Alfaság Testközelből /Befejezett/

12.fejezet-Futás

Hayley
Nem sokkal előttem térdelt a földön és a szeme vörösen ragyogott.
Elakadt a lélegzetem. Mikor utoljára láttam a szeme még sárga volt.
-Mi történt? - suttogtam alig hallhatóan. Tessa szeme ismét a régi lett.
-Balhéba keveredtem. Utánatok a nagybátyjámékhoz utaztam, de nem mentem elég messzire. A vadászok ott is megtaláltak. Menekülnünk kellett és a nagybátyjám azt mondta, hogy csak úgy élhetem túl, ha alfa leszek. - magyarázta meg. A többiek értetlenül néztek rá, várták a folytatást, de én már tudtam a végét. Tessa nagybátyja mindig is egy határozott ember volt. Nem cicózott, ha arról volt szó, hogy meg kell védeni a családját. Akár meg is ölt volna bárkit.
Ekkor eszembe jutott Lucas és hogy Tessa a haláláról sem tudott, vagyis valószínűleg azt sem tudta, hogy én öltem meg.
Emlékezve arra, hogy Tessa mit tett, megvillantottam a szememet. Teljesen ledermedt.
-De...hogyan? - vont kérdőre, de a hangja a végén elhallt, ahogy a szemében megcsillant a felismerés. - Lucas...Istenem, Hayley! - indult el felém, de hátráltam, nekiütközve Tamalnak.
A fiú keze gyengéden megérintette a derekamat.
Nem néztem rá, de tudtam, hogy engem figyel.
Tessa visszahátrált.
-Sajnálom. Nem tudtam róla. - suttogta a vörös lány.
-Ez ki? - hajolt a fülemhez Tamal, mire megvontam a vállamat.
-A neve Tessa. Egy falkában voltunk, amíg össze nem szűrte a levet egy vadásszal és ki nem kotyogott neki mindent rólunk. Neki köszönhető, hogy alfa lettem és, hogy az egész falkám halott. - mutattam be röviden.
-Klafa! - húzta el a száját és lassan elengedett, mintha nehezére esne elhúzni tőlem a kezét.
Tessa szégenykezve bámult előre.

Evie
Nem toltam el magamtól és nem is viszonoztam. Csak álltam ott bambán, míg Nick hátrébb nem húzódott.
Kikerekedett szemmel néztem a szemébe.
-Beléd vagyok esve, mióta először megláttalak. Azóta erre a pillanatra vágyom. - suttogta halkan és a homlokát az enyémnek döntötte.
-Ezt eddig egyszer sem mondtad - motyogtam meglepetten.
-Szerinted most olyan könnyű volt nekem? - húzódott kicsit hátra és a kezemet a mellkasára illesztette.
A tenyerem alatt éreztem, ahogy a szíve elképesztő gyorsasággal ver.
-Hű! - suttogtam és a kézfejemre pillantottam, ahol a bőre az enyémhez ért.
Nick idegsen felnevetett és a hajába túrt.
-Tehát most már tudod - vonta meg a vállát és a kezemet elengedve lépett egyet hátra, de én gondolkodás nélkül követtem.
Az egyik kezemet a tarkójához csúsztattam és lejjebb húztam a fejét, hogy egy szemmagasságban legyünk.
Egyetlen pillanatra elvesztem a szemeiben.
Alig egy centivel előrébb hajoltam, éppen csak annyira, hogy az ajkaink súrolják egymást. Megremegtem egy pillanatra, de mikor Nick karjai a derekam köré kulcsolódtak, felengedtem és egy halvány mosolyt megeresztve csókoltam meg.
A karjai erősödtek a derekam körül és közelebb húzott magához.
Kelletlenül húzódtam vissza, mikor a levegőbe belehasított a csengő visító hangja.
Órák alatt többször is találkozott a tekintetem Nickével és a folyosón néhányszor összefutottam Tamallal, Iannel vagy Hayleyvel, de az utolsó órák nyugodtan teltek.
Amint megszólalt az iskola végét jelző csengő, összepakoltam és elindultam kifelé az épületből. Nick azonnal mellettem termett. Rámmosolygott, de egy szót sem szólt.
Egymás mellett sétáltunk ki az iskolából és az épület előtt lefékezve egymás felé fordultunk.
-Nekem most mennem kell - intettem a busz felé, ami már a megállóban volt.
-Gyere velem. Hazakísérlek. - mosolygott rám.
-Dehát az legalább két óra lenne - néztem rá értetlenül.
Nick felnevetett.
-Ki mondta, hogy sétálunk? - vigyorgott rám, aztán átvette a táskámat és elindult a parkolóban.
Értetlenül néztem rá, de követtem.
Megállt egy fekete autónál, egy kapucnis alak mellett.
Meglepetten ismertem fel Tamalt.
Nick átadta a táskákat, mire a fekete hajú, enyhén borostás srác a hátsó ülésre dobta őket és beugrott a kocsiba, majd elhajtott.
-Visszakapom valaha? - utaltam a hátizsákomra.
Nick elmosolyodott.
-Talán.
Felém nyújtotta a kezét. Értetlenül néztem rá, de mivel a szemében gyengédség csillant, elfogadtam és a tenyeremet az övébe csúsztatta. Az ujjait rákulcsolta az enyémekre és húzni kezdett maga után, be a fák közé.
-Meg tudlak tanítani, hogyan használd a képességeidet, hogy idézd elő a gyógyulást, hogyan állj ellen a teliholdnak és a dühösnek. Minden fortéjt megtudhatsz tőlem. Na mit szólsz hozzá? - pillantott hátra a válla felett.
-Tetszik az ötlet - vontam meg a vállamat.
-Ezt örömmel hallom - állt meg és felém fordult. - Először is, hunyd le a szemedet.
Tettem, amit mondott, mire folytatta.
-Koncentrálj a hallásodra és szaglásodra. Ezek segítenek tájékozódni. Mikor az emberek azt mondják, hogy ne az orrod után menj, nagyot tévednek. A szaglásod ugyanis elég kifinomult ahhoz, hogy néhány dologra fényt tudj deríteni. Egy ember érzelmeit elárulja a szaga. Vagy például a beteg állatoknál csupán a szaglásod alapján meg tudod állapítani, hogy meg fog e gyógyulni, vagy már nem. De az emberek szívverése is sokat elárul. - magyarázta. - Most nyisd ki a szemed!
Engedelmeskedtem.
-De a legfontosabb képességeid a gyorsaság és a gyógyulás. Ezek életet menthetnek. - nézett mélyen a szemembe, mire bólintottam. - Most futni fogunk! - jelentette ki és kocogni kezdett, maga után húzva engem. Egy idő után felvettem az ütemet, akkor elengedte a kezemet és gyorsított. Én magam is meglepődtem, hogy milyen könnyen tudom tartani a lépést.
Mégjobban gyorsítottam, mire a fák már csupán elsuhantak mellettem, emlékeztetve a gyorsaságra.
Nick mindenféle erőfeszítés nélkül beelőzött és alig néhány perc múlva lefékezett, majd engem is elkapott, mielőtt belerohantam volna egy fába.
Elképedve néztem ki a fák között.
A házamnál voltunk.
Az utca végén befordult egy fekete autó és lefékezett nem messze mellettünk, az erdő szélén. Tamal szállt ki belőle.
A szemem még inkább kikerekedett.
Lehetetlen!