Az élet árnyékában◀▶

15.-Barátok.

Lassan benyitottam a házba ahol a teljes káosz fogadott. A mamám a sok mosatlan tényér között zokog, akit a szintügy síró nagypapám próbálja nyugtatni. Szívszorító látvány volt és nem volt kedvem több fájdalmat okozni a szeretteinek így beléptem az ajtón.-Sziasztok.-suttogtam mire a két idős ember felém loholt és ahogy erejük bírta magukhoz szorítottak.

-Hol a fenében voltál, Rosy..-zokogta a mama.

-Nem is fontos, itt vagyok és ez a lényeg.

-Nem fontos? Mi történt veled kicsim? Mi ez a sok vér és seb?-mordult fel a bácsi.

-Átestem pár bokron.-elmosolyodtam.-Ne aggódjatok értem, jól vagyok.

-Nem csak mi aggódtunk érted.-mosolyog a mamám akire kérdő pillantásokat vetettem.-Nagyon féltünk..így felhívtuk a barátaidat..

-Sam tudja hogy eltűntem? Istenem.-a homlokomra csaptam.-Mostanra biztosan teljesen kivan.-sóhajtottam majd utoljára átöleltem a nagyszüleim és megcéloztam a fürdőt, amit azonnal kezelésbe is vettem. Bemásztam a zuhanyzókabinba, ahol megeresztettem a lehető legforróbb vizet, hogy lemossa rólam a vért, a fájdalmat és hogy kimossa a fejemből a gondolatokat amik Sam körül, és a körül forogtak hogy vajon mit csinált ez úttal? Hogy bírta felfogni hogy elkeveredtem miután magamra hagyott?

***

-Srácok!-förmedt rá Sam miközben a kezében lévő tollat pörgette, veszettül.-Menjetek szobára vagy bánom is én.

-Ohh tényleg Sky, ne a gyerek előtt.-kacagott Dean majd az öccse felé fordult.-Mi is aggódunk érte Sammy.

-És egymás szájában leltek vigaszra?-kérdezte miután felpattant a helyéről. Dean megforgatta ámulatba ejtő zöld szemeit majd sóhajtott és maga mellé ültette az eddig, ölében ülő Skylert.-Kösz.-morogta majd elindult a cipőjéért.

-Most meg hova mész Sammy?

-Féltre ne értsetek engem, nagyon örülök nektek meg minden de ne kérjétek hogy itt üljek és nézzem ahogy lenyelitek egymás. Elmegyek inni.-megvonta vállát majd ott hagyta a szerelmespárt. Sam ingerülten szelte az utat, a legközelebbi bár után kutatva amire nagy nehezen ugyan de rátalált. Belépve megcsapta őt a cigi és a pia jellegzetes keverékének szaga, amire csak vállát mozdította és inkább a pult felé igyekezett, hogy minél előbb legördíthesse a torkán az első pohár alkoholt.

-Hogy lehet hogy még sosem láttalak erre?-kérdezte a pultos csaj az ajkát harapdálva.

-Csak adj egy wiskeyt.

-Hova tűnt belőletek a jó modor? 

-Csodálkozol hogy nem részesült a jó modorból mikor úgy nézel rám, mint aki itt helyben engedné hogy gerincre vágjam?-morogta a lányra nézve aki akkor töltötte ki a kért piát, amit rögtön meg is kapott.-Kösz.-bökte oda már a poháralját bámulva, amit aztán lecsapott az asztalra ezzel jelezve, hogy ne hagyják már alkohol nélkül. Sam órákon át ült egy helyben a folyton után töltődő pohara társaságában.

***

-Miért nem veszi már fel a telefont ez az idióta?-morgott Dean miközben újra a füléhez emelte a telefont, ami csöngött és csak csöngött de választ, nem kapott.

-Biztos nincs semmi baja, nyugodj meg.-ölelte át hátulról Skyler.

-Nagyon remélem.-suttogta majd lehámozta magáról szerelme oltalmazó kezeit, amit utána a vállára emelt hogy úgy szoríthassa magához. Hosszú percekig álltak egymást ölelve mikor a bejárati ajtó kinyílt, Skyler alig hitt a szemének mikor a hang hallatán kinyitotta szemét hogy átnézhessen Dean válla felett. Rosette állt ott, arcán hatalmas mosollyal mikor a barátaira nézett de mikor végig legeltette szemét a szobán, látható volt a csalódottság amit az váltott ki, hogy Sam a közelben sem volt.

-Szias..-köszönt volt Rose, de mire végig mondhatta volna üdvözlését Skyler a nyakába vetette magát, és zokogni kezdett.

-Hol voltál?-suttogta.

-Itt vagyok, ez a lényeg.-mosolygott miközben a barátnője haját simogatta, kinyitotta szemeit hogy ránézhessen a legjobb fiúbarátjára, aki alig hitt a szemének hogy barátja megkerült.

Skyler nagy nehezen elengedte barátnőjét, aki egyenest Dean karjaiba rohant, bár a fiú először tehetetlenül lógatta tagjait acélos teste mellett s csak az után kulcsolta össze karjait barátja derekán.

***

Csordultig tele voltam boldogsággal mikor beléptem a Winchester házba, vártam hogy láthassam a barátaimat, és Samet. Olyan érzésem volt, mintha évekre utaztam volna el és ez lenne az a perc, mikor sok év után újra láthatom őket, pedig csak pár napig voltam távol mégis annyira akartam látni hogy boldogok. Az ajtón belépve meggyőződtem arról hogy a legjobb barátaim, még mindig szeretik egymást és nincs gondjuk de ugyan ezt követően csalódva haraptam be az ajkam, mert Sam sehol sem volt. Nem ült az ágyon lehajtott fejjel, az arcába hulló hajkoronájával és a tipikus szürke pólóra felvett kék ing ami hanyagul, gyűrötten és karján félig feltűrve takarta el, a kidolgozott testére feszülő póló izomdomborulatait. Hiányzott a szemet kápráztató látványa. Elmesélve a történteket, sokkal drasztikusabban hangzott mint átélve, valamiért mikor ott voltam egyszerűbbnek tűnt pedig közel sem volt az.

-Nekem haza kell mennem.-felálltam a barátaim, nyugtató köréből.

-Meg sem várod Samet?-húzta el a száját Skyler én pedig már a neve hallatán is sírni akartam.

-Nem hiszem hogy látni szeretném seggrészegen.-elmosolyodtam és még indulás előtt újra magamhoz vontam Dean majd pedig Skylert egy ölelésre amik boldoggá tettek. Percekre. Hanyag, levegőben elszálló percekre.-És ha esetleg még egy darabban haza ér gondolom elmondjátok neki hogy élek, ne engedjétek át hozzánk. Kérlek.

-Akkor holnap gyere át.-szólt utánam Dean mikor már kiléptem az ajtón. Kilépve az ajtón vettem egy mély levegőt majd kis kerülővel, haza kecmeregtem ami már nem volt olyan mint régen. Mintha megváltozott volna a légkör, nem éreztem magam annyira biztonságban és szeretettben, de ezzel ellentétben, még mindig nem cserélnék senkivel sem. A nagyszüleim aludtak, gondoltam nem verem fel őket hisz biztos átaggódtak az eddigi éjszakákat, ugyhogy lábujjhegyen fellépdeltem az emeltre a szobámba amit magamra zártam, kimásztam az ablakpárkányra hogy a naplementét bámulva füstöljek.