Elhagyottan

2.

E.

Körbe-körbe járkált a szobában, és úgy tűnt, esze ágában sincs megmagyarázni a dolgokat. Kezdtem beleszédülni a folyamatos körözésébe, ezért kissé ingerülten rámordultam.

- Mit szeretnél?

- Hm? - értetlenkedett.

- Idejöttél az éjszaka kellős közepén, ha nem engedlek be, amit, azóta sem tudom, miért tettem, feltöröd az ablakom, rám ugrottál, most meg csak összevissza sétálgatsz a szobámban - vázoltam fel a szituációt. - Szóval, mit szeretnél?

- Itt aludni - felelte a szemembe nézve.

- Mi? - nevettem fel kínosan, majd mikor észrevettem, hogy komolyan gondolta, ledermedtem. - Azt nem lehet.

- De itt szeretnék aludni. 

A reakcióidőm lelassult, mégis megpróbáltam összeszedni a józan gondolataimat.

- Miért aludnál itt? Nem is ismerlek!

N.

Felnevettem. Nem értettem, miért háborodott fel ennyire azon, amit mondtam. A külsejét elnézve lehetetlen, hogy ne mozdulnának rá napi szinten, biztos, hogy volt már dolga fiúval. 

Bár egy három számmal nagyobb méretű felső van rajta (saccolva), mint kéne, így is jól láthatóan kidomborodnak a mellei, ráadásul az arca gyönyörű, haja még kócosan is puha, és tökéletesen keretezi az arcát. Nem beszélve arról, mennyire aranyos, mikor dühös.

Úgy tűnt, elidőzött a tekintetem a testén, ugyanis összefonta a mellkasán a karjait, és nem túl biztatóan meredt rám.

- Elárulnád, miért bámulsz ennyire? - vont kérdőre.

- Bocsi, de elég nehéz nem nézni, mikor egy szál felsőben flangálsz - feleltem széttárt karokkal, mire rácsapott a mellkasomra. Az ütés helye csípett, mégis mosolyogtam rajta.

- Szerintem nem ártana menned.

- Nem mehetek. Ma itt kell aludnom - hangsúlyoztam a szükségességet jelentő szót.

- Ne beszélj már ilyen burkoltan! Ez nem indok - rivallt rám rekedtesen.

Nem törődtem a kiabálásával, úgy döntöttem, nem vagyok hajlandó ezen tovább veszekedni. Lefeküdtem az ágyába, betakaróztam, és az oldalamra fordulva lehunytam a szemem.

- Te meg mit csinálsz?

Felsóhajtottam, mire kirántotta a fejem alól a párnát, ledobta a földre magával együtt, megfogott egy plüsst, és magára terített egy fürdőköpenyt. Meg mernék rá esküdni, hogy egy hosszabb káromkodást és fújtatást is hallottam.

- A te hibád, hogy beengedtél.

- Bocs, hogy túl jól nézel ki, ami egy pillanatra elvette az eszemet. Amúgy is, valahogy mindenképp bejöttél volna - válaszolta.

- Jól nézek ki? - néztem rá vigyorogva.

- Mi? - húzta össze a szemét.

- Az előbb mondtad, hogy túl jól nézek ki.

- Biztos, hogy nem - ellenkezett.

- Most komolyan ott fogsz aludni? - tereltem a témát.

Nem kaptam választ. Átnéztem a vállam felett, és láttam, hogy szuszog. Biztos fáradt lehetett, ha ilyen könnyedén álomba zuhant a padlón. Végülis, éjjeli három múlt, meg tudom érteni.
Kicsit bámultam még az arca vonalait, a különlegesen hosszú szempilláit, memorizáltam a hegyes, tündérekhez hasonló fülét, a pici, pisze orrát, és visszaemlékeztem zöldes-sárga, egy pontban eltérő színű szemeire. Valahogy túl tökéletesnek tűnt. Az eddigiek alapján elég pimasz, makacs, és úgy tűnt, én nem igazán nyűgöztem le úgy, mint ő engem.

Nem is értem, miért gondolkodom ezen. Hiszen úgysem látom többet. Viszont, talán pont ez az oka annak, hogy ennyire meg akarom jegyezni minden szegletét. Mert ránézek, és látom, hogy más. Hogy különleges.
Mikor már úgy ítéltem meg, hogy elég a bámulásból, hangtalanul felálltam, ölembe fogva óvatosan felemeltem, befektettem az ágyba, majd elhelyezkedtem mellé, ügyelve a tisztes, de mégis tetszetős távolságra. Fészkelődtem még egy keveset, de végül rászántam magam az alvásra.