Helló mindenkinek!! Úgy éreztem elérkezett az idő egy kis frissítésre,pontosan ezért álltam elő ezzel a remek ötlettel...mi lenne ha végre kiraknám ezt a történetet is? Egy anime alapján készült, ami mellesleg eszméletlenül vicces és jó, de semmi vé...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Kifejezéstelen tekintettel néztem egymás után a megállókat, csak egy dologra vártam, befeküdni egy ágyba és végig aludni a maradék pár órát ami még maradt. Semmi kedvem se volt ennyit utazni, ráadásul csak este tudtam szerezni vonat jegyet Naraból, szóval tudtam, hogy valamikor éjjel kell érkezzek, felajánlották, hogy értem jönnek, de kedvesen visszautasítottam, eddig is mindig egyedül oldottam meg mindent, szóval ezt se fogom másképpen csinálni. Beültem egy taxiba ami elvitt egészen az iskoláig ahol ezentúl tanulni fogok, azon belül pedig a szobákig amikben közösen fogok aludni még pár lánnyal. Meghajolva megköszöntem amiért kisegítette az összes csomagot, majd magam mögött gurítva elvittem a szobákig, amik a terület másik részén voltak. Egy egyszerű kisebb hely volt, nem is számítottam egyébre, hiszen nem sok lány jelentkezik ebbe az iskolába, ezért alig pár másodperc alatt jobban szemügyre tudtam venni a kicsiny épületet amibe beletuszkoltak minket. Összesen négy szobából állt az egész, de csak kettőnél voltak kirakva név táblák, az enyém mellett még egy szerepelt, Haruno Yoshikawa, alatta pedig egy egyszerű egyes volt húzva, tehát ő is ugyanolyan első éves volt, mint én. Sóhajtva néztem az ajtót egy darabig, nehéz három évem lesz itt az egyszer biztos, megpróbálom nem megnehezíteni magamnak, ezért mosolyogva kinyitottam lassan az ajtót, hogy adjak egy kis időt felkészülni az érkezésemre a bent lévő lánynak. Valamiért azt elfelejtettem, hogy már rég nem lehet ébren, mivel éjjel egykor érkeztem, ezért halkan bezártam kulccsal magam mögött az ajtót és mivel nem akartam felkapcsolni a villanyt a telefonommal kezdtem megvilágítani az utamat, egészen addig míg fel nem kapcsolódott a villany magától. Ijedten néztem fel mikor megláttam a teljesen éber tekintetű lányt amint kezét most húzta el a kapcsolótól, mivel az emeleten feküdt egyszerűen elérhette.
- Uh...konbanwa(jó estét). – habogtam még mindig meglepetten. A lány izgatottan lerántotta magáról a takarót és leugrott elém szépen meghajolva.
- Haruno Yoshikawa vagyok, örülök, hogy megismerhetlek!
- Hanabi Nakagawa. Részemről is szerencse. – feleltem én is egy gyors meghajlással. Kicsit megijesztett a lány energiája.
- Eeeh , Hanabi? Mint a tűzijáték? – kérdezte miközben barna szemei izgatottan csillogtak.
- A szüleim azt hitték vicces lesz ezt a nevet adni, gondolom. – feleltem miközben lassan ki kezdtem pakolni a szekrénybe. – Hogy-hogy még fent vagy?
- Ah, egyszerűen nem tudtam aludni, már holnap lesz a sorakozás, annyira izgatott vagyok!
- Ah, messzebbről, az egyik kisebb városból. – felelte félénken lefelé nézve.
Még egy ideig beszélgettünk, de nem sokáig, mert engem nem csak az út fárasztott le, hanem az új szobatársam fecsegése is, ezért hamar kiütöttem magamat, mármint ahhoz képest, nem túl hamar, de...valamikor éjjel három lehetett. Reggel telefon csengésre keltünk, az óra megállíthatatlan csengett és mivel hozzám volt a legközelebb én vágtam leghamarabb a földhöz, de még így is tovább szólt. Így kénytelen voltam kikászálódni az ágyamból és leállítani az idegesítően hangos rezgését. Felkaptam kótyagosan magamra az egyenruhámat, Haruno még csak akkor kászált ki az ágyból mikor én már felvettem az egyenruhát és fogat mosni indultam. Állítólag pontosan nyolckor kell jelentkezzünk, ezért sietnünk kellett mind a ketten a felettesünkhöz, aki már türelmetlenül várt ránk. Bár időben voltunk mégis szigorúan nézett ránk szemüvege mögül, mint egy sas, úgy mért végig minket ahogy megérkeztünk. Elhúzva a számat megálltam a felsőbb évesek mellett várva mégis mi lesz a következő lépés. Az edzőnő összeszűkűlt szemekkel nézett végig rajtunk, majd hirtelen mosolyogva bólintott és bemutatkozott, mint Takashima Rei. Röviden elmondta mi fog várni ránk, milyen nehéz lesz megtanulni az összes szabályt és pár fontosabb dolgot is kiemelt mi kell ahhoz, hogy tehetséges menedzserek legyünk. A legfontosabb, hogy kívülről fújjuk az összes szabályt, összebarátkozzunk a játékosokkal és elvégezzünk minden feladatot amit ránk bíznak a felsőbb évesek. Türelmesen végighallgattam mindent amit mondott, de valahogy nem tudtam elűzni a gyomromból ezt a rossz érzést, és ez csak akkor tudatosult bennem véglegesen mikor megláttam ahogy az összes játékos egy szigorú kinézetű férfi előtt áll felsorakozva. Nagyot nyelve sétáltam el onnan a többiekkel máris elkezdve a tanulást és a feladatokat amiket ránk bíznak. Vissza se néztem a pályára, mert tudtam volna megfájdul a szívem és az is lehet, hogy elsírom magam e láttán.
