insanity ✨ hemmings

quinze

- Mit keresel itt? - szólaltam meg kimért hangon.
- Beszélni akarok veled - felelte Luke, aki kétségbeesettnek tűnt.
- Ezt azelőtt kellett volna tenned, mielőtt hazudtál nekem - vágtam rá. Már majdnem behajtottam az ajtót, azonban Luke a küszöbre helyezte a lábát, és a tenyerével próbálta megakadályozni, hogy az arcába csapjam.
- Kérlek, April, mindent megtudok magyarázni - kérlelt nagy szemekkel.
- Megvolt rá az esélyed - néztem rá komolyan.
- Én tudom, de könyörgök, csak hallgass meg - esdekelt, és megragadta a kezemet, hogy össze tudja fonni az övével.
Hosszú ideig bámultam rá, azon tűnődve, hogy mit csináljak. Már annyi esélyt kapott, én pedig minden alkalommal bedőltem neki, most miért lenne másképp? Végül nem tudom, mi miatt döntöttem úgy, hogy beengedem. Talán annyira szánalmas festett, vagy csak én voltam túl naiv. Betessékeltem őt a nappaliba, ahol összefont karral vártam, hogy beszélni kezdjen. Magamban ígéretett tettem, hogy most nem fogok azonnal a nyakába ugrani, ha valami szépet mond. Elegem volt a játékokból.
- Hallgatlak - szólaltam meg, amikor Luke még mindig nem kezdett beszélni.
- Ó, persze - mondta megköszörülve a torkát, majd enyhén remegő kézzel megvakarta a tarkóját. Egyáltalán nem hasonlított így a régi, magabiztos Luke-ra, akit ismertem. De vajon ismertem őt egyáltalán?
- Nézd, tudom, hogy bármit is mondok, nem tudlak majd meggyőzni, mert egyszer már eljátszottam a bizalmadat, ami miatt okkal vagy rám dühös, ezt megértem - fogott neki. - A helyzet az, hogy az elmúlt hónapokban rettenetesen viselkedtem, ezzel tisztában vagyok. De tudni szeretnéd miért? Egyszerűen túl nagy voltam rajtam a nyomás. A munka, a lakás, a pénz, mind új volt számomra. A felelősség csak úgy váratlanul a nyakamba zuhant, amire egyáltalán nem voltam felkészülve.
- A gimiben minden olyan más volt, sokkal egyszerűbb. Ott én voltam Luke, aki a menőkkel lógott, és nem kellett azzal foglalkoznia, hogy vajon sikerül szerződést kötni egy másik céggel. Érted, amit mondok, ugye?
- Én... Én csak úgy éreztem, hogy hirtelen felnőtt vált belőlem, amit nem akartam. És te, April, te voltál az, aki végig ott volt mellett, elviselted, hogy lerészegedtem és egy idiótaként viselkedtem. Ilyen sok idő kellett hozzá, hogy felfogjam, bár én voltam az, akinek gondjai voltak, mégis te voltál az, aki a legtöbbet szenvedett. De most már tudom, és annyira borzasztóan sajnálom, mert te vagy a valaha volt legjobb dolog, ami történt velem.
Addig észre sem vettem, hogy sírok, míg Luke le nem törölt egy könnycseppet, az arcomról. - Hé hercegnő, ne sírj!
- Miért nem mondtal el? - kérdeztem szipogva. - Segítettem volna.
- Úgy gondoltam, egyedül is boldogulok mindennek. Úgy látszik, tévedtem. Szükségem van rád April, jobban, mint valaha - nézett mélyen a szemembe. - Meg tudsz nekem bocsájtani?
- Hát persze - bólogattam, és a nyaka köré fontam a karjaim. Ennyit arról, hogy nem dőlök be neki.
- Reméltem, hogy ezt mondod - mormogta, én pedig elengedtem őt, hogy rá tudjak nézni.
Nem értettem mire céloz ezzel. Azonban mikor kivett a zsebéből egy vörös színű dobozkát, meghűlt a vér az ereimben. Ezt követően pedig meghallottam azt a kérdést, amiről azt hittem, hogy soha senki nem fogja feltenni nekem.
- April Hall, hozzám jössz feleségül?