te vagy az oka (BTS fanfiction)

1.rész-Megváltoztál

A repülőgépen ültem és az anyám mondatai voltak a fejemben. "Amíg ott vagy tanulj a felvételire, augusztus végén eljövünk érted"  Augusztus vége...most június 15-e van. Van két és fél hónapom. "Sikerülni fog Lara!"  Biztattam magam, mint mindig.

Vajon emlékszenek rám a nagyiék? Kilenc éve volt, hogy először találkoztunk. Tíz éves voltam, amikor anyáék elvittek hozzájuk és náluk töltöttem a nyarat. Azóta nem találkoztunk és most lesz másodszor, hogy láthatom őket. Ez a kilenc év alatt csak a nagypapával leveleztem, meg néha a nagyi is írt. Nagyon szeretem őket. Lehet eddig csak egyszer találkoztunk, de ők számomra a világon a legfontosabbak, még ha nem is vagyunk vér szerinti rokonok.

Anyám részéről a rokonaim..hát, mindegyiket utálom. A nagyszüleim mindig lefizettek, csak, hogy ne kelljen velem találkozniuk.

Vajon megvan még a szobám a nagyiék házában? Sok dolgom otthagytam, mert azt hittem hamar visszamehetek.

Annyira sokat gondolkoztam, hogy elfáradtam és elaludtam. A stewardes keltett fel, hogy hamarosan leszállunk. Mindjárt Szöulban vagyok, már annyira hiányoztak a nagypapáék. 

Amikor megérkeztünk és mindenki leszállt a gépről, elindultam a többi cuccomért, amint elkaptam őket, a reptéren keresgéltem, hogy hol vannak a nagyiék. Nem kellett sok idő, már meg is találtam őket. Ott álltak. A nagyi és a nagypapa. Visszafogott könnyekkel szaladtam oda hozzájuk. Amint közel értem hozzájuk, a cuccaim a földre dobtam és a karjaikba ugrottam. Végre velük lehetek, ez életem legboldogabb napja.

-Annyira hiányoztatok!-mondtam már a sírás szélén állva.

-Te is nekünk!-mondta meghatódva a nagyi.

-Kilenc éve kölyök...kilenc éve!-mondta nagypapa és hátba veregetett-Unalmasak voltak a napok nélküled...minden unalmas volt nélküled...

Erre én csak elmosolyodtam, annyira jó érzés, hogy fontos vagyok a számukra.

-Hogy megnőttél!-nevette el magát nagymama-Már kész nő!

-Nehéz lesz megszokni, hogy a 10 éves kislány, aki egy óriás macival szaladgált mindenhova, most itt áll előttünk 19 évesen és már kész felnőtt!-közölte nagyapa a számára fájó igazságot.

-Itt már 20 vagyok!-kiáltottam felemelve a mutatóujjam.

-Aigoo! Ez a lány nem változik..-mondta nagyi a fejét csóválva.

Én erre csak elnevettem magam. Elképzeltem, ahogy a kis Lara odamegy a nagymamájához és azzal dicsekszik, hogy ő Koreában már 11 éves , és minden egyes nap ezt megismétli. Szegény nagyi, biztos az agyára mentem, de ő még így is szeretett.

-Khm...nos..-köszörülte meg a torkát nagyapa-Mehetünk?

A nagyival bólintottunk. Elhagytuk a repülőteret és beszálltunk a nagyiék autójába, és elindultunk haza. Milyen jó érzés ezt mondani...HAZA, oda ahol tényleg úgy érzem, hogy otthon vagyok.

Amikor odaértünk, kiszálltunk és bementünk a kapun. Olyan szép előkertjük van. Amint beléptem a házba, elfogott a boldogság. Vére itthon. Kilenc év után.

-Hobeom dolgozik, SuBin olyan 6 éve elköltözött, és egyedül él a lakásában, viszont mivel te jöttél, úgy gondolja egy ideig visszajön hozzánk, hogy együtt legyen a család!-mesélte el nagyapa a történteket.

Nos igen, Hobeom és SuBin, apám testvérei.SuBin a legidősebb, 41 éves és még mindig nincs férje és 35 éves koráig a szüleivel élt. Nem semmi nagynéni, én mondom. Amikor SuBin 3 éves volt, akkor fogadták örökbe az apám, és rá 6 évre született meg Hobeom, aki most 32 éves, és ő is szingli és a nagyiékkal él, de elmondása szerint, azért mert aggódik értük. Nagyon bonyolult családom van, az már biztos.