It is my real love (magyar)

Harmadik fejezet

Reggel vörös szemekkel ébredt szobatársnőm, nem jött, hogy elhiggyem komolyan miattam lehetett ennyire kiborulva, kellett legyen valamilyen normális oka is amiért ennyit sírhatott. Segítség kép kisminkeltem, ő maga nem tudta mennyire borzalmasan is néz ki mikor rám nézett félig kómásan az ágyából, de én tudtam, hogy valószínűleg furán fognak tekinteni rá, rosszabb esetben akár meg is kérdezhetik mi a baja. Ezért letámadtam egy ecsettel és alapozóval még mielőtt normálisan fel tudott volna kelni, utána kentem magamra is egy keveset, rájöttem így sokkalta több az esélye annak, hogy ne vegyék észre az én fáradtságomat sem, ezért kértem anyától pár smink cuccot, pontosabban egy alapozót kértem és ecsetet, de anya amilyen túlbuzgó ilyen csajos ügyekben képes volt küldeni egy teljes dobozt tele különféle dolgokkal amiket azt se tudtam pontosan mire és hova kell használni, ezért amikor reggel kinyitottam fél kómás tekintetemmel majdnem ki is hajítottam a többségét az ablakon. Haruno volt az egyetlen aki ebben megállított és ügyesen elmagyarázta mit hogy kell alkalmazni, még akkor is erről ecsetelt mikor mentünk reggelizni utána végezni a feladatunkat. Bólogattam minden egyes szavára reménykedve hátha hamarabb befejezi, viszont ettől csak még jobban lázba jött, így sóhajtva beletörődtem ez el fog tartani egész napig.

Továbbra is szállítottam ki a cuccokat, utána átvettük a csapat új ütőit amiket az iskola szerzett, mivel a régiek kissé már ütött-kopottak voltak, ezért jó hogy most már le lettek cserélve. Csillogó szemekkel fogtam kezembe az első új ütőt, szinte perverzül kezdtem fogdosni, de erre csak akkor jöttem rá mikor észrevettem, hogy a lányok elég furcsa tekintettel néznek rám, de kimagyaráztam, hogy ez csak az elkötelezettségem miatt volt. Eközben nem felejtettem el, hogy aznap még kell beszéljek az edzőnővel, ugyanis befejeztem az első kötetet amit nekünk adott, innentől pedig nem tudom mégis mi várhat rám, valószínűleg rám sóz még vagy húszat, hogy véletlenül se unatkozzak.

Valamikor délután tájt elsunnyogtam a munkámról és elmentem a B pályához ahol az első évesek edzettek, ott volt a három edző is, ezért óvatosan és tisztelettudóan megközelítettem a nőt oldalról. Meglepetten nézett rám, mikor félre hívtam, hogy tudjak vele beszélni valamilyen sürgős üggyel kapcsolatban.

- Hallgatlak Nakagawa. Mi a probléma?

- Befejeztem a kötetet amit kaptam öntől. – feleltem kicsit összehúzva szemeimet várva egy reakcióra. Nemsokára meg is érkezett, feljebb tolta a szemüvegét és elhívott messzebb a pályától egy épület felé, úgy tűnt az irodája irányába megyünk. Kivett a zsebéből egy kulcsot amivel kinyitotta az ajtaját, besétált előre és leült a forgó székébe, jó formán nem is volt időm normálisan körbe nézni mivel a nő rögvest felém fordult összekulcsolva kezeit a szék karfáján.

- Megtudhatnám mégis hogy tudtad elolvasni alig két hét alatt?

- Szorgalmas diák vagyok. – feleltem vigyorogva, egy pillanatig elfelejtettem kivel is beszélek, ezért komolyabb lettem. – Elnézést. Uhm, szeretem a játékot, mégis mi mást mondhatnék? Ez az egyetlen kifogásom.

- Rendben. Akkor most szépen írsz egy tesztet. – sóhajtva az íróasztala felé fordult vissza ahol kinyitotta az egyik fiókját és egy temérdek papírt vett elő. – Hat oldalas teszt kérdés, egy és fél órád lesz összesen erre, minden kérdésre körülbelül egy perced lesz válaszolni. Készen állsz most vagy esetleg hívjalak vissza mikor magabiztosabb vagy?

- Most. – feleltem szinte rögtön. Tudtam mire megy ki ez a játék és nem fogok veszíteni, pontosan ezért elfogadtam az ajánlatát, felesleges tovább húznom az időt.

Bólintva kezével egy másik üres szék felé intett ahova leültem. Négy óra tíz perc volt, ezért tizenötkor elkezdhettem a felmérését, elég nagy csend volt ahhoz, hogy tudjak koncentrálni, mivel az ajtó és az ablakok be voltak zárva még kintről se szivárgott be semmilyen kiáltozás vagy egyebek, csak a tesztre figyeltem teljes erőbedobásommal. Volt olyan kérdés amire több kellett, mint egy perc, de a továbbiak valahogy kárpótolták ezt, egymás után ixeltem a táblázatba, még csak fel sem néztem a papírból, mert tudtam, hogy azzal is csak becses időt veszítek, a helyett, hogy tökéletes eredményt érjek el. Amint a ceruzámnak a hegye elfogyott az írástól és az ixeléstől váltottam gyorsan, egy kicsit a lámpaláz így is a hatalmába kerített, nem tudtam mennyit kell elérjek ahhoz, hogy átmenjek vagy mi történik ha át sem megyek. Egyszerűen nem maradt időm ilyesmikre gondolni miközben sebesen írtam.