te vagy az oka (BTS fanfiction)

25.rész-Szeretlek

Futottam. Futottam, mintha az életem múlna rajta.

A dorm ajtajánál álltam és már legalább tízszer csöngettem, de nem nyitott ajtót senki. Idegességemben lenyomtam a kilincset...és az ajtó kinyílt.

"Furcsa. Miért nincs bezárva? Aish...mi van, ha benyit egy őrült rajongó? "

Mikor bementem a domba és becsuktam az ajtót. Észrevettem, hogy a kulcs benne van a zárba.

"Áh értem...szóval biztos sietett és elfelejtette bezárni."

Bezártam az ajtót és a kulccsal a kezemben beljebb léptem. Letettem a kulcsot a konyhapultra és körül néztem. A földszinten mindenhol megnéztem, de senkit sem találtam, így hát felmentem az emeletre.

Nos volt hét háló- és egy fürdőszoba. Gondoltam benyitok először a hálószobákba, hátha találok valakit. Először RapMon és Jin szobáját néztem meg, de senkit sem találtam. Mikor Jin szobájából léptem ki, hirtelen kicsapódott a fürdőszoba ajtó és Jungkook jött ki.Mikor meglátott majdnem szívrohamot kapott.

-Te mit keresel itt?-kiáltotta.

Elvörösödtem. Megint úgy néztem ki mint egy főtt rák. Jungkookon nem volt semmi ruhadarab, csak egy törölköző a dereka körül. Mikor ő is kapcsolt, hogy milyen kellemetlen helyzetben vagyunk a szobája ajtaja felé vette az irányt.

-Várj meg itt!-mondta zavartan és bement a szobájába.

Kis idő múlva ki is jött egy fekete nadrágban és egy fehér pólóban. Végre volt rajta ruha, nem csak egy törölköző, ami épphogy takar valamit. Odament hozzám és feltette a világ leghülyébb kérdését.

-Miért vagy itt?-kérdezte egyhangúan.

-Te mondtad, hogy mondani akarsz valamit. Ezért jöttem. Mit akarsz mondani?-kérdeztem zavartan.

Jungkook egy ideig csak némán bámul, majd sóhajtott és mélyen a szemembe nézett.

-Hogy ment a randid?-kérdezte gúnyosan.

-Ne térj el a témától! Mond el mit akartál mondani, mert nekem is mondanom kell neked valamit.

Jungkook felhúzta a szemöldökét. Megint sóhajtott.

-Csak azt akartam mondani, hogy tudjuk a srácokkal, hogy nagyon bírod a drága EXO-s tagjaid. Minket ez idegesít! Ezért szeretnénk ha velünk maradnál és többet lennél velünk, mint azokkal a beképzelt barmokkal.-mondta halkan.

-Ők nem beképzelt barmok!-ordítottam rá Jungkookra.

-Tudod mit?-hajolt közelebb hozzám-Ha ennyire szereted őket, akkor kopj le rólunk és hagyj minket békén!-mondta és hozzátette-Idegesítő vagy!-mondta ki azt a szót, amit már annyira sokszor hallottam tőle, hogy megszakadt a fonál.

-NA JÓ!-ordítottam-Most hagyd abba! Elegem van! Elég!-kiáltoztam. Egy könnycsepp gördült le az arcomról.

Jungkook csak meredten nézett. Nem szólt semmit. Nem akartam előtte sírni, ezért berohantam a szobájába, becsuktam és nekidőltem az ajtónak, hogy ne tudjon bejönni.

-Lara...-hallottam a hangját az ajtón túlról. Halk volt.

-Nem!-vágtam a szavába-Az előbb mondtam, hogy mondanom kell valamit! Szóval hallgass meg!-mondtam szipogva-Ne érts félre! Azért nem megyek ki, mert nem tudnák a szemedbe nézni. Most nem! Szóval, ne nyisd ki! Oké?

-Oké.-válaszolt halkan.

Szipogva elkezdtem. Igen, el akartam neki mondani! Most már nem érdekelt semmi! Gyűlöl, szóval épp mindegy, hogy hogyan érzek.