Helló mindenkinek!! Úgy éreztem elérkezett az idő egy kis frissítésre,pontosan ezért álltam elő ezzel a remek ötlettel...mi lenne ha végre kiraknám ezt a történetet is? Egy anime alapján készült, ami mellesleg eszméletlenül vicces és jó, de semmi vé...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Ahogy sejtettem, nem volt olyan könnyű ez a meccs, már csak azért sem, mivel alig bírtam ki három kört, viszont ez nem tántorított el attól, hogy továbbra is játszódjak. A többiek mindig kiáltoztak nekem bátorító szavakat és Miyuki is kedvesebb volt a kelleténél, már akkor sejthettem volna, hogy ez a nap túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Az egész a hetedik kör elején kezdődött...erre a végre senki sem számított, pontosan ezért estem én is kétségbe mikor megtörtént. Először nyugodt arckifejezéssel poroztam be a bal tenyeremet felkészülve a következő dobásra, a kevés néző akik minket figyeltek szurkoltak, míg a saját csapat társaim is tartották bennem a morált. Úgy éreztem most már tényleg elértem valamit az életemben. Mindig is tudni akartam milyen egy fiú csapattal játszani, és most, hogy megéreztem, már semmi áron sem akartam abbahagyni. Annál nagyobb volt a csalódás mikor rádobtam, a hévtől pedig most az egyszer esett le a sapka a fejemről. A szél ami már két kör óta lágyan elkezdett fújni, sokkal erősebben kapott bele a hajamba, mintha direkt tönkre akarna tenni. Hiába volt egy látható Strike, senki sem azzal volt elfoglalva. Körülbelül tíz másodpercig lehetett csend a kicsi téren, én mégis úgy éreztem mintha legalább egy fél órát tartott volna. A sötét hajamat még mindig rendületlenül fújta a szél, kezdtem megbánni, hogy annyira siettem a reggel. Ha nem rohantam volna akkor lett volna még elég időm ahhoz, hogy bekössem.
Egy savanyú mosoly jelent meg a számon, sejthettem volna, hogy előbb vagy utóbb így lesz vége, most aztán pakolhatom a cuccaimat és akár vissza is mehetek Nara-ba, ahol a szüleim biztos elmondják mennyire mélységesen csalódtak bennem. Felnéztem Miyukira, mivel ő volt az egyetlen csapattárs, aki a látókörömben volt, a többiekre nem volt merészségem hátra nézni, az is elég volt ahogy az alig pár méterre álló fiú megrökönyödött tekintetét figyeltem. Szemem sarkából az edzőre néztem akinek most elsötétült a tekintete, mind ez alig tíz másodperc alatt történt, körülbelül ennyi idő kellett, míg mindenki lereagálta, hogy lány vagyok.
- M-m-m-miii? Az egy lány? – kiáltott fel valaki a néző térről.
- Bejött Takeshi helyett? Mégis mi történik itt? – egy másik néző is felbátorodva kezdett beszélgetni a többiekkel miközben egyre több kiáltozást hallottam, még az ellenfél csapatból is felkiáltottottak. Páran nevettek, de többen idegesek voltak amiért a mi csapatunk állítólag lebecsüli őket, azért küldtek egy lányt.
- Szünetet kérünk! – Kataoka edző előre rohant a bíróhoz és beszélni kezdett vele, csak Miyuki hallotta még mit mond neki, arca továbbra is meglepettnek tűnt, majd elsötétült és lenézett a földre. Én addig türelmetlenül vártam mikor kell már itt hagyjam a terepet, úgy is tudtam, hogy ezt akarják. Senki nem tiltja, hogy lány is játszhat fiúkkal, de egyszerűen nevetségesnek hiszik, már ettől is...
- Csapat! Gyerünk a padhoz!
Mindenki szótlanul ment vissza a padhoz, ahol úgy tűnt az egyetlenek akik megszólaltak az Eijun és Furuya. Eijun végig meglepetten kommentált mióta vagyok itt, mi történik, miért nem mond senki semmit...ilyen hülye kérdéseket tett fel amitől jött volna, hogy megüssem, de az edzőnek elég volt felemelnie a kezét, hogy elhallgasson. Mindenki a magas férfira tekintett, aki most egyenesen a szemükbe nézett a tanítványainak.
