Elhagyottan

35.

E.

Hétfőn egy enyhe rossz érzettel ébredtem, de hamar elpárolgott minden negatív gondolatom, ahogy megéreztem a derekamat ölelő karokat.

Gyorsan kicsusszantam Norbi kezei alól, és előre kikapcsoltam az ébresztőmet, mert az óra hat óra három percet mutatott, én pedig már kellő energiával rendelkeztem ahhoz, hogy mentálisan és fizikailag is felkészüljek a sulira. Előkaptam a farmerom, egy sima, fehér pólót és a kedvenc rózsaszín pulcsimat, majd a fürdőbe vonulva mindent magamra kaptam. Az apró görcs még szorongatta a gyomromat, bármennyire is próbáltam nem hinni a megérzéseimnek, az étvágyamat nem tudtam előkaparni, ezért csak egy finoman gőzölgő teával indítottam a napot.

Fél hétre már indulásra készen ácsorogtam az ágy mellett, azon gondolkozva, hogy felébresszem-e Norbit, vagy inkább hagyjam aludni, de az unatkozásom és a tény, miszerint, ha nem kel fel mostanában, el fog késni, az előbbi választási lehetőségre késztetett. Lehajolva hozzá megsimítottam az arcát, és egy gyenge csókot adtam a szájára. Még mindig olyan békésen aludt, mint egy kisfiú. Ezen el kellett mosolyodnom, de leültem mellé, és a haját birizgáltam, hátha attól sikerül kiszakítanom az álomvilágból. Mikor hallottam, ahogy egy nagyobb lélegzetet vesz, és láttam, hogy elmosolyodik, már tudtam, hogy ébren van, ezért abbahagytam a haja túrását.

- Ne csináld, Emm', légyszi, folytasd - motyogta, mire újra a hajába temettem az ujjaimat.

- Okés, de fel kell kelned - mondtam halkan.

- Ma nincs első órám, még nyugodtan alhatok - közölte csukott szemmel, miközben lehúzott maga mellé, és fél karjával átölelt.

- Nincs? Hogy-hogy?

- Hétfőn és csütörtökön nincs, de van, hogy ennek ellenére bemegyek. Nem tudom, így van az órarendünk. Aludj vissza velem - suttogta a nyakamba, amitől megborzongtam.

- Tudod, hogy nem lehet. Bár, ha ilyen szexi hangon kéred, nem tudom, mennyire tudok ellenállni - kuncogtam.

- Miért, milyen a hangom? - mormogta.

- Rekedt és halk. Imádom - sóhajtottam fel, mire elnevette magát.

- Akkor mostantól többet fogunk reggelente beszélgetni - húzott közelebb magához.

Még néhány percig élveztem a gondtalanságot, ahogy Norbi ölelésében fekhetek, de aztán már tényleg szólnom kellett neki, hogy nem maradhatunk így a végtelenségig, mert nem szeretnék elkésni, ha már épp minden jól megy a suliban. Gondoltam akkor.

- Vigyázz magadra, Em - húzott vissza egy gyors csókra, miután nagy nehezen elengedett.

A vállam felett hátranézve még egyszer rámosolyogtam, majd kiléptem az ajtón, és próbáltam elnyomni az egyre erősödő gombócot a torkomban. Zene nélkül lépdeltem a sulim felé, ami Norbitól messzebb volt, mint a másik lakástól. De mindenképp úgy éreztem, hogy ezúttal jót tesz ez a táv, legalább van elég időm kiszellőztetni a fejem. Késő ősz lévén már viszonylag hűvös volt, de Pécs sosem tartozott az elviselhetetlenül hideg városok közé, ezért a pulcsi még tökéletesen elég volt.

A lehullott leveleket rugdosva értem az iskola előtti félköríves udvarra, ahol ezúttal nem botlottam Mátéba, ezért egyedül sétáltam be az osztályterembe. Mikor realizáltam, hogy fizikával kezdünk, még jobban elment a kedvem az egész naptól. Nincs kifejezett bajom vele, de nem vagyok oda a tanárért, és hangulatom sem volt koncentrálni a gyors tempóban diktált kusza gondolatokra. Inkább ledobtam magam a székre, és vártam, hogy elkezdődjön a nap.