Harcolok érted ~ H.S. (hungarian)

17.fejezet

~ Sarah ~

A koncert után a srácok hullafáradtan estek be, szó szerint, a buszba. Leültünk a kanapéra Lizzy-vel, és megvártuk amíg a fiúk ki ordibálják magukat. Szegény ALice-t Niall felkapta és szédülésig pörgött vele. Harry csak lefeküdt, és a fejét az ölembe hajtotta. Egy szót sem szólt csak pajkosan mosolygott és még a gödröcskéi is látszottak. Tudtam mit akar, így megcsókoltam, mire egy elégedett morgás hagyta el a száját.

- Jó hogy tudod, mit szeretnék Bébi. - mondta miután szétváltak ajkaink.

- Csak ennyit akarsz? - kérdeztem meglepetten.

- Nem. - mondta. - Sokkal többet akarok, de még várni kell azzal. Én még várok rád. - mondta, mire ismét megcsókoltam.

- Olyan aranyos vagy Harry! - mondtam két csók között.

- Ó tudom. És rendkívül rendes is, és még jóképű is. - mondta a csók után.

- És szerény is. - mondtam, mire elkezdte csikizni az oldalam. - Jó ne ne, elég lesz! - nevettem. Harry továbbra is az ölemben feküdt, és csak nézett. Teljesen megigézett méregzöld szemeivel, melyek tele voltak szeretettel. Ilyenkor jövök rá, hogy mázlim van vele. Kedves, figyelmes, vigyáz rám. Ha a közelemben van akkor nyugodt vagyok. Jelenléte biztonságot, megnyugvást és békét sugároz.

- Mi a baj? - törte meg a gondolatmenetemet kisfiús, gödröcskés mosolyával.

- Gondolkozom.

- Túl sokat gondolkodsz. - mondta, majd édes csókot lehelt ajkaimra.

- És az baj?

- Nem tudom. - mondta, majd ásított egy nagyot.

- Fáradt vagy? - kérdeztem logikátlanul.

- Kicsit. - mondta, majd újra ásított. Rajtunk kívül már mindenki kidőlt. Mi is elfoglaltuk az ágyunkat a turnébuszban, ami már javában robogott haza.

- Holnapra mi a terved? - kérdeztem.

- Hát, minimum tízig aludni fogok. - nevetett fel. - Aztán elmehetnénk valahová. Mit szólsz hozzá?

- Én benne vagyok. De hova menjünk? Én például állatkertre gondoltam. Vagy elmehetnénk a cukiba ahol voltunk, miután levették a gipszet, isteni sütijük van. Vagy... - mondtam, de amikor fejemet fel fordítottam akkor Harry lecsukott szemhéjaival találtam szembe magam. Édesen szuszogott mellettem, kicsit sem fáradt. Óvatosan közelebb bújtam hozzá, és fejemet a mellkasára fektettem, mire karjaival átölelt.

Reggel arra keltem, hogy nem mozgunk. Ez most furán hangzott, tudom, de a busz tényleg egy helyben állt. Hazaértünk.

Óvatosan kibújtam Harry védelmező öleléséből, és az ajtó felé vettem az irányt. Mindenki aludt még. Halkan kinyitottam az ajtót, és kiléptem a verőfényes augusztusi napsütésbe. Tudom, Londonban ez ritka pillanatok egyike, de ha van napfény, akkor az csodálatos!

- Jó reggelt kisasszony! - mondta Bill a sofőr. Hiába mondtam neki, hogy Sarah, szólítson Sarah-nak, a kisasszony mellett maradt.

- Jó reggelt Bill. Mióta vagyunk itthon?

- Negyed órája érkeztünk, nem akartam még kelteni magukat, szóval vártam.

- Tegezzen kérem. Annyira öreg még nem vagyok. - mosolyogtam.

- Rendben, de előre szólok, nem lesz egyszerű. Neked könnyebb lesz. - nevetett. Bill az a fajta ember, aki mindig mosolyog és nem, nem hamis mosoly, nem egy álarc, ő tényleg ilyen. Életvidám, kedves, poénos ember, aki mindenben a pozitívumot látja.