Az élet árnyékában◀▶

13.-Kiáltsd!

Zokogva legeltettem a szemem a szobában ahol tényleg sok nő és gyermek volt ugyan olyan helyzetben mint én, lánccal a kezükön kivéve hogy nekem nem voltak sebeim és véres ruhadarabjaim. -Hogy hívnak?-kérdezte egy mögöttem ülő nő.

-Ő..é-én Rosette v-vagyok.

-Örülök Rose engem Amaliának hívnak, kezet fognék de nincs szabad kezem.

-Miért vagyunk itt?

-Tudod ennek, semmi különleges oka nincs.-kínjában felnevetett majd lazán folytatta.-Ezek a srácok..hogy is fejezzem ki magam....pszichopaták. Amikor kedvük tartja hoznak egy új embert vagy épp belépnek ide, random kiválasztanak valakit és

-Megkínozzák.-fejeztem be a mondatot kikerekedett szemmel.

-Pontosan.

***

-Meg kell találnunk, meg kell találnunk.-kántálta el ötvennegyedszerre Sam, de minden nyugtatás csak egy újabb lökettel tolódott.

-Sam, meséld el mit történt..mindent!-szólt rá határozottan a bátyja.

-Miután összevesztünk..

-Megint.-szólt közbe Skyler.

-Miután MEGINT összevesztünk ő elment, én pedig követtem hogy elmondhassam amit már rég el kellett volna. Szóval ott tartott már a házuknál mikor utána kiáltottam, ő megállt majd leült a betonra. Odasétáltam, leültem vele szemben aztán beszéltünk keveset utána pedig..-lehunyta zöld szemeit majd újra a bátyát bámulta.-Csókolóztunk...de közölte hogy neki ez nem megy...

-Te pedig ott hagytad.

-Igen.-oldalra biccentette a fejét hogy ne lássák az arcát, de mindenki jól tudta mit érez.-Elmegyek a rendőrségre!-ugrott hátra.

-És ha nem foglalkoznak majd vele, hisz elmúlt már 18, nem kiskorú!?-kérdezte a mindig pozitív Skyler.

-Akkor rájuk gyújtom az egész kócerájt.-morogta majd elvette Dean kocsikulcsát és már ott sem volt. Sam idegesen dobolt a kormányon, miközben a gondoltai csak Rosettetét jártak. Magát hibáztatja hogy a lány most kitudja merre van és mi történik vele...mert ha valami olyan történik vele, azt sosem fogja megbocsájtani magának. A fiú idegesen rontott be a rendőr kapitányságra.

-Miben segíthetek?-kérdezte hirtelen egy magas férfi.

-Egy eltűnést szeretnék bejelenteni.

-Gyere velem.-motyogja majd megindult.-Szóval miféle eltűnést jelentél?

-Az egyik barátom lassan már két napja eltűnt, de mintha a föld nyelte volna el.

-Személyes adatokat kérek és személyleírást.

-Rosette Lancester 19 éves, váll alá érő szőkés enyhén göndör haj, kék szem. Az eltűnés estéjén pedig fehér ingben volt, fekete farmerban és egy farmer dzseki volt a derekára kötve.-hadarta el gyorsan.

-Rendben, amint tudjuk megkezdjük a nyomozást.

-Amint tudják??-bőszült fel.

-Egy felnőtt nőről beszélgetünk nem egy 10 esztendős kislányról.

-Mázlijuk van hogy rohadtul nincs nálam öngyújtó.-morogja Sam majd az asztalra csapva felállt a székből és újra útnak indult.

***

-Na ki legyen a mai játszótárs..-csapta össze a tenyerét az egyik srác aki idehozott.-Ecc pecc...-sétálgatott a földön heverő, méltóságot vesztett emberek között.-Te leszel.-mutatott rá egy apró törékeny kislányra aki azon nyomban sírva fakadt. Mintha magam láttam volna, a családom ugyan így terrorizált engem mikor ennyi idős voltam. Ő nem ezt érdemli.

-Hol van belőled az emberség?-kiabáltam a fiúra aki meglepődve lépkedett felém.-Hány éves lehet az a kislány? 10?

-Valaki jegyet váltott a kínzóvonatra.-kacagott majd a hajamnál fogva magához rántott, leszedte rólam a láncokat és a kezem hátra veszítve elkezdett kitolni a szobából. Lopva hátra pillantottam a kislányra aki csillogó szemekkel bámult rám. Mint egy hősre.-Szeretem a nagyszájú lányokat.-csacsogja a fülembe amibe aztán beleharap. Leültettet egy székre egy másik szobában majd a kezeim és a lábaim a székhez kötözte.-Vadmacska.

-Miért csináljatok ezt?

-Ne ítélkezz míg nem próbáltad.-veti oda lazán majd elővesz egy kést. Samre gondoltam. Csak Samra.-Aranyosan védted meg azt a kislányt, de nem tudod mibe kezdtél ezzel bele.-kacagva végig húzta a kést a karomon, majd az arcomon és újra a karomon. A könnyeimmel és a véremmel áztatott inget széttépte rajtam.-Nocsak, ti visszatérő vendégek lesztek itt nálunk.-vigyorog a melleimre, nekem pedig felfordult a gyomrom tőle.-Te pedig hálás lehetsz nekem.-mélyen a szemembe néz.-Ha a haverjaim látnák az ikreket, talán megszabadítanának tőlük. Tudod ők betegek.

-Akárcsak te?-vigyorgok rá mire ő csak mosolyogva bólint egyet és végig húzza a kést a mellkasomon.-Megértem hogy nőket miért raboltok el...de a gyerekeket..miért?

-Aranyosak ahogy a szüleikért kiabálnak.

-Te tényleg beteg vagy.

-És betegesen szeretem a vérző sebeket.-felnevet majd ejt egy sebet az arcomon.-Ha legközelebb beléd vágok, csak kiáltsd hogy hagyd abba Jay, és megígérem abba hagyom.-közölte majd újra végig húzta a kést a mellkasomon, de nem szólaltam meg.-KIÁLTSD!-ordít rám és megint megsebez, és megint és megint.