Az élet árnyékában◀▶

2/2.-Újra minden?

Tudom rövid, te a sok meló miatt nincs nagyon időm írni. De remélem így is tetszik majd.♥

-Mi történt?-kérdeztem mikor valamennyire összeszedtem magam.

-Itt csak..kimentem a boltba, félóra sem volt..-szipogott a nagymamám.-Mire visszaértem ott feküdt, vérzett.

-Hol vérzett mama?

-A feje, igen, hátul a feje. Beverhette.

-Minden rendben lesz.-hozzá bújtam, hogy megnyugtassam, de csak zokogott és zokogott. Papa, aki annyira erős volt, és..és...most halott. Nem tudtam mit kezdeni a gondolattal. Egyre csak arra járt a fejem hogy fel kell hívjam a családomat és közölnöm kell velük a hírt. A szívem a torkomban dobogott míg a könnyeim áztatták az arcom. Nem tudtam még felfogni.-Mama, ne okold magad kérlek. Nem a te hibád volt.

-Kihívom a mentőket.-szólt Sam, majd tárcsázta a megbízottakat, akik rendőrökkel együtt érkeztek meg a házhoz. A rendőrök mindenki kifaggattak, felmérték az egész házat, felvázolták mégis mitörténhetett majd a papámat egy fekete zsákba bujtatták, és a hullaszállítók akiket a mentősök értesítettek, elvitték. A mamám dadogva mesélt az egyik rendőrnek akit azonnal az egyik mentős kezébe nyomott. A nagymamám zokogott, őrjöngött és csapkodott. Idegösszeomlással beszállították a kórházba. 

-A nagymamáját beviszik, hogy ne tehessen kárt magában. Bent igyekszenek majd nyugtatóval stabilizálni az állapotát. Értesítem amint meglehet látogatni, és őszinte részvétem.-morogta a rendőr.

-Várom a hívását.-azzal rácsuktam az ajtót és Samhez fordultam.

-Rose.-bújt hozzám Sammy.

-Most fel kell hívnom a szüleimet, igaz?.-suttogtam megrökönyödve, majd előhalásztam a telefonom. Apát tárcsáztam, hisz az ő édesapja volt. Hosszú, idegtépő percekig csörgött, majd apa érzelemmentes hangját hallottam meg.-Szia.-suttogtam.

-Mit szeretnél, Rosette?-szólt a vonal túlsó végéről.

-Csak..-nyeltem egy nagyot, és megpróbáltam visszafojtani az előtörő könnyeimet.-Csak azt szeretném hogy..

-Baj van?

-Igen! Baj van.-sóhajtottam, majd hagytam hogy a könnyek végig gördüljenek arcomon.-Papa elköltözött.

-Mi? Összevesztek nagyanyáddal? Hova költözött?

-Papa végleg, elköltözött. Fel, a mennyekbe.-suttogom.

-Rosy..-nyögte elhalt hangon.-Nem, hazudsz.

-Szerinted ilyennel felhívnálak ha nem lenne igaz?-kicsit ideges lettem. Miért nem hisz nekem soha?

-Oda megyek.-felelte sírva, és megbontotta a vonalat.

-Na?-kérdezte Sam tűkön ülve.

-Nem hisz nekem, ide jön. Újra fog kezdődni, Sammy. Minden, előröl.-zokogva a karjaiba bújtam, mire ő szorosan tartott és a hajam simogatta.

-Itt vagyok, shh. Semmi sem fog újra megtörténni, nem ameddig engem látsz. Érted, Roseom?-csak áztattam szürke pólóját a könnyeimmel és próbáltam elhinni a szavait, de érezem hogy a házam rozoga lécei egyre csak hullanak. Először a padlóból csúszik ki egy-két deszka, majd a tetőzet bontakozik meg. A félelem nevetve kerített hatalmába. Újra a pokol markaiban voltam. Csak ültem Sammy mellkasának dőlve aki álomba ringatott. Kedves szavakat duruzsolt a fülembe, néha a hajamba puszilt.