Elhagyottan

25.

E.

Sajnos az iskola alól nem mentesít fel semmi, úgyhogy mikor Máté itt volt, lelkileg felkészített, hogy a tanárok elkönyveltek lógósnak (csak részben igaz), az osztályban nem mondanak rólam túl szép dolgokat, s a többi, de nem érdekel. Mert tudom, hogy Máté meg fog védeni, magamért simán kiállok és persze Norbi mellettem van. 

Szóval igen, boldog vagyok, és most az egyszer biztosan nem hagyom, hogy a számomra érdektelen emberek az utamba álljanak. 

Norbi ujjai kezdték lusta mozdulatokkal cirógatni a felgyűrődött felsőből kilátszó oldalamat, ami mosolygásra késztetett.

- Miért vagy már ébren? - kérdezte Norbi motyogva.

- Nem tudtam aludni.

- Te sosem tudsz - sóhajtott fel.

- Sajnálom - nevettem fel. - Az élet kegyetlen.

- Sokkal inkább te vagy az, aki kegyetlen - suttogta, miközben lassan kinyitotta a szemét, és lassú csókokkal hintette be az ajkaimat.

- Hé.

- Hm?

- Még nem mostam fogat - mosolyogtam bele az egyre inkább elmélyülő csókjába.

- Kit érdekel? - morogta elsötétült tekintettel, majd újra lecsapott a számra.

Tulajdonképpen nem ellenkeztem. Sőt. Ujjaimat belemélyesztettem kócos hajzuhatagába, ezzel meghúzva a göndör fürtöket, amire egy apró szisszenés volt a reakció. Folyamatosan, különböző stílusú csókokban részesített, amit egyre jobban élveztem. Először óvatosan közeledett felém, de néha gyorsított, amitől ösztönösen meghúztam az alsó ajkát, erre pedig teljesen beindult és hevesebb csókcsatát kezdeményezett. Örömmel elfogadtam a kihívást.

Elszakítottam a duzzadt szájakat egymástól, és puha puszikkal kezdtem ostorozni az arcától kezdve a felsője vonaláig. Mikor a nyakának a legvékonyabb bőrrétegéhez értem, a fogaim közé vettem és gyengéden megharaptam azt, aminek hatására a derekamon megpihent ujjak belevésődtek a húsomba.
Habár totál kezdő voltam még mindenféle témában, ami egy kapcsolathoz köthető, mégis reflexszerűen csináltam az egészet.

Teljes lendületet véve kihasználtam azt, hogy Norbi az érintésem hatása alá került és megfordítottam. Ezúttal ő volt fekvőhelyzetben, én pedig fél térddel a lábai között, tenyeremmel a mellkasán támaszkodva. Megbabonázva nézett rám, amitől még jobban felbátorodtam. Most én támadtam meg a vöröslő ajkakat, én markoltam a pizsamáját, én préseltem magamat a testéhez. 
Felfelé görbült a szája, majd a tenyerével elkezdte feltérképezni a testem vonalait ruhán keresztül. Meleg bőrfelülete kontrasztot alkotott a vállam hűvösségével, amitől megborzongtam. Kezét a combomra vezette, azzal a célzattal, hogy más pozícióba helyezzen, amihez én is alkalmazkodtam. A csípőjére ültetett, amitől kicsit zavarba jöttem, de még mindig volt bennem kellő adrenalin ahhoz, hogy ne adjam fel a "háborút". Ráfeküdtem a felsőtestére, ügyelve arra, hogy a melleim is hozzányomuljanak, a kezeimet pedig a kilátszódó, meztelen hasizmaira csúsztattam. Néhány másodpercig hallgattam a zihálását, majd lassan felemelkedtem, ezzel párhuzamosan a tenyeremet is feljebb csúsztattam, majd egy utolsó, de annál lényegre törőbb csókkal jutalmaztam. 

Mosolyogva lekúsztam róla, és a szekrény felé vettem az irányt. Kivettem a táskámból egy hátul keresztpántos, mályva színű felsőt, hozzá pedig a koptatott, szürke farmerom, a melltartóm, és indultam a fürdőszobába. Az ajtó előtt visszafordultam Norbihoz, aki még mindig szótlanul, vadul emelkedő és süllyedő mellkassal figyelte, ahogy ringatom a csípőm, és elpirulva, széles mosollyal az arcomon kezdtem formázni a szavakat:

- Úgy látszik, én nyertem.

Becsuktam az ajtót magam után, és elvigyorodtam, amint meghallottam Norbi kitörő nevetését. Gyorsan lehámoztam magamról a pizsimet, rendbe hoztam a borzalommá kócolt hajamat, hideg vizet locsoltam a kipirult arcomra, és elkezdtem öltözködni. 5 perc után vállalható formában léptem ki az ajtón.

- Ez aljas volt, remélem tudod - húzott magához Norbi.

- Nem hagyhatom, hogy elhidd magadról, hogy teljesen levettél a lábamról - böktem meg a mellkasát.

- Emm, én nem elhiszem. Tudom. Komolyan - nevetett, mire megütöttem a vállát. - Hé, nem ér, ez családon belüli erőszak!

- Oh, szóval máris egy család vagyunk? Talán gyerekeink is vannak? - vigyorodtam el.

- Bizony, hogy vannak. A lányunkat Aminának hívják, és nemrég született meg Barni is. Milyen anya vagy te, hogy elfeledkeztél a gyerekeinkről? - vette teátrálisra a figurát.

- Jaj, bocsáss meg, hatalmas vétek volt részemről, kérlek, ne hagyj el!

- Nem is tudom, most mitévő legyek...

- Norbi - nyomtam puszit az arcára -, soha - majd az állára - ne akarj - az arca másik részével folytattam - elhagyni - fejeztem be a szájával. 

- Gonosz nőszemély! - sóhajtott fel. 

Felnevettem, és elkezdtem szedelődzködni. Ugyanis már 7 óra múlt, nekem pedig suliba kéne mennem.

- Egyébként is, ha lenne fiúnk, biztos, hogy nem Barni lenne. Inkább Dani. De az Amina igazán tetszik - gondolkodtam hangosan, miközben bedobáltam néhány könyvet véletlenszerűen, amire szükségem lehet. 

- Dani? Ne már! Az olyan gyakori. 

- De képzeld el, hogy illene a génjeink összekeveredéséhez a Dani név. Pont tökéletes.

- Ez kicsit abszurd.

- Az - vigyorodtam el.

- Oké, talán igazad van - tűnődött el.

- Nem talán - indultam meg az ajtó felé, ahogy felvettem a pulcsimat - biztos - mosolyogtam rá, majd kiléptem az ajtón, megindulva a suliba.