It is my real love (magyar)

Tizenhatodik fejezet

Azt hittem Eijunék hamar fel fogják adni, de szombat után vasárnap is még mindig ezen a témán lovagoltak, ezzel pedig teljesen megették az idegeimet. Vasárnap kijelentettem, hogy egyiküknek sem fogok segíteni, mert akkor a végén jobbak lesznek nálam, az pedig végzetes lenne a karrieremnek. Előre gondolok, nem engedhetem meg, hogy megelőzzenek, jelenleg pedig úgy érzem, hogy utolsó vagyok, szóval többet kell gyakoroljak. Ez a célom, ezért is jöttem ide, hogy első legyek, barátság ide vagy oda nem fogom feladni az első játékos címet senkinek sem, ezt pedig nekik is meg kell érteniük. Természetesen ezt nem pont így mondtam el nekik, mármint annyira nem is színeztem túl a dolgokat, mert akkor nem lennék hű magamhoz, de valamennyire csak durvább kellett legyek, hogy megértsék, ebből kifolyólag pedig, mind a ketten besértődtek és nem beszéltek velem egészen vasárnap. Ezt az alkalmat megragadtam arra, hogy végre nyugodtan edzedjek és éjjel tanulnjak, mivel azzal is lemaradtam egy kicsit. Megcsináltam a lemaradt házijaimat és bemagoltam pár leckét, legalábbis azokat amiket be lehetett, mivel valahogy a kémia, afizika és a matematika sehogy se akart megragadni a fejemben. Hálás leszek, ha sikerült átmennem rajtuk egy harminc ponttal.

Reggel energikusan indultam el az óráimra, egy új füzetet szereztem és az volt a célom, hogy tele fogom írni információkkal a dobóról, akit annyira meg kell nézzek magamnak. Még hamarabb is el kellett kérőzködjek az óráról, mert nem értem volna oda a kezdésre Chris senpai-al, aki már a kapuban várt mosollyal a száján. Vigyorogva integettem neki, majd el is indultunk az aréna felé ahol fog játszani a két csapat. Oda felé menet kikérdeztem mik a nevei a csapattagoknak, de egyáltalán nem volt ismerős egyik sem, ami eléggé letaglózta, ugyanis az egyik nagyon híres Kanto-ból. Most már komolyan felcsigázva mentem az aréna mellett, miközben csodálkozva néztem mennyi ember gyűlt össze, még ebben a rothasztó melegben is. Kigomboltam egy kicsit az ingemet jussak több levegőhöz, szemeimmel pedig a játékosokat kerestem hátha megtalálom őket valahol a kezdés előtt. Jó lenne tudni hogy is néz ki legalább a játékos akiről infókat kell szerezzek.

- Szerintem rögtön fel fogod ismerni. - bólintott mosolyogva Chris. - Elég magas, hamarabb fogod meghallani, mint meglátni.

- Oooooy Haradaaa, menjünk már lassabban, fáj a lábam annyira sietsz!

- Ah, ott is van. - meglepetten fordultam előre és a szívem azt hiszem meg is állt egy pillanatra.

Előttem a tömeg közepén egy nálam egy évnél nagyobbnak tűnő fiú állt. Rögtön felismertem platina szőke hajáról és kék szemeiről, amikkel most egyenesen rám nézett. Úgy éreztem magam, mintha egy temetésen lennék és hirtelen beállt volna a csend, azért mert imádkozni kell, nos, pontosan ilyen volt ez a helyzet is. Egyre csak mondogattam magamban egymás után az összes imát amit csak ismertem. Nem is vettem észre körülöttem senkit, csak arra tudtam koncentrálni, hogy hátha csak véletlenül összekeverem valakivel. Nem nagyon dolog, az is lehet, hogy csak a testvére, viszont hiába is próbáltam magamnak bebeszélni, valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy most nagy szarban vagyok. Szinte éreztem ahogy az arcom elfehéredik, a sok ima után már jobban megfigyelhettem a fiút, aki jelenleg lassan, de biztosan vörösödni kezdett akár egy alma. Ettől automatikusan eszembe jutott a hotel ahol megszálltunk és mindent csináltunk, csak azt nem amiért általában a hotel szobák vannak. El akartam a fejemből tüntetni a képet amin megjelent félmeztelenül és közel hajolt hozzám, akkor is kissé piros volt az arca, de szépen eltakarta mikor a nyakamat kezdte lágyan harapni. Körmeimet a kezembe vájtam, reménykedtem a fájdalom elfelejteti velem az aktusunkat, de mintha rosszabb lett volna tőle, mivel az emlék életszerűbb volt, mint valaha. Ahogy megszorítva a derekamat közelebb húz magához, minden egyes nyögését a fejemben hallottam. Csoda, hogy nem kopogtak át hozzánk olyan hangosan élvezte az együtt létünket. Alig láthatóan össze szorítottam a combjaimat, mert egy túlságosan kellemes bizsergés járt át, a fenébe is, nem így képzeltem mikor kimozdultam a lakásból.