Az élet árnyékában◀▶

11.Sammy.

-Hogy mi?

-Szeretlek és gondolhatod hogy azért mondom mert Dean megkért hogy tartsalak itt...de nem, szeretlek és ha kell elmondom még ezerszer hogy szeretlek!-megint csak szóra nyitotta ajkait de nem hagyhattam megszólalni.-De ez már késő, menj...költözz el vidd magaddal ezt a lányt..biztos kevesebb gondod lesz vele, tudod ő nem depressziós gondolom nem is akar öngyilkos lenni és biztos a családja is sokkalta jobb, menj csak!-nyögtem a könnyeimmel küszködve, de ő még mindig ott állt és értettlenül bámult rám miközben a száját harapdálta.-Menj már!-förmedtem rá immáron pityeregve, a fiú motyogott valamit majd magamra hagyott de ahelyett hogy vissza ült volna a lányhoz akivel betért ide elviharzott, én pedig ott ültem a széken az tenyerembe temetett szétsírt fejemmel.

-Heeey..Rose.-érintette meg a vállam Skyler kinek hangjában több aggodalom volt mint akárkiébe is akinek eddig a hangját hallottam, felpillantottam majd magamhoz szorítottam apró testét. Karjaimmal a nyakába csimpaszkodtam ahova pluszba befészkeltem az arcom hogy ott zokoghassak tovább, Skyler egyik keze a derekam feletti résznél pihent a másikkal pedig a hajamat simogatta megnyugtatásképp.-Mi történt?

-Sam..-nyögtem ki a nevét nagy nehezen.

-Találkoztam vele mikor jöttem vissza..sírt..és ömlött a kezéből a vér.

-Hol van most?

-A Vernon street felé ment.-eltolt magától.-Menj utána, tartom a frontot.-elmosolyodott majd egy puszit nyomott az arcomra én pedig lekapva magamról a kötényem kirohantam az utcára. Két oldalra kaptam a fejem mikor megláttam a földön egy apró vértócsát.-Idióta.-morogtam magamban majd követni kezdtem a nyomokat. Minden lépés után egyre jobban kezdtem aggódni és sírni, féltem hogy mindent elrontottam és valami orbitális nagy hülyeséget művel magával. Már szinte összerogytam a bennem uralkodó félelem mázsás súlya alatt mikor meghallottam hogy valaki hevesen és kitartóan üt valamit majd pedig minden ütés után keservesen felnyög.-Sammy.-suttogtam magamnak majd a hangok irányába lépdeltem.-Sammy.-ismételgettem a nevét mire a mint kiderült falat ütő alak felém lépett és magához ölelt...ahogy a kezei átfonták a derekam és az arcom a mellkasába fúrtam, éreztem hogy biztonságban vagyok történjen bármi. Percekig csak élveztük egymás szorítását mikor Sam eltolt magától hogy a szemembe nézhessen.

-Sajnálom hogy ekkora pöcs voltam, de mikor elmentél azt hittem végleg elmész én pedig sosem látlak többé..és ennek a puszta gondolata is őrjítő volt, el akartam menekülni az érzéseim elől de rohadt gyorsak, utolértek.-sóhajtott.-Ígérem hogy ez után egy percre sem hagylak szomorkodni, én a legjobbat akarom neked Rose!

-Egy másik lányhoz kergettek az érzéseid.-elmosolyodtam majd a könnyeimet eltakarva elfordultam tőle és megindultam a Kansas folyóhoz ami mellettünk csillogott a rásütő napfénytől. 

-Mit számít egy-két lány ha mást szeretek? Már pedig én csak téged szeretlek!-kiáltott utánam bennem pedig a vér is megfagyott, sőt talán még levegőt is elfelejtettem venni. Csak álltam ott mint egy fa és néztem a vízen cikázó napfényt mikor két izmos kar ölelte át a derekam hátulról majd a karok tulajdonosa arcán a nyakamba fúrta.-Sajnálom.-lehelte a nyakamra majd egy apró csókolt nyomott oda én pedig lehunyt szemmel az ajkam nyalva hagytam hogy kedvére falhassa arcomívét a kulcscsontomat vagy a kettő közötti részt.-Ne haragudj rám.

-Ameddig ezt csinálod...egyszerűen nem tudok haragudni, semmiért.

-De nem állhatunk itt örökké.-kacagott majd újra a nyakamba puszilt, de ez sokkal hosszabb volt és nem csak azért mert néha fogai közé szorította a börőm ami szint úgy kegyetlenül tetszett.

-Hát tényleg nem, vissza kell mennem dolgozni.

-Méég egy kicsiiit.-nyöszörgött.-Olyan jó itt lenni vel..

-Ohh szia Sam.-lépett felénk egy vörös hajú, zöld szemű..gyönyörű lány.

-Szia Liz.

-Mit csinálsz erre felé egymagad?

-Hát mint látható nem vagyok egyedül, ő itt a..barátnőm, Rose.

-A barátnőd?-lenézően végig mért majd arra hivatkozva hogy siet lelépett.

-Bocsi..csak le kellett ráznom.

-Semmi baj, bármikor leszek az eszközöd.-kibújtam a biztonságot nyújtó karjai közül majd a bisztróba siettem, féltem hogy Skyler talán nem bírja már egyedül...de jéjj Sky nincs is egyedül...Dean a félig üres korsójával táncikált a bárpulton ahol is Skylerrel fecsegett. Megforgattam a szemem majd magamra kötöttem a kötényem, üdvözöltem Deant egy lassabb de érzelmesebb ölelésre és tovább álltam. Kiszolgáltam akiket ki kellett majd oda álltam Skylerékhez.

-Szóóval..Sammy.-emelte rám a tekintetét Dean.

-Sam, hát Sam. Kérlek szépen ott hagytam a Kansas folyónál.

-Mit kerestetek ti a folyónál?

-Odáig követtem a vér nyomait.

-Mitől volt véres?

-Szerintem mindent ütött ami szembe kerül vele.

-Miért ütött volna meg mindent?

-Mert elküldtem miután elmondtam neki hogy szeretem.

-Miért küldted el?

-Mert jót akartam neki.

-Azzal hogy elküldted?

-Nem, azzal hogy vissza kergettem volna annak a lánynak a karjaiba akivel belépett ide.

-Miért kergetted vissza mikor téged szeret?

-Mert olyan lány kell mellé aki nem depressziós.-haloványan elmosolyodtam.-Minden kérdésedre válaszoltam, Dean?-levettem a kötényem majd félre tettem.-Sky..ha nem baj haza mennék..nem érzem jól magam.

-Persze menj csak.-magához ölelt majd a fülembe suttogott.-Ha végeztem felmegyek hozzád.-Haloványan elmosolyodtam majd ott hagytam őket. Lassan lépkedtem haza felé a második cigarettámat füstöltetve miközben a fejemet a gondoltaim súlya húzta.

-SZERETLEK!-ordította egy nagyon ismerős hang torkaszakadtából. Kifújtam a füstöt majd lehunyt szemmel hátra fordultam.-Szeretlek, szeretlek, szeretlek!-folytatta ugyan abban a hangnemben.

-Ne kiabálj már te barom.-elnevettem magam majd leültem a betonra Sam pedig elindult felém. Az eső már jóval előbb elkezdett esni..talán azért is sétáltam mint buszoztam. Szeretek esőben sétálni. Mikor Sammy odaért hozzám leült velem szemben és várt.

-Mi van?-vigyorogtam.

-Fáj hogy azt hiszed csak egy eszköz vagy. Tudod te mit jelentesz nekem? Hogy mit jelent a létezésed?

-Na mit?

-Az életet.-bökte ki egyszerűen.

-Az életet?-kérdeztem vissza mire ő közelebb húzódott és a kezébe fogta az arcom.

-Az életet.-felelte újra majd lepillantott az ajkaimra amin elidőzött egy kicsit utána pedig újra a szemembe bámult. Most valami jelre vár, vagy mi? Lassan megnyálaztam az ajkaim amit ő készpénznek vett és rájuk tapadt. Először egy puszit nyomott rájuk majd ízlelgetni kezdte őket, hajtépő lassúsággal. Nem bírtam parancsolni a testemnek így hagytam hogy Sam elfektessen a betonon és úgy csókoljon tovább. Hamar bebocsájtást kért amit én szó nélkül meg adtam neki, fogalmam sem volt mire vállalkozom de ha lúd legyen kövér. A nyelve lassan simogatni kezdte az enyémet amik pár másodperc után maguktól járták az igaziak táncát.