No More Dream /szünetel/

7. Rész

"-Hello" -intettem a kezemmel is.
"-Agsindjwondjxj..." -mindenki nekem esett. Kérdeztek, szidtak, felvilágosítottak. Persze eggyikből se értettem semmit. Hát nahh ha 5en beszélnek neked egyszerre +a kutya is ugat. (Ha te ilyen helyzetben barmit is értenél megtapsolnálak) Így csak egy "mindenki nyugodjon le a ...... jól vgyok"ot löktem mindenkinek.
"-Sőt! Még soha nem voltam ilyen boldog! -ez igaz is volt. Tehát dogtam magam felmentem a szobámba (ahol most már volt nekem is szobám) bevetettem magam furdés meg minden nélül és, mint még soha olyan gyorsan bealudtam. Reggel... hát inkább délután mikor felkeltem a fejem nagyon fájt és a Hangot hallottam. 'Nincs vége! Még csak most kezdődik! Nem én foglak megölni!' Ezeket és még hasonlókat mondogatta újra és újra. A "nem én foglak megölni" mondat kicsit aggasztott, de úgy volta vele, hogy nekem ott van V tehát bajom nem lehet. Mentem megfürödtem, reggeliztem... akarom mondani ebédeltem. Maja is velem ebédelt/reggelizett (kinek hogy tetszik) Közben elmeséltem, hogy mi történt tegnap. A végén tapsolva állt fel és gratulált. Végülis volt miért. Végre lett pasim, és még mindig élek. Gondoltam rá, hogy fel kéne hívnom, de neki kéne... csak nincs meg neki az en telefon számom, ezért én hívtam. /minden beszélgetés V es Betti között angolul zajlott/
"-Szia Betti vagyok!
-Ahh Betti! Szia! Már vártam mikor hívsz. -elnevette magát. Persze én is elkezdtem beleröfögni a telefonba, pedig semmi visszeset nem mondott.
-Nahh és mizujs? Otthon, hogy fogadtak?
-Uff... jobb ha nem kérdezed. Inkább találkozhatnánk?
-Okés... de mikor és hol? Nem nagyon ismerem a várost ugyanis most vagyok itt először.
-Ömm... oke akkor ott ahol tegnap megmentettél? Van tőle nem messze egy kávézó.
-Nekem jó. Kb. 10 perc kell, hogy odaérjek
- Jó mert nekem is. Akkor ott. Szia!"
-Te tök hülye vagy! -jelentette ki Maja lenézően.
-Öregem... nem mondtál újjat! -veregettem meg a vállát, majd otthagytam és elindultam az imént megbeszélt találkára. Siettem, nem akartam elkésni, de ő is így gondolkodhatott, mert már ott várt.
Én: Szia! Késtem? -húztam kérdőre a szemöldököm.
V: Nem, dehogyis csak tudod... Koreában mindenki ott van a megbeszélt időpont előtt 2 percel. -vigyorgott rám hihetetlen mosolyával.
Én: Jaaa... oké -nevettem el magam kis cukin.
Elmentünk a kávézóba. Sokat beszélgettünk. Mikor az idő ott állt, hogy menni készültem feltett egy kérdést:
"-Vissza jössz velem Koreába? Örökre?!"