It is my real love (magyar)

Tizenharmadik fejezet

Mikor valaki egy héten át haldoklott a kemény edzésektől nem éppen egy pörgős estére vágyott egy zárt helységben, ahol mindenki izzad és a zene majdnem megsüketít. Már a beszélgetés után összetörten mentem enni és tovább edzeni, hiába próbáltam valamilyen kifogásokat keresni vagy nemet mondani, valahogy nem fogalmazódott meg bennem hogyan is tálaljam neki a dolgokat. Frusztráltan néztem le egy rosszabb dobás után, Miyuki kiosztott, ha így haladok tovább akkor ki rak és inkább Sawamura-hoz megy, mintsem az én dobásaimat fogja. Ez pontosan elég ösztönzés volt ahhoz, hogy teljesen megfeledkezzek a bulizásról, innentől kezdve újra belemerültem a játékba. A nap rendületlenül sütött, őrület, hogy már most ilyen meleg kezdett lenni, pedig még annyi minden hátra van. Jövőhéten van a következő meccs, nem tolhatjuk el a háztól most, rá kell állítanom az agyamat erre.

Legalábbis ezt gondoltam mikor körülbelül kilenc fele mentem volna vissza a szobámba, törölközővel a nyakamon. Először észre sem vettem ki van még rózsaszín hajú szobatársam mellett, csak mikor közelebb értem jöttem rá, hogy Haru van ott és szégyenlősen válaszol bármiről is beszélhetnek. Összevont szemöldökkel figyeltem őket egy darabig, nem kellett sokat néznem mire leesett, hogy mennyire szégyellhet most beszélgetni egy felsőbb évessel a barátnőm. Szegény eléggé visszahúzódó, ha nagyobbakról van szó. Sose gondoltam bele jobban nekem mennyire egyszerű, de az is lehet, hogy azért mert folyton a közelükben vagyok és így nincs is időm ilyeneken elmélkedni, főleg nem mikor a meccs hevében vagyunk. Elmosolyodtam a látványtól, ezért vigyorogva sétáltam oda hozzájuk, míg Ryosuke ki nem nyitotta a száját.

- Nem kellene ilyen vidámnak lenned Hana-chan. Ha az edző rájön, hogy kiszöktök bulizni akkor kapsz tőle...de biztos jó lehet, ha ilyen tiszta a lelkiismereted!

- Ezt nem akarom tőled hallani! - szóltam rá lángoló tekintettel, majd Haru felé fordultam. - Te elmondta neki?

- Ke-kerestelek és nem voltál sehol, aztán észrevette, hogy kint állok...és...

- Hagyjuk, biztos megfenyegetett, hogy lassanként szétszed ha nem mondod el, ugye? - átérezve a helyzetét megpaskoltam egy kicsit a vállát miközben a háttérben Ryosuke egyre csak növekvő gonosz aurával nézett minket.

- Nem mehetsz. - jelentette ki, mintha csak a nagybátyám lenne.

- Attól tartok ez nem tartozik rád. - feleltem most már tényleg idegesen. - Ha azt hiszed ez fog hatni a hétfői teljesítményemre akkor nyugodtan elmondhatod majd az edzőnek merre jártam. Vállalom a felelősséget!

- Hana-chan... - Haru próbált csitítgatni, de hamar rá kellett jönnie mikor mi veszekedés szélén állunk akkor helyesebb nem közbe szólni.

- Hooo, úgy gondolod, hogy annyira bírni fogod.

- Miért érdekel annyira?

- Nehogy beképzelj magadnak bármit is. Csinálj amit akarsz akkor. - hátat fordítva bement becsapva maga mögött az ajtót.

- Tch! Akkor jó! - kiáltottam utána elindulva egy ellenkező irányba teljesen megfeledkezve, hogy egy szobában lakunk.

Eleinte nem akartam egyáltalán menni bulizni, legszívesebben aludtam volna, de Ryosuke annyira felhúzott, hogy egyszerűen be akartam bizonyítani neki, hogy igenis minden rendben lesz, nem jövök ki belőle vesztesen. Tusolás után felfrissülten ültem le, hogy kisminkeljem magam, Haru vörös arccal szinte elbújt fent az ágyamon. Ryosuke nem volt sehol sem, miután látta, hogy bejöttünk azonnal kisétált maga után hordozva egy sötét felhőt a feje felett. A kapitány észre sem vette a felgyülemlő feszültséget továbbra is unszolta Harut, hogy játszodjon vele shogit, de mikor látta, hogy semmi esélye akkor elkezdett olvasni valamit a hétfői órájára.