Alfaság Testközelből /Befejezett/

16.fejezet-Deucalion alkuja

Tessa
Nagy lendületet vettem és rohanni kezdtem egyenesen az ikrek felé. Sikerült végigszántanom az oldalát, mielőtt elkaptak volna. Az ujjaik a nyakam köré fonódtak és teljes erőből a falhoz hajítottak, mire az összes levegő kiszorult a tüdőmből és fulladozni kezdtem. Ekkor Ian hátulról ráugrott az ikrekre és a karját a nyakuk köré fonta majd erősen a könyökhajlatába szorította. Az ikrek azonnal reagáltak. Megragadták Ian karját és egyetlen, határozott mozdulattal áthajították a válluk felett. A szerencsétlen béta szeme kikerekedett és a karjai elernyedtek, szabadon engedve az ikrek nyakát.
Nagy nehezen feltápászkodtam a földről, mire az ikrek figyelme újra rám irányult. Szétváltak és az egyik egyből felém indult.
Morogni kezdtem, de egyetlen pillanatnyi időm sem volt és Ethan nekemrontott, míg Aiden Iant foglalta le.
Ethan az ujjait a nyakam köré fonta és a falnak nyomott, alig néhány centivel felemelve a földről. Közben Aiden többször is a falhoz vágta a mostanra félájult bétát, amitől akaratlanul is dühösebb lettem.
Ian tehetetlenül zuhant a földre és ezt Aiden úgy értelmezte, hogy győzött, ezért diadalittasan sétált Ethanhöz, aki még mindig engem tartott a falnál. Aiden megragadta a testvére vállát és egybeolvadtak, amitől nekem nőtt a nyomás a nyakamnál.
-Csak én érzem úgy, hogy ez egy kicsit igazságtalan? - mordultam fel, mire az ikrek gonosz mosolyra húzták a szájukat.
-Ne hidd, hogy minden rólad szól! - nevetett fel egy mély hang, mire összerezzentem.
A tekintetem átsiklott az ikrek válla felett és egyenesen Deucalionra néztem. A pánik azonnal eluralkodott rajtam. Kapálózni kezdtem, de az ikrek ellen esélyem sem volt.
-Nyughass! - szóltak rám az ikrek.
Még néhányszor rángatóztam, utána abbahagytam, tudva, hogy semmi esélyem egy ekkora benga állat ellen.
-Most, hogy mindenki lenyugodott - kezdte Deucalion. - Végre elmondhatom, hogy minek köszönhető ez a rögtönzött találkozó.
Hayley felmordult.
-Tisztában vagyunk vele, hogy miért jöttetek!
-Akkor nem is kell magyarázkodnom - mosolyodott el, mire bennem megfagyott a vér. Ha a Démon Farkas mosolyog, az ránk nézve nem jelenthet sok jót. - Két napot adok. Bölcsen dönts! Vagy legközelebb nem állunk meg itt.
Ebben a pillanatban az ikrek elengedték a torkomat és az egész falka visszahúzódott. Mire kettőt pislogtam, mind felszívódtak. Mi pedig itt maradtunk, legyőzötten és megalázva egy elhagyatott raktárépületben.
Nehezen vettem a levegőt és minden egyes mozdulat fájdalmat okozott számomra.
Ian nagyon lassan kelt fel a földről. Első ránézésre megtudtam mondani, hogy legalább egy bordája eltört. Nick azonnal az ájult Eviehez sietett és próbálta ellátni a sebeit. Közben Tamal tehetetlenül figyelte, ahogy Hayley teljesen kifordul magából.
-Megoldjuk, Hay! Nem lesz gond! - suttogta halkan, de a hangján elég erőteljesen lehetett hallani, hogy ezt ő sem gondolja komolyan.
-Egyetlen megoldás van és azt ti is tudjátok, hogy nem szivesen tenném meg! - kiáltott fel, aztán hirtelen jött dühében behúzott a falnak, mire annak a külső rétege lehullott a földre.
Tamal kikerekedett szemmel nézett rá.
-Megoldjuk! Mindig van választásod! - erősködött és közelebb lépett Hayleyhez.
A lánynak vér folyt végig az ujjain és a földre hullott.
Tamal kissé bizonytalanul lépett közelebb és gyengéden simított végig Hayley karján és az állánál fogva magára irányította a figyelmet.
-Nem engedem, hogy bármi baj legyen. Értesz engem? Nem fogom hagyni! - mosolygott rá bíztatóan.
Ekkor megjelent mellettem Ian és az ujjait az enyémekre kulcsolta. Kikerekedett szemmel néztem rá, mire megvonta a vállát. Majd olyan gyorsan hajolt közel hozzám, hogy nem is észleltem a mozgását, csak mikor már a számra szorította az ajkait.