insanity ✨ hemmings

sept

Egy ideig tökéletesen működött minden. Olyanok voltunk, mint egy olajozott gépezet, amely hibátlan volt. Én elkezdtem főiskolára járni, Luke pedig munkát vállalt az apja cégében. Imádtam az iskolát. Végre valami olyannal foglalkozhattam, amit igazán szeretek. Luke is gyorsan hozzászokott az új helyzethez, és úgy tűnt, ő is elégedett a munkájával. Igazi felnőttekké váltunk, akik magukról gondoskodtak. Egy megállíthatatlan páros voltunk. Pont mint a filmekben.
A változás csak pár hónap múlva kezdődött. Nekem egyre többet kellett a tanulással foglalkoznom, a cégben pedig gondok akadtak, ami miatt Luke mindig csak későn este ért haza. Csupán reggel találkoztunk, együtt megreggeliztünk, aztán már csak este futottunk össze. Mindketten egyre nagyobb nyomás alatt voltunk, de kettőnk közül én voltam az, aki jobban bírta.
Luke sokszor ingerülten jött vissza a cégből. Olyankor képtelenek voltunk rendesen beszélgetni, mert általában csak gyorsan megvacsorázott, majd egy üveg sörrel a kezében letelepedett a tévé elé. Időnként én is csatlakoztam hozzá, de ilyenkor egyikünk sem szólt egy szót se.
Ez volt a jobbik eset.
Máskor teljesen dühös volt, és oktalanul veszekedni kezdett velem a legapróbb és legjelentéktelenebb dolgok miatt. Utáltam, amikor ilyen volt. Legtöbbször bezárkóztam a szobámba, ahonnan csak reggel merészkedtem ki. Általában Luke a kanapén fekve horkolt. Teljesen másnapos volt. Ekkor legszívesebben elszaladtam volna onnan. Én egyáltalán nem ezt akartam.
Mikor az egyik ilyen alkalommal sírva fakadtam, és mindent Luke fejéhez vágtam, ő odajött hozzám, majd átkarolt, én pedig hagytam, mert annyira vágytam már az érintésére.
- Kérlek, bocsáss meg nekem - motyogta rekedt hangján. - De teljesen kikészültem, mert gondok vannak a cégben, és apa elvárja, hogy én oldjak meg mindent teljesen egyedül. - Egy mély sóhaj hagyta el az ajkait, mielőtt folytatta volna. - Tudom, ez nem kifogás. Sajnálom, hogy pont te voltál az, akin kitöltöttem a dühöm.
- Én megértem, Luke - mondtam csendesen. - Csak annyira... magányosan érzem magam, mert folyton dolgozol. És én... nem így képzeltem el ezt... ezt az egészet.
Percekig néma csendbe burkolózva ácsorogtunk a konyhában.
- Megígérem, hogy kitalálok valamit, és sokkal több időt fogunk együtt tölteni. Megoldjuk- jelentette ki határozottan Luke, és szorosabban ölelt át. - Megoldjuk - ismételgette, én pedig hittem neki.
Nem kellett volna.