Az élet árnyékában◀▶

1.-Prológus!

-Tudnám miért hagytalak megszületni!-ordított rám az édesanyám.
-Anya, ha meg van a válasz kérlek értesíts, mert én is tudni szeretném.-lehajtott fejjel baktattam fel a szobám felé. Sosem értettem miért gyülől a csáládom, nem tettem semmi rosszat semmi olyat amiért ezt a bánásmódot érdemlem. Kitűnő tanuló voltam, osztályelső és ezt is csak azért hogy büszkék legyenek rám de a tetteim üres érzelmekre akartak hatni. A családom ugyan olyan elutasító volt velem szemben és ez dobott be engem a süllyesztőbe. A jegyeim épp hogy súrolták a kettest én pedig már arra törkedtem hogy a rezgő lécek rám ne szakadjanak mert azt már nem bírtam volna ki. Épp hogy átmentem az érettségein pedig az előtt az összes tanár azt kántálta hogy nekem lesz a legjobb érettségim az osztályban. Általában ha otthon gondok vannak a normális emberek a barátaikhoz fordulnak és igen én is megtehetném de nem fogom kiönteni a szívem süket füleknek akik egy hümmögéssel lerendezik, a tapasztalat beszél belőlem. A barátaim mindig hangoztatják hogy igen is velük, mellettük van a helyem de tudom ezek is csak lyukas szavak, mögöttünk nyomorgok mint valami árnyék. Néha azt kívánom bár meghaltam volna még mielőtt megláttam volna ezt a mocsokban úszó világot. Ma lesz Britanny házi bulija a szűk barátikörével ahova én is meg lettem hívva, de az hogy elmehetek-e kérdéses. Összeszedtem minden bátorságom majd feltápászkodtam ágyam széléről és elindultam a nappali felé. Mikor leléptem az utolsó lépcsőfokról rám tapadt minden utálkozó szempár. Megtörtem a boldog családi idilt. A szüleim a nővérem társaságába ültek a kanapén forrócsokoládét szürcsölgetve.-Én...én csak, csak azt szerettem volna..hogy, öhm Britanny áthívott magához, elszeretnék menni ha..ha lehet.-feszengve tettem fel a kérdésem, ujjaim tördelve.
-Még mit nem! Takarodj vissza a szobádba és ne is lássalak ma már!-mennydörögte édesanyám.
-De anya, kérlek szépen.
-Nincs semmi féle de anya, tűnj el a szemem elől, de septiben!
-Én csak elszeretnék menni a barátaimhoz.
-Még neked áll feljebb te taknyos, hálaltlan kölyök!-az asztalra vágta bögréjét és felém indult.
-Anyu, szerintem hazudik.-méregetett a nővérem gyilkos tekintetével.-nincsenek barátai nem tudna kihez menni!
-A szemembe mersz hazudni?-horkant fel majd csattant is az első fájó pofon. A szemeim könnybe szöktek az arcom égni kezdett.
-Nem hazudok..-nyögtem.-de jó rendben, akkor felmegyek.
-Takarodj is!-lökött rajtam egyet az egyensúlyom elhagyott és már is megismertem közelebről a lépcső kemény fokait.
Felkúsztam a szobámig, magamra csuktam az ajtót s a földön össze kuporodva zokogtam.

Hello kedves idetévedő!❤
Szeretnélek megkérni ha már végig olvastad elmém újabb szüleményét hagyj nyomot magad után! Ha tetszett szavazz és a vélemény irásról se feletkezz meg, jöhet hideg meleg!

Hatalmas ölelés!
Xo..Wayne.✋