Elhagyottan

4.

E.

Az elmélkedésemet Norbiról az ébresztőóra szakította meg, amely jelezte, hogy ideje elmenni futni.

Átsiettem a szobámba, és elhúztam a telefonom képernyőjét, ezzel félbeszakítva a Whole Lotta Love-ot.

Gyors léptekkel mentem a mosdóba, és enyhén agresszívan dörzsöltem hideg vizes tenyereimmel az arcomat. Dühös voltam, amiért nem ment ki a fejemből, pedig ahogy bezártam mögötte az ajtót, ugyanúgy őt is el kéne távolítanom az agyamból. Semmi szükség arra, hogy valaki közel kerüljön hozzám. Nem akarom, hogy akarjak valakit, aki nem akarna engem.
Kicsit még bámultam a tükörképem, és kerestem azt az elszántságot a szememben, ami a szívből ered, nem az agyból, de miután hiába néztem magam huzamosabb ideje, feladtam, és bosszúsan csaptam a falba.

Megittam egy karamellás kávét, felvettem az edzőruhámat, nyújtottam, majd a telefonommal és a fülhallgatómmal együtt léptem az ajtóhoz. Hirtelen bevillant egy pillanatra, ahogy a keze szolidan kalandozott a testemen, majd ismét átkoztam magamban, amiért nem hagyott nyugodni. Feltéptem az ajtót, kulcsra zártam, majd lefutottam a lépcsőn.

Normál léptekkel haladtam a közeli salakpályához, majd elindítottam a futásra összeállított lejátszási listámat, és elkezdtem kocogni. A korai órákban felgyülemlett feszültség megtette a hatását, ugyanis nem tudtam tartani a lassú tempót, az adrenalin miatt nagyobb sebességet követelt a reggel. Szerencsémre még a zenés löketet is megkaptam azzal, hogy elindult a Feel Invicible.

Egy óra folyamatos futás után úgy döntöttem, ideje "haza" menni, és rendbe tenni magam az iskola kezdéséhez.

Körbenéztem, hogy apám megtisztel-e a jelenlétével, vagy képtelen elszakadni ezen a reggelen is a kocsmától, de természetesen az utóbbi a megoldás. Nem is bántam, legalább kedvemre flangálhatok mindenféle megjegyzés nélkül.

Átmentem a fürdőszobába, lehámoztam magamról a rám tapadt ruhadarabokat, elhúztam a zuhanykabint, majd megeresztettem a hideg vizet, és kiürítettem a fejem. Csak hagytam, hogy végig folyjon rajtam minden csepp, és nem gondolkodtam semmin.

Miután sikeresen felöltöztem, megfésülködtem, fogat mostam, rászántam magam, hogy elmenjek szenvedni az iskolába, és kezdetét vegye az egyedüllétem párszáz ember körül.
Koraiságom ellenére szokásosan elkéstem, és levágtam magam a kettő üres hely közül a szimpatikusabbra, az ablak melletti leghátsóra.

Az osztályfőnök elkezdett magyarázni, lediktált egy csomó felesleges dolgot, elmondta az órarendet, körbekérdezte a többséget a nyárról, tehát átlagos első napként telt ez is.

- Igazából ennyi lenne, mindent elmondtam, lejárt a 4. óra is, úgyhogy tomboljátok ki magatokat egy időre, mert elvárom a fegyelmezettséget! Még egy dolog: elméletben lenne egy új diákunk, de ahogy látom, nem méltóztatott ma bejönni. Segítsetek majd neki beilleszkedni - fejezte be mondandóját, de mivel a csengő közbevágott, kábé mindenki kiözönlött, így a végét kevesen hallottuk.

Nem váltott ki belőlem semmilyen érzést, hogy eggyel többen leszünk. Nem hinném, hogy valaha fogunk kommunikálni.