Vándor

14.rész

-Erre! -sziszegte az öt perce megismert idegen. -Ha erre mentek, feltűnés nélkül feljuttok a felszínre. Ott már nem tudnak olyan egyszerűen nyomon követni.

-Köszönjük. -Daniel kezet rázott vele. -És Frank -az idegen már fordult volna vissza, hogy feltűnés nélkül visszaérjen .-Te se várakozz sokat. Hamar rá jöhetnek ki vagy.

Frank egy bólintással elintézte a dolgot és eltűnt.

-És most futás.-szólt Daniel és rohanni kezdett a felfelé ívelő régi, rozsdás lépcső felé.

Már hajnali két óra körül járhatott. Az ünnepség hivatalos részét lezáróan elkezdődött a bál. A reflektorokat lekapcsolták és csak az éppen szükséges fénymennyiséget hagyták meg. Ez pont ideális volt ahhoz, hogy feltűnés nélkül kiosonjunk. A táskáinkban a legfontosabb dolgaink voltak. Fegyverek, ruha és egy apró kitűzőszerűség amin a Zodiákusok jelvénye van. A Zodiákus jelünk, körülötte tizenkét csillaggal. A hátizsák felfelé mászás közben dörzsölte ruha alól kilógó vállamat és az ünnepi cipő meg a még mindig meg nem gyógyult kezem sem voltak segítségemre. Daniel jóval fölöttem járt a létrán. Lassan már felért. Fenntről intett, hogy siessek, én pedig egy mérges pillantást vetettem rám. Mikor már majdnem fent voltam, nyújtotta a kezét, de nem fogadtam el, mivel akkor a másikkal kellett volna tartanom magam, ami egy jó nagy eséssel végződött volna. Mikor felértem, mérgesen rángattam a ruhámat, ami menet közben az aljánál elkezdett foszlani.

-És most merre?-kérdeztem az utolsó igazítások végeztével

-A városba. Johanna ott lakik. Nála kell találkozni.

-Oké. Akkor menjünk.

Mivel nem tudtam merre is kéne menni, Daniel vállára tettem a kezem, hogy egy portálon tudjunk menni. Egy másodperc se kellett, de máris egy ház emeletére vezető külső lépcső tetején álltam. Nagyjából két emelet magasan voltunk. Daniel kopogott. A hideg őszi szél kezdte csípni az arcomat. Elég hideg volt. Lehet kellett volna hoznom legalább egy vastag sálat. De erre valahogy nem gondoltam mikor péntek este miután végre újra szabadon mászkálhattam ,gyorsan össze kellett dobálnom a táskám tartalmát. Mikor végre kinyílt az ajtó, olyan gyorsan léptem be, hogy még az előttem álló Danielt is megelőztem.

-Sziasztok! -köszöntem, majd ledobtam a táskámat. -Huhh. Végre meleg van.

-Te jó ég!-Kam pattant fel egyből egy székről és odasietett hozzám.-Te ebben a ruhában voltál kinnt? Nincs ám nyár. Gyere. Csinálok valami meleget.

-Kam inkább majd én! -Johanna szemein látszott hogy nem igazán bízott Kam konyhai képességeiben. -Inkább adj neki valami pulóvert oké?

-Oksi.-Kam megragadta a kezemet és húzni akart volna magával, de sajnos pont rossz kezemet választotta és a reakciómból egyből rájött, hogy valami nem oké. Lenézett. -Úristen! Mit csináltál? Csúnyább mint a múltkor.

-Nyugi!-kihúztam a kezem az övéből és a csuklómat fogva próbáltam elérni, hogy ne fájjon annyira. -Ugyan így nézett ki akkor is mikor ott voltál. Csak most a hidegtől be van lilulva.

-Nem. Nagyon nem. Ezeknek a sebeknek be kellett volna gyógyulniuk azóta.

-Nem igazán volt alkalmuk. Tudod. Az történt, hogy Melody átment a vizsgán és próbaidős őr lett belőle. De! -elővettem a legbüszkébb arckifejezésem -Ha nem lett volna az a bizonyos sokkoló annál az őrnél, akkor tuti biztos a betonban végezte volna.

A körülöttem állók értetlenül néztek. Johanna szólalt meg leghamarabb.

-Te tényleg teljesen hülye vagy. -karba tett kézzel állt az ajtó mellett és engem nézett .-Ha már a háború előtt félig használhatatlan vagy, nagy esély van rá, hogy ahogy elkezdődik, neked már véged is lesz. -Elfordult és besétált a konyhába.