Alfaság Testközelből /Befejezett/

11.fejezet- Düh

Evie
Fogalmam sincs, hogy mi történt. Soha életemben a légynek sem ártottam volna. Kicsit haragudtam Hayleyre, de annyira nem, hogy meg is üssem. Mi a fene van velem?
Felkászálódtam a földről és halkan motyogtam valami olyasmit, hogy mindjárt jövök, aztán eltűntem a fák között. Gyalogoltam egy kicsit, hogy biztosan hallotávolságon kívül legyek, utána megálltam egy fával szemben és nemes egyszerűséggek beleboxoltam a fába. A kezemen a bőr azonnal felszakadt és az egész karomba fájdalom nyilallt. Felkiáltottam, amelynek a vége morgássá torzult.
Megráztam a sajgó csuklómat, utána az ujjaimmal maszírozni kezdtem s sérült bőr szélét. Hirtelen bizseregni kezdett a karom, majd egyre lejjebb haladt, egészen a sérült kezemig. A bőr lassan összehúzódott és fél perc elteltével a teljesen sima, sértetlen bőröm feszült a bütykeimen. Elkerekedett szemmel néztem.
-Ez az egyik előnye annak, ha vérfarkas vagy. - szólalt meg Nick a hátam mögött, mire megfordultam. Hanyagul, egy fának dőlve figyelt engem. A karjait összefonta a mellkasa előtt. - Persze van még jó pár. Gyorsaság, jó szaglás, kiváló látás...- kezdte sorolni, mire bólintottam. - De mint a legtöbb dolognak, ennek is vannak hátrányai. Telihold és a kontrollálatlan düh. - nézett mélyen a szemembe, mire mélyen bennem megmozdult valami. A felismerés.
Ez volt az oka annak, hogy úgy kiborultam, hogy megütöttem Hayleyt. És ő elviselte, mert tisztában volt vele, hogy ami történt, az kizárólag az ő hibája.
-Meg kell tanulnod kezelni a dühödet. Eddig könnyen el tudtad nyomni, de ezt most már nem teheted meg. - rázta meg a fejét elgondolkodva.
-Akkor mit csináljak? Valahányszor megharagszom valakire, húzzak be neki egyet? - kérdeztem kikelve magamból.
-Nem. Egy dolgot meg kell jegyezned. Vagy magadnak ártasz, vagy valaki másnak.
Akaratlanul is a kezemre pillantottam. Amint megsérültem, a dühöm felszívódott.
-Akkor valahányszor megharagszom valakire, bele kell boxolnom egy fába? - kérdeztem nem kevés iróniával a hangomban.
Nick felnevetett.
-Nem feltétlenül. Máshogy is megoldható a dolog. - vonta meg a vállát, aztán felemelte az egyik kezét, mire előugrottak a karmai. Egy hirtelen mozdulattal ökölbe zárta a kezét, mire a karma a tenyerébe mélyedt és vér folyt le a karján. Összerezzentem, de Nick egyetlen szó nélkül tűrte.
Visszahúzta a karmait és kinyitotta a tenyerét. A másik kezével előkotort egy zsebkendők a zsebéből és törölgetni kezdte a kezét. Kíváncsian léptem közelebb és félrehúzva a véres zsebkendőt, tanulmányozni kezdtem a tenyerét. Egyetlen karcolás sem látszott.
-A kettő közt az a különbség, hogy te meggyógyulsz, az áldozatod viszont nem biztos. - suttogta alig hallhatóan. Meglepetten emeltem fel a fejemet és egyenesen a szemébe néztem, ami nem volt messzebb, mint két centi. Elakadt a lélegzetem.
Nick tekintete az enyébe süllyedt és egy pillanatra megállt az idő. Elvesztem a pillantásában és csak akkor tértem újra magamhoz, mikor az ajkait az enyémre szorította.

Tamal
Alig, hogy hárman maradtunk, a bokor mozogni kezdett és egy lány zuhant ki belőle. Vörös haja kócosan ölelte körül az arcát. A ruhája koszos volt és néhol még vér is borította. A szabadon maradt bőrt majdnem mindenhol seb fedte be. Az arcán félelem, majd meglepettség suhant át, ahogy a tekintetét végigvezette szedett-vedett társaságunkon.
Anélkül próbált felállni, hogy a szemeit levette volna Hayleyről. Valamiért ez a helyzet rossz érzéseket keltett bennem. Legszívesebben azonnal elé ugrottam volna, hogy megvédjem az ismeretlen betolakodótól. Viszont azt tudtam, hogy egyedül is képes megvédeni magát és nem viselné valami jól a hiúsága, ha én most kisebbnek tűntetném fel.
Az alfa arcáról semmit nem tudtam leolvasni, ami az egyik részemet feldühítette, míg egy másikat felvillanyozott a tudat, hogy legalább egy kicsit képben van a helyzettel.
Vöröske bizonytalanul tett egy lépést előre, mire a számon akaratlanul is kicsúszott egy morgás.
A lány meglepetten kapta felém a fejét, majd mikor látta, hogy nem teszek semmi fenyegetőt, újra Hayleyre nézett.
-Hay...- suttogta halkan. Kikerekedett a szemem. - Emlékszel rám?
Mind a hárman várakozásteljesen néztünk az említett személyre.
-Egy részem most szívesen magadra hagyna - szólalt meg Hayley rideg hangon.
A lány leszegte a fejét.
-Tudom. Sajnálom. Esküszöm nem tudtam róla, hogy erre készül - rázta meg a fejét a lány kétségbeesetten. - Viszont most a segítségedre van szükségem.
-Azt hiszed segítek neked az után, amit tettél? - mordult fel Hayley.
Össze-vissza kapkodtam a fejemet közöttük. Arra nem volt nehéz rájönnöm, hogy a két lány közös múltja régre nyúlik vissza.
-Nem az én hibám volt! - fakadt ki a lány. - Viszont, ha most nem segítesz, meghalok!
-Lucas meghalt. Ez sem izgat? Efelett is szemet kellene hunynom? - vonta kérdőre, teljesen feldühödve.
-Lucas halott? - kerekedett ki Vöröske szeme.
Ezen már Hayley is meglepődött.
-Te...te nem is tudtad?
-Nem...- halt el a lány hangja és a tenyerébe temette az arcát. - Így minden más.
Ekkor megvillantotta a szemeit, mire az erdőben megfagyott a levegő.
Vörös, akárcsak a haja.