It is my real love (magyar)

Huszonharmadik fejezet

Először eszem ágában sem volt elmenni a meccsére, de aztán eszébe jutott mi volt az előző két alkalommal, mikor nem válaszoltam neki, azt pedig nem akartam megismételni. Ezért elmentem egyszer teljes harci felszerelésbe, nehogy véletlenül felismerjen a néző téren. Felvettem egy fekete napszemüveget, ami amúgy is jól jött a fényes időben, és egy fekete kalapot, amit Harucchitól kértem el. Az egyenruhámat is levettem és belegyömöszöltem a nagy táskámba, így egyszerűen le tudtam ülni egy felsőbb székre, és attól sem kellett aggódjak, hogy valamilyen csapattársam is meglátna, ha itt lenne. Durcán összekulcsoltam a kezeimet a mellkasom előtt, látszhatott rajtam nem örülök ennek a fejleménynek. A tömeg kezdett idegesíteni a sok sikolyával meg ordibálással, ez még csak az első meccs volt, szóval el sem mertem képzelni mi lesz, ha továbbra is nyernek.

Melletem két férfi kezdett beszélgetni erről a meccsről, de a fülem akkor hegyeződött ki, mikor meghallottam a Seido nevet. Figyelmesen hallgattam ahogy tárgyalják, milyen érdekes lenne ha ellenünk játszank újra, mert most van egy új dobónk, aki ráadásul lány. Előre dőlve figyeltem Mei dobásait, még mindig erősek és veszélyesek, mintha a többiek jobbak lettek volna, mint ez előtt...a fenébe, most már nehezebb lesz ellenük a mérkőzés. Nem tudom miért hittem azt, hogy most veszíteni fognak, reménykedtem hátha láthatom, de megint nyertek, ezzel elérve több lány izgatott sikolyát. Sóhajtva felálltam és kisétáltam a lelátóról, írtam neki egy üzenetet, mikor a buszon voltam, hogy láttam a mérkőzését fentről.

"Mi?! Biztos nem! Láttalak volna. Hol voltál? Miért nem vártál meg?"

"Legfelül voltam, biztos nem láttál a sok lánytól. Szép volt az utolsó slider-ed, megjegyeztem."

"Hehe, mindig jól esik mikor dícsérsz, ugye jössz a következőre is?!

Amúgy is mentem volna a következő meccsre, ott derül ki, hogy ellenük játszunk-e vagy sem, szóval kell adatot gyűjtsek. Ez a szokásom megmaradt amióta először voltam Chris senpai-al a meccsen, amikor csak tudtam, és az időm is engedte, szívesen tartottam vele. Többször is átfutottam az adatokat, bár most már van a csapatunkban egy megbízható fiú, aki szívesen megy és gyűjt adatokat a játékosokról, eddig csak jó anyagot szedett össze nekünk. Mindig fel tudtunk készülni a következő mérkőzésre, ez pedig nagy részt neki is köszönhető. Pont ezért megbeszéltem vele, hogy ha megnyerjük a Teitou elleni játékot vele tartok.

Két meccset nyertünk egymás után. A Nanamori Gakuen egy vicc volt, 11-re vertük meg őket, még csak egy pontot se tudtak szerezni. Büszkén sétáltam le az utolsó csere után, a bíró leállította a mérkőzést a hatodik után, ezért még csak le se kellett engem cserélni. Vigyorogva pacsiztam le a többiekkel, ahogy meghajoltunk az ellenfél csapat előtt. Most már csak egy győzelemre álltunk a döntőtől, nem engedhettük elszállni ezt az esélyt, el kell vigyük az edzőnket az országosra.

- Holnap akkor mész megnézni az Inashirot? Ne felejts el jegyzetelni, múltkor is jók voltak. - Kazuya egymás után hadarta a mondani valóit, hirtelen nem is tudtam miről beszél.

- Beizgultál, mi?

- Hah, inkább te izgultál be Meitől, láttad, hogy figyelt téged a lelátóról? Rossz lehetett magába szurkolni, szegény Itsuki. Au! Ezt miért kaptam?! Így kell egy senpai-al viselkedni?!

- Te öreg kéne legyél és bölcs, viselkedj is úgy.

- Gonosz vagy Hana-chan. - vigyorogva megborzolta a hajamat. Frusztráltam ellöktem a kezét a közelemből, de ettől csak mégjobban erőszakoskodott. - Nem menekülsz!

- Menj a halálba és bolygass mást!

Fújtatva rohantam el Eijunékhoz, ők legalább nem idegesítettek, legalábbis reméltem, hogy ők nem fognak. Harucchi mosolyogva gratulált a dobásaimért, de Eijun frusztráltan nézett rám, most már kezdtem sejteni, hogy innentől problémák lesznek. Satoru körül is egy fekete aura kezdett kiáramlani, ezért egy vállveregetéssel leállítottam, mielőtt tovább terjeszthette volna. Átkaroltam a vállát és elkezdtem beszélgetni vele arról, hogy nemsokára el kell mennem Hokkaidoba és akkor legalább jöhetne velem, mert meg kell látogatnom ott az egyik családtagomat. Összevont szemöldökkel nézett rám, nyilván meglepődött ettől, bár nem mutatta ki éppen a legjobban az érzelmeit. Csak bólintani tudott erre és megkérdezte mikor fogok menni.