Az élet árnyékában◀▶

7.-Lawrence?

-Sajnálom hogy megtöröm-e zabálnivaló pillanatot de hoztam békülő kortyokat!-lépett közénk Dean két szatyorral a kezében. Sammel egymásra néztünk majd mindketten biztatóan oda mosolyogtunk....-Na most mi van? Nem iszunk?

-Mit hoztál?

-A kedvencedet öcsi.-elővett egy dobozos colát.-Na jó ezt nem neked hoztam.-nevetett majd a kezembe nyomta. Felvont szemöldökkel néztem először a kis dobozra majd Deanre.-Gondoltam nem innál ennél erősebbet.

-Nem vagyok már kislány.

-Biztos Rosyka?

-Biztos te seggfej.-kacagva ledobtam a colát a szikláról.

-Seggfej..kedves jelző.

-De igaz.-mosolygott Sam.-Na mit hoztál ezen a cukros löttyön kívül?-Dean nevetett majd a előpakolt rengeteg üveg magas alkohol tartalmú italt, sót és citromot. Talán túlságosan tükröt vetett az arcomra a bennem felmerülő legelső kérdés.

-Sosem ittál még tequilát igaz?-nevetett Dean én pedig kicsit szégyenkezve de megráztam a fejem.-Jó figyelj nem nagy ördöngösség, és annyira nem is ütős, határeset.

-Neked alkoholistának.-húzta el a száját Sam majd a kezembe nyomott egy kis poharat amit Dean megtöltött az itallal és az követően maguknak is töltött egyet egyet.

-Egyszerű dolog..-kacagva ketté tépett egy citromot majd a saját és a mi kézfejünkre csepegtetett belőle, azt követően pedig sót szórt rá.-Hajrá.-összenéztek Sammel én pedig csak ültem ott és bámultam az elrontóim. Lenyalták a sós, citromos keveréket majd lehúzták a pohár tequilát. Csak ültem ott mint egy rakás szerencsétlenség, féltem hogy talán még sem ízlik vagy..-Rosyka..-nyögte Dean.

-Nem vagyok Rosyka..-felvont szemöldökkel a pohárra néztem majd vettem egy mély levegőt s végig nyaltam a kézfejem utána pedig lehúztam az amúgy kellemes ízű piát..gondoltam kicsit megijesztem őket így a nyakamhoz kaptam, hanyatt feküdtem és elég érdekes hangokat hallattam.

-Rose..-markolászta a kezem Sam.

-Rosyka..Rosyka!!!

-Lehet allergiás roham..-gondolkozott Sammy.

-Lehet? MI VAN VELE? Lehet...a lehet nem elég!

-Nem vagyok orvos Dean, honnan kéne tudnom mi van?-kiáltott vissza Sam majd az ölébe húzott, az egyik kezével a derekam fogta a másikkal pedig maga felé fordította arcom. A szívem ezerrel vert és úgy remegtem mint a nyárfalevél.-Mi lehet a baj?-suttogta. Ekkor éreztem azt amit még sosem, valami olyat amiről eddig azt hittem csak egy túldrámázott kép valami sémáról. De nem. A lepkék amik a hasban repkednek mikor azzal vagy akivel lenned kell..felélednek! Ott vannak benned de nincs mi táplálja őket így nem fognak repkedni. Én megetettem a lepkéim. Sam megetette őket. Haloványan elmosolyodtam majd résnyire nyitott szemmel kukucskálni kezdtem. Ott feküdtem Sammy karjaiban aki aggódva vizslatta arcom. Zöld szemei azonnal rabul ejtettek csak azt tudtam bámulni na meg az ajkait..annyira kíváncsi lennék ajaki ízére. Csókolj meg! Fel kell kelnem a vadul kergetett álmokból így elnevettem magam.

-Ez nem vicces!-nyavalygott Dean majd a vállamba bokszolt.

-Megijesztettél.-nyögte Sam is én pedig a nevetéstől fuldokolva vergődtem az ölébe. A fiúk nagy nehezen beadták a derekukat mert elnevették magukat.-Komolyan, ez többször ne forduljon elő mert lelöklek innen.-megragadta a karom majd a sziklaperméhez tolt...pár percig ott tartott majd a karjába zárt.-Megértetted?-duruzsolta a fülembe, én pedig a kábulattól csak bólintottam.

-Na.-törte meg a pillantatott Dean.-Igyunk még egy kört. Gyorsan kitöltött még három pohár tequilát majd koccintva lehúztuk miután lenyaltuk a kézfejünkről a sós-citromos ízkavalkádot. Kettő után sem a poharakat sem az időt nem számoltuk, csak ültünk a város fölött és nevettünk és nevettünk és csak nevettünk mit sem törődve a holnappal vagy a holnaputánnal. De hülye voltam hogy azt hittem az életem talán megváltozik..miért is hittem el?

-Rosette! Mégis hol a fenében vagy és ki engedett el téged akárhova is?-ordított anya a telefonba miután kérdő tekintettel felvettem.

-Anya..én..-dadogtam összevissza.

-Kicsit korábban jöttünk, mert gondoltam kibújsz a szabályok alól! Most azonnal húzd ide a dagadt segged mert szétrúgom! Itt várunk a mamánál de amit otthon kapsz..huhu azt még megemlegeted!-ordított tovább majd kinyomott én pedig egyre erősebb késztetést éreztem arra hogy leugorjak a szikláról. A szemeimből szinte ömlöttek a krokodil könnyek, a szívem hevesen zakatolt a fejem fájni kezdett.

-Minden oké?-tette a vállamra a kezét Sam.-elhúzódtam amint eszembe jutott hogy ezzel is épp egy szabály szegek meg.

-Mennem kell.

-Ne menj még!-marasztalt Dean de én felugrottam és mintha nem hallottam volna semmit lemásztam a lépcsőn és meg sem álltam hazáig. A ház előtt kifulladva vettem egy mély levegőt majd beléptem a házba.

-Hogy van pofád megszegni a szabályaidat mikor nem vagyunk itthon?-rántott magához anya a pólómnál fogva én pedig szótlanul tűrtem.-Most nincs nagy szád, mi?? Fogalmam sincs miért gondoskodom még rólad..rég ki kellett volna dobjalak az utcára mert oda való vagy! A sarkon különb embereket látni..fuhj!

-És most mit fogsz tenni? Haza viszel és szarrá versz?-idegesen megnyaltam az ajkam.-Te gondoskodsz rólam? Tudod te miről gondoskodsz, anya? A lila foltjaimról, a véraláfutásaimról és a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom életemről! Tudod te hányszor tettem én fel magamnak az évek alatt az hogy miért vagyok még itt? Hogy miért születtem meg? Hogy miért nem vetek véget az életemnek végre? De aztán ami mindennap ott kavarog a fejemben az az a kérdés hogy mit vétettem amiért ezt érdemlem? És tudom ez után talán látni sem fogok a mokkáimtól de végre kimondom! Folyton a kedvedben akartam járni, hogy talán ne üss meg, hogy ne lökj földre..de bármit tettem neked nem volt jó...kész voltam úgy megváltozni ahogy te kívánod...-a könnyeim újra utat törtek maguknak.-És nagyon jól tudom hogy Jessie a tökéletes gyerek mintaképe számotokra de ti nem ismeritek őt, közel sem az a lány akit nektek mutat. Szóval igen, talán többet értek mint Jess valaha fog...de sajnálom hogy ti ezt sosem fogjátok észre venni.

-Hogy miért érdemled ezt?-kacagott anya majd az arcom újra találkozott erős kezével.-Mert tönkre tettél mindent, a tökéletes családomat tetted tönkre, a nyugodt életem...

-Nem kértem tőled az életet!

-Tudtam hogy el kellett volna vetesselek!-ordította majd újra és újra megütött.

-Melody! Elég.-szólt rá a mamám a papámmal karöltve.

-Ebbe ne szóljatok bele!

-A család részei vagyunk, bele szólunk ha úgy akarjuk!

-De ebbe most nem!-felelte majd megint csak megütött. Az egész mintha lassítva lenne, anya erős ütései lassan de hosszasan értek arcom...mire észbe kaptam már ököllel verte az arcom vagy épp ahol ért. Vettem egy mély levegőt majd csurom véresen hátra ugrottam.

-Én...gyülőllek titeket.-feleltem zokogva.

-Ne aggódj mi is téged.-nevetett anya.

-Én nem gyülőllek. Sosem bántottalak Rosy.

-Igen apa, sosem bántottál...de sosem védtél meg, sosem álltál elém és mondtad azt hogy elég! Inkább lehunyt szemmel elfordultál mintha nem is látnád. Egyetlen egy dolgot tanítotattok meg nekem, ha lesz gyerekem mindig álljak mellette, sose legyek vele elutasító, sose bántsam és hogy sose taszítsam őt öngyilkos gondolatokig.-szipogva fordultam a nagyszüleim felé.-Itt lakhatnék addig amíg nem találok munkát és nem állok a saját lábamra?

-Addig maradsz ameddig szeretnél kicsim.

-FELEJTSD EL! MOST AZONNAL ÖSSZE PAKOLSZ ÉS HÚZZOL HAZA VELÜNK!!-ordított anya de már nem érdekelt, felnőtt nő vagyok aki már nem él vele, hivatalosan Lawrencei lakos lettem.

-Az én házamban ez a hangnem tabú! Melody, arra találod az ajtón..gondolom nem kell ki kísérni! Fiam.-fordult papa apához.-Csalódtam benned, azt hittem van eszed.

-Sajnálom apa.

-Én is James, én is!