozni, hogy egy lövéssel véget vessek az életének. A teste hátrazuhant és élettelenül terült el a betonpadlón. Nyugodtan eltettem a fegyveremet és lassan sétálva elindultam a tőrömért. Lehajoltam, kihúztam a helyéről, leráztam róla a koszt és nézegettem a pengét.

-Na, ezzel is végeztünk. -jelentettem ki magamban. De egy újabb lövés dördült el mögöttem majd kirepült a tőr a kezemből és pattogva esett a padlóra. -Cöhh. Úgy látom megvan az egyetlen személy aki itt célozni is tud. -mondtam, majd szépen megfordultam, hogy lássam az arcát. Eléggé meglepődtem azon amit láttam. -Mindig jó ismerős arcokat látni. -szóltam, és haladtam felé. A fegyver csöve továbbra is felém állt, de a tulajdonosának a testtartásából ítélve még nem volt szándékában lőni. -Mi szél hozott erre Max? -rámosolyogtam és félrefordítottam a fejemet.

-Jöttem, hogy kivégezzek néhány árulót. -a szavait szinte köpte felém.

-Akkor -széttártam a kezem -gyerünk. Lőj. Éppen üres a kezem és mire nyúlhatnék bármiért is, már simán halott lehetnék.

-Nem vagyok hülye. -továbbra is gyilkos tekintettel nézett. Kicsit megváltoztak a dolgok mióta tudják kik vagyunk azok akiket a barátaiknak hittek.-Vándor vagy. Megfelelő technikával elháríthatsz bármennyi golyót. -eltette a pisztolyát. -Tudod mikor másfél éve találkoztunk, még nem gondoltam volna, hogy egyszer gyilkossá válsz.

-Vicces vagy -mondtam neki -de tudod nekem még dolgom van. Te pedig az utamban állsz. Szóval rendezzük ezt le jó?-elrugaszkodtam, és nekiugrottam. Az öklömmel az állát céloztam. Azonban elhúzta a fejér így csak a levegőt találtam el. Lendített egyet az öklével és ő is a fejemet célozta, de egy lehajolással kivédtem, de mindjárt lendítettem is a lábamat és kirúgtam vele az övét. De csak az egyiket. Erősebbnek nézett ki azóta hogy utoljára láttam. Kicsit meginogott, de gyorsan egyenesbe jött. Kihasználtam a pillanatnyi zavartságát és elvetődtem mellette mikor megpillantottam az egyik földön heverő tőrömet. Guggolva érkeztem és megragadtam a pengét. Viszont nem voltam elég gyors, így Max elkapta a kabátom hátulját, lenyomta a fejem a földre, és hátrahúzta a kezemet. De csak az üreset tudta. A másikkal hátranyúltam és oldalba szúrtam. A fiú hátratántorodott és a kezét a sebre szorította. Köpött egyet-rohadj meg.-Felugrottam és gyomron rúgtam, amitől a földön találta magát és köhögött. A szájából vér jött. Fel akart támaszkodni,de visszaesett.Közelebb létem hozzá,a kabátom ujjával töröltem egyet a számon és előhúztam a fegyveremet. A csizmám talpával lenyomtam a mellkasát a földre és rászegeztem a pisztolycsövet. A szívére céloztam. Fejbe mégsem lőhettem valakit akit egyszer barátként szerettem.

-Fáj?-kérdeztem tőle, és egész közel hajoltam hozzá, hogy halljam a hörgő válaszát.

Válasz helyett rám köpött mindent ami a szájában volt.

-Ejjnye. Miért teszed tönkre egy barátod ruháját?-a pisztoly már a testéhez nyomódott.

-Te már nem vagy az aki akkor voltál. -köhögésbe kezdett, de folytatta. -Nézz magadra. Miért jó ez neked?-kapkodta a levegőt .-Nézz tükörbe. És nézd meg a saját szemeidet. Mit látsz bennük?Csak mert én egy idegent...egy szörnyet.

-Igen?-a hangom ingerültté vált. -Tudod mit? Ez a szörny vagyok én. Viszont most ez a szörny megkegyelmez rajtad. -vissza egyenesedtem, elfordultam és levettem róla a lábam. Majd vissza néztem, emeltem a karom, és meghúztam a ravaszt. -Elveszem tőled a fájdalmat.

Max szemei felfelé néztek, a szája nyitva volt. A testéből két helyről is folyt a vér. Féltérdre ereszkedtem mellette .-Bár tudnád kiért haltál meg. -mondtam neki. A tenyeremet az arca felé emeltem, és két ujjal lecsuktam a szemhéjait. -Jó éjt Max.

Felálltam és elindultam, hogy összeszedjem az elhagyott dolgaimat. Nem találtam meg mindet. Meg egy úgyis biztos tönkrement úgyhogy csak kettőt vittem haza magammal. A raktár kijárata felé vettem az irányt. Már majdnem kint voltam, mikor valaki követni kezdett. Daniel lépkedett utánam. -Te vagy az utolsó. -közölte. -Johannáék már nekiálltak fellocsolni a helyet benzinnel.

-Oké.-mondtam neki.

-Na mi van? Elég szótlan vagy.

-Á semmi. -kinyújtóztam. -Csak volt egy fárasztó beszélgetésem. Vajon mit szólna ha elmondanám neki? Jobb ha nem tudja, hogy én voltam az utolsó személy aki a volt szobatársával, és a körülményekhez ellenére barátjával beszélt.

-Értem. -A többiek már jöttek kifelé. Johanna még eldobta az üres benzineskannáját. -Akkor menjünk haza. -Daniel elővett egy nyilat, amit direkt erre az alkalomra hozott magával és meggyújtotta a végét. Úgy égett mint egy fáklya. Láttam már nála ilyesmit. Mindig arra emlékeztetett mikor a vikingekről néztünk ismeretterjesztő filmet a suliban és azt mutatták be, hogyan temették el a halottaikat. Daniel célba vette a raktár bejáratát és lőtt. A nyíl úgy repült mint egy hullócsillag a fekete égbolton. És hirtelen minden lángokba borult. Volt benne valami megnyugtató ahogy a hatalmas épület lángolt. Még akkor is ezeket a lángokat láttam, mikor a fürdőben ledobáltam a koszos ruháimat és beálltam a forró víz alá. Az járt a fejemben amit Max mondott. Szörnyeteg. Valahogy nem érintett mélyen a dolog. Sőt. Magabiztosabb lettem tőle. Azt jelentette, hogy már hallottak dolgokat arról amiket tettünk. Azaz olyan mintha hírességek lennénk. Ráadásul, egy szörnytől nem várják el, hogy emberségesen viselkedjen a harctéren.