A Menedzser

34.

Visszaemlékezés...

Hajnali három óra
Sean és én egy buliban voltunk, ami nagyon jó volt. Amikor haza értem a jó kedvem egyszer csak *huss* elillant. Anyám a kanapén ült, apám pedig mellette állt.
- Hello- köszöntem flegmán és ledobtam a táskám meg a cipőmet.
- Tudod mennyi az idő kisasszony?- kérdezte anya a felettem lévő órára nézve.
- Három óra öt perc!- ezt úgy mondtam, mintha csak nem látna el addig.
- Hol voltál eddig?- szált be apa is a beszélgetésbe.
- Egy buliba.
- Hogy lehetsz ilyen felelőtlen? Azt sem tudtuk, hogy élsz-e még! És ha valami bajod esik? Elgondolkodtál már ezen?- kezdett bele anya a hegyi beszédbe.
- Sean vigyázott rám és nocsak élek!- hadonásztam a kezemmel.
- Ne beszélj így velünk! Mi csak...
- Ti csak azt akarjátok, hogy olyan legyek, mint amilyen Jeremy volt! Egy éve csak ezt hallgatom! Sajnálom, hogy nem akarok olyan gyökér lenni, mint ő!- anya dühösen felállt a kanapéról.
- A bátyád egyáltalán nem volt gyökér! Ezt mégegyszer meg ne halljam!- emelte fel a hangját.
- Itt az idő, hogy elmondjam! Nem fogok fősulira menni! Nem akarok és soha nem is akartam, főleg nem rendészetire. Jeremy sem akart, csak nem merte elmondani ezért elmenekült! Beállt katonának és most hol van? Halott! Miatattok halt meg!- anya ekkor odajött és felpofozott.
- Tűnj el a házamból!- üvöltött könnyes szemmel.
- Szíves örömest!- felkaptam a táskám és bevágtam magam mögött az ajtót.