insanity ✨ hemmings

onze

Két héttel később kaptam egy üzenetet. Chloe küldte, és azt szerette volna, hogy találkozzunk. Akkor tudatosult bennem, hogy az érettségi óta egyáltalán nem beszéltem a régi barátaimmal. Mindig csak mi ketten voltunk Luke-kal. Elszégyelltem magam, amiért nem kerestem fel őt, és erős bűntudatot érezve mondtam igent.
Pár nappal később találkoztunk egy közeli étteremben, ami néhány hónappal ezelőtt még a törzshelyünk volt.
Örültem, hogy láthatom Chloe-t. Úgy látszott, mintha már egy örökkévalóság telt volna el azóta, hogy eltváltunk, pedig csak hat hónapról volt szó. Ugyanígy beszélgettünk, mint régen szoktunk. Jó tudni, hogy valami soha nem változik. Órákat töltöttünk az étteremben, pedig csak perceknek tűnt az egész.
- Na, mi a helyzet Luke-kal? - kérdezett rá arra a dologra, amit legszívesebben elkerültem volna. Bár a múltkori beszélgetésünk megnyugtatott egy időre, az összes kételyemet nem tudta eloszlatni.
- Minden remek - feleltem, aztán Chloe-ra néztem, a legjobb barátomra, és neki egyszerűen nem tudtam volna hazudni. - Igazából nem...
És elmondtam mindent, ami eddig történt velünk. Chloe végig figyelmesen hallgatott, én pedig éreztem, hogy megkönnyebbülök. Amikor befejeztem, egy ideig mindketten csendben ültünk.
- Elmondtad ezt rajtam kívül másnak? - szólalt meg.
- Nem - csóváltam meg a fejem. - Te vagy az egyetlen.
- April, én csak azt tudom mondani - kezdte el összekulcsolt kezekkel és komoly ábrázattal -, hogy tartsd rajta a szemed. Lehet, hogy igazat mond, de az sem kizárt, hogy hazudik.
- Rendben - bólintottam.
- És April... Kérlek, légy nagyon óvatos.