Elhagyottan

29.

E.

Norbi lakásához érve végre kissé felszabadultam. Elengedtem a korábban történteket és megpróbáltam magamat jól érezni a ruhámban. Mert ahogy a tükörhöz állva végignéztem magamon, nem festettem rosszul. Nem teljesen én voltam maga a szoknya, de ha kevésbé lenne hivatalos tőle a megjelenésem, semmi akadályát nem érezném, hogy ne feszengjek tőle. Kényelmes, jól mutat rajtam, és Norbi agyát is tudom vele húzni egy picit.

Ledobtam a cipőmet és a konyha felé vettem az irányt, ahol - meglepő módon - egy telepakolt hűtő fogadott. Csináltam magamnak szendvicset, és egy pohár narancslével bevonultam a hálószobába.

Boldogan, egészséges önképpel szürcsölgettem a kezemben lévő szent nedűt, ölemben a laptoppal, mert Norbi nélkül unatkoztam, és fogalmam sem volt, hogy mikor ér haza.

Jobban belegondolva kicsit furcsa belegondolni, hogy otthonomként tekintek erre a helyre. Csak néhány napja vagyok itt, mégis mindent annyira közelinek érzek. Talán igaz, hogy ott van igazából az otthon, ahol a szeretteink is. Bármennyire is klisé és nyálas ez az egész, de megmosolyogtat.

A gondolataim elkalandozása miatt vissza kellett görgetnem a filmlista tetejére, mert nem emlékeztem egy címre sem, és újra, ezúttal tüzetesebben átnéztem a választékot. 2 perc időpocsékolás után rájöttem, hogy semmi kedvem nincs filmekhez, ezért lecsuktam a laptopot és bekapcsoltam a TV-t, hátha valami agyhervasztó műsor leköti a figyelmemet. 

Unottan kapcsolgattam a csatornák között, míg végül meg nem álltam a Disney csatornán. Gondoltam nosztalgiázok egy kicsit, hátha megy valami, amit kisebb koromban imádtam, de a műsorlistát nézve nem találtam semmi ismerőset. Minden mindegy alapon, unottan néztem az éppen adásban lévő sorozatot. Az elején még nem kötött le, csak fejjel lefelé feküdtem az ágyon, miközben a lábaimat emelgettem és keresztbe tettem a levegőben, de egy idő után azon kaptam magam, hogy erősen koncentrálva felkönyökölök, és érdeklődve figyelem a képkockákat. 

5 perc elteltével hallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, hiszen tudtam, hogy Norbi az. 

- Szia, Emm' - jött be mosolyogva a szobába.

- Várj egy picit, izgi rész van - suttogtam, mire elnevette magát. - Nem jössz ide? - kérdeztem az ágyra paskolva.

- De, csak hozok kaját. 

Norbi fél perc múlva befészkelte magát mellém, fél karját átvetette a vállamon, míg másikkal egy szendvicset egyensúlyozott, én pedig kényelmesen rátámasztottam a fejemet.

- Mit nézel? - puszilt bele a hajamba.

- Nem tudom, de nézd, tuti, hogy most fogja megcsókolni a lányt! - mondtam izgatottan, mire válaszul csak egy öblös nevetést kaptam. - Ne nevess, az előbb énekelt neki - mosolyodtam el én is.

- Nem fogja, mert a csaj most felveszi a telefont.

- Ne már! És egy másik fiú hívja. Ez szomorú - biggyesztettem le az ajkamat.

- Most komolyan el fog menni? Szegény gyerek. 

- Látom neked is tetszik a sorozat - mosolyogtam Norbi vállába.

- Pszt, nézd, tényleg otthagyja. 

Mindketten halálos csöndben figyeltük a jelenetet, mikor pedig a csajszi elment, szomorúan felsóhajtottam. A srác felállt, hihetetlenül csalódott arckifejezéssel, tehetetlenül fogta a gitárját, és a lány utolsó kérdésre válaszolt: "Te vagy az a lány". Mikor ezt meghallottam, komolyan majdnem elkezdtem könnyezni, annyira aranyos volt.

- Oké, szerintem neked ennyi elég is volt ebből a szappanoperából, mert a végén még elkezdesz itt sírni nekem, annak meg nem örülnék - simogatta meg az arcom Norbi.

- De annyira szomorú! Szegény fiú olyan láthatatlannak érezheti magát! Csak nézz rá - gesztikuláltam hevesen, miközben folyamatosan a tv felé mutogattam. 

- Cicavirág, ez csak egy film, nem a valóság.

- Tudom - sóhajtottam szaggatottan. - Szeretem, mikor így hívsz - mosolyodtam el végül.

- Akkor ennek örömére menjünk el valahova - ajánlotta fel a hajamat birizgálva.

 - Benne vagyok - pattantam fel vigyorogva.

- Ilyen sietős? - kérdezte, bujkáló félmosollyal az arcán.

- Gyere már - nyújtottam felé a kezem nevetve. Megkapaszkodott az alkaromban és leugrott az ágyról, ezzel a lendülettel még egy gyors csókot is nyomott a számra, amitől elmosolyodtam.

Megittam a maradék narancslevet és a vállamra dobtam a táskámat, majd elindultam a cipőmért. Az ajtónál Norbi már teljesen elkészülve várt rám, ezért sietősen bekötöttem a dorkómat és indultunk is. Rákulcsoltam az ujjaimat az övéire, ami bebizonyította, hogy az érintésétől még mindig megborzongok.

- Mi lesz a program?

- Még nem tudom - fordult felém mosolyogva. - Csak sétára gondoltam.

Tökéletes idő volt, ami ősz vége felé már igazi ritkaságnak számít. Meleg napsugarak óvtak a hidegtől, tiszta volt az ég, 20 fok körül lehetett a hőmérséklet. Tényleg jó érzés volt, hogy nem a zárt falak között pihentünk egész nap, hanem egy kicsit kimozdultunk.  

Felmentünk az elkerülőhöz, ahol az új úton még nem járhatnak autók és kiültünk az aszfaltra, ami enyhén felforrósodott. Törökülésben néztük, ahogy az ég lassacskán felveszi a narancssárgás árnyalatokat és csak beszélgettünk. Mindenről. Minden hülyeségről.

Imádtam, hogy Norbival tényleg napokig el lehet lenni. Hogy tini-szappanoperákat lehet vele nézni. Hogy bármilyen kotyvalék ételt ehetek vele, nem néz hülyének. Hogy mindig annyira kedves és figyelmes velem. Hogy csak egyszerűen természetes. 

A meleg miatt elkezdett a tarkómhoz tapadni a hajam, ami idegesített, ezért laza kontyba fogtam a hajam, miközben Norbi az osztálytársairól mesélt. A fejemet belehajtottam az ölébe és úgy hallgattam tovább a történeteit. A Nap felé fordultam, és élveztem, ahogy a levegő és Norbi egyszerre cirógatja az arcomat. 

- Mi történt a nyakaddal? - kérdezte Norbi, miközben egy kiszabadult tincsemet birizgálta.

- Semmi érdekes - füllentettem. - Csak megkarmoltam.

- Ennyire? Milyen karmaid vannak, te lány? Ezt még én fogom megszívni egyszer - húzta el a száját.

- Hülye - csaptam rá gyengén. - Nem vészes.

- Pedig elég nagy horzsolás. Biztos, hogy ez csak egy karmolás? - vonta fel a szemöldökét.

- Biztos.

- Elmondanád, ha másképp lenne, igaz?

- Persze. Elmondanám - válaszoltam. Rosszul éreztem magam, amiért hazudtam neki, de így sokkal jobbnak ítéltem. Magamban mégis elkezdtem magamat marcangolni, de inkább lehunytam a szemem és nem gondoltam semmire.