Soha nem érdekelt ki az igazi nagyapám. Viszont most egyre kíváncsibb lettem. Ki az az ember akit egész életemben gyűlöltem?
Nem akartam Hobeommal beszélni, de a helyzet megkívánta. Bármennyire is utáltam...bármennyire is akartam ott hagyni és felmenni a szobámba...nem tehettem, mert tudni akartam. Tudni akartam ki tette tönkre az apám életét és az enyém is.
-Kiderítettem valamit az igazi nagyapáddal kapcsolatban.
Megállt bennem az ütő. Nem tudtam levegőt venni. Egyszerűen nem bírtam a feszültséget. Mit deríthetett ki?
-Te-tessék?-dadogtam idegesen-M-mit derítettél ki?-kérdeztem olyan halkan, hogy alig lehetett hallani.
-Igazából nem sok mindent.Megtudtam, hogy az apád születési és örökbefogadási iratai az apámnál vannak. Ha meg tudnám szerezni őket...többet megtudnék. Segítened kell! Holnap le kell foglalnod a őket...Jaj!-csapott a homlokára-Su Bint is. Nem mondtam el neki, és nem is tervezem. A tervünkről csak mi ketten tudunk.
Sóhajtottam.
-Értem.-mondtam érzelmeket nem mutatva, és megindultam a szobám felé, el sem köszöntem Hobeomtól..nem volt hozzám kedvem. Hát igen...minden ember utál valakit.
Benyitottam a szobámba és megfogtam az egyik dárdát és a táblát, amin Hobeom feje volt megcéloztam. Az orrát találtam el..."Heh, ezt neked!"
Leültem az ágyra, és a mellettem alvó Edgárt simogattam, amire fel is kelt. Elkezdtem simogatni, ami nagyon jól esett a kutyusnak.
Gondoltam jó lenne átöltöznöm, ezért felkeltem és a szekrényhez sétáltam...vagyis csak akartam, mert amint felálltam a lábamra, belenyilallt a fájdalom és lerogyottam a padlóra. Nagyon fájt, bár ez nem először történik. Amióta folyamatosan gyakorolok, megnőtt a száma a sebeimnek...és sokszor fáj mindenem.Legtöbbször a sok sebbel megáldott hasam és a szétvert lábam.
Edgár odaszaladt hozzám és rám nézett. "Egy kutya tud aggódni?De édes!" Elkezdte nyalogatni a lábam, gondolom ő ezt gyógyításnak szánta. Megsimogattam, majd nagy nehezen felálltam és átöltöztem. Bebújtam az ágyba és lehunytam a szemeim. Mivel fáradt voltam, gyorsan elaludtam.
Reggel arra ébredtem, hogy Su Bin és Edgár ül az ágyam mellett és engem bámulnak nagy szemekkel.
-Szentatyaúristen!-kiáltottam.-Mit keresel itt Su Bin?-Oké...én mindent megértek...de ha az ember erre kel fel, nem csoda, hogy úgy reagál mint én.
-Hát...tudod..mivel most már itt vagy...és te lány vagy...és én...szóval...én...
-Bökd már ki!-mondtam kómásan...mert mégiscsak olyan hajnali 5-kor feküdtem le és most még csak reggel 8 van.
-Hát én is lány te is lány..és hát tudod a nagyi már öreg és vele ilyenről nem igazán szeretek beszélni...szóval én...
-Ismétlem! Bökd ki mi a helyzet! A pasid dobott?-kérdeztem unottan.
-Nem...jól meg vagyunk. Már egy éve együtt vagyunk.
-Mennyi? Egy év? Veled? Ki az isten ez a gyerek? Valami túlélő harcos?-kérdeztem döbbenten és gúnyosan.
-Ya!-kiáltott-Ne legyél ilyen gonosz!
-Jól van na! És mi a gond?
-Hát...ez elég kínos...
-Na mi?
-Ő még...nem...kérte...meg...a...kezem...-mondta lassan.
-Hát ha a kezed nem kell neki, akkor van még két lábad! Valamelyik majdcsak jó lesz neki.-mondtam, mire Su Bin elnevette magát, majd megint szomorú arcot vágott.-Nyugi! Eljön annak is az ideje! Várd ki!-nyugtattam.
VOCÊ ESTÁ LENDO
te vagy az oka (BTS fanfiction)
FanficElőször néztem őt a rajongói közt, a nézőtérről. Eddig mindig a hangfalak mögött voltam. Most, ilyen messzeségből sokkal elérhetetlenebbnek tűnt.