insanity ✨ hemmings

dix-neuf

- Mégis mi a fene volt ez az előbb? - fakadtam ki, amikor már hazafelé tartottunk. A kocsiban ültünk, amiben feszült csend honolt, Luke pedig csak előre bámult.
- Nem tudom, miről beszélsz - felelte kimért hangon, miközben annyira szorította a kormányt, hogy elfehéredtek az ujjpercei.
- Nem? Akkor majd én elmesélem! Egy totális baromként viselkedtél egy olyan sráccal, akit nem is ismertél, és majdnem eltörted a kezét! Ez mégis mire volt jó? - kiabáltam dühösen.
- Ismerem annyira, hogy tudjam, mit akar - mondta, és olyan arcot vágott, mintha fájna neki kimondania ezt.
- Luke, mégis miről beszélsz? - kérdeztem összevont szemöldökkel. Semmit sem értettem.
- A fenébe is, April, hát hogy nem nem veszed észre? Jacob téged akar! - csattant fel, és kezével egy hatalmasat ütött a kormányra.
- Nincs igazad - csóváltam meg a fejem. - Jacob csak a barátom - próbáltam valahogy megnyugtatni, ugyanis a viselkedése kezdett megrémiszteni.
- Ó, April, annyira naiv tudsz lenni - nézett rám lesajnálóan, bennem pedig hirtelen harag gyúlt.
- Miért viselkedsz így? Egész este alig engedtél el magad mellől, amikor megjelent egy másik srác, hirtelen elvesztetted a fejed, és ha nem lépett volna le, akkor összeverekedtél volna vele  - hadartam dühösen, mikor már a lakásunkhoz értünk, és kiszálltunk a kocsiból.
- Mert az enyém vagy, és nem hagyom, hogy bárki is elvegyen tőlem.
Hosszú percekig farkasszemet néztünk. Nem tudtam, mit mondjak. A hangom elhagyott. A csend ránk nehezedett, s percről percre fojtogatóbbá vált. Végül úgy döntöttem, hogy nem mondok semmit. Sarkon fordultam, aztán felsiettem, miközben Luke mindvégig utánam loholt.
- April... - szólalt meg,amikor már a lakásban voltunk, viszont én félbeszakítottam.
- Maradj csendben! Amit mondtál, az őrültség. Én nem csak valami trófea vagyok, amit mutogatnod kell, és nem engeded, hogy bárki hozzáérjen! Nem vagyok a tulajdonod! Én is ember vagyok, akinek saját akarata van! És most elmegyek.
Azonban nem tudtam elhagyni a lakást, mert Luke elkapta a karom, és magához rántott. Éreztem, ahogy az ujjai a belemélyednek  a húsomba, amitől felszisszentem. Megfogta az állam, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Most nagyon figyelj, kicsi April - kezdte halkan, azonban egyáltalán nem ismertem fel a hangját. Csendes volt, nyugodt, viszont mégis annyira fagyos és eszelős. - Az enyém vagy. Az voltál, és az is leszel. Nem engedem, hogy olyan szar alakok, mint Jacob csak egy ujjal is hozzád érjenek. Minden porcikád hozzám tartozik. Nem érdekel, hogy mi mindent kell megtennem azért, hogy távol tartsam őket tőled. Mert szeretlek, April - suttogta, míg én elkerekedett szemekkel hallgattam őt. - És most meg is mutatom neked, hogy miért vagyok sokkal jobb, mint az a kretén. - Ezután felkapott, és a hálószobába vitt.